BlogHittem, azért szóltam

Az LMBTQI+ bevette a Nyugatot

Most, hogy a nyugati demokráciák vezető politikai szereplői Biden-től kezdve Von der Leyen-ig hitet tettek az LMBTQI+ ideológia mellett, nem kétséges a hatalmi helyzet. S ha még ehhez hozzávesszük, hogy ezek nem pőre, izolált politikai nyilatkozatok, hanem felsorakoztak mögéjük óriáscégektől kezdve milliókat elérő sportklubokon keresztül a tudatipar legjelentősebb szereplői, nem kell különösebb éleslátás annak megállapításához, hogy az LMBTQI+ győzött. Legalábbis most úgy néz ki.

A ma liberalizmusnak nevezett áramlat soha nem mutatta még ki ennyire nyíltan, hogy valódi célja a kulturálisan egynemű, homogén, uniformizált társadalom létrehozása a multikultúra, a sokszínűség leple alatt.

Közben a konzervatív-történeti kereszténység mintha megnémult volna, legalábbis én nem tudok arról, hogy az LMBTQ+ ideológia ilyen nyílt állami szintre emelése bármiféle kritikus visszhangot kiváltott volna. Hallgat a pápa, hallgatnak a protestáns világszervezetek, s úgy általában hallgat a nyugati konzervatív kereszténység. Persze, értem én, hihetetlen a világ liberális hatalmi erőközpontjainak a nyomása. Ez a nyomás egyébként pontosan átjön azon a feszült nemzetközi figyelmen, amely a pápa közelgő magyarországi útját kíséri…

Az a meggyőződésem azonban, hogy ez a győzelem átmeneti. Vagy ha végleges, akkor a nyugati keresztény kultúrának, s egyáltalán ennek a civilizációnak vége.

A kérdés most már az, hogy az LMBTQ+ ideológia miért lehetett ennyire sikeres?

Nos, erre nyilván nincs egyértelmű válasz, nincs is meg hozzá a kellő történelmi távlat. Az én teóriám az, hogy a mai liberalizmus a szabad nemi önkifejezés ideáját sikeresen tudta szinte kizárólagos szabadságkérdéssé tematizálni. Mintha bizony a szabadság, az egyenlőség, az emberi méltóság amúgy mindenki által támogatott ügye azon múlna kizárólag, hogy az egyén a szexualitásban miként találhatja meg szabad önmagát. A szabadság tartalmának ez a sikeres összekapcsolása a nemi identitás kérdéskörével egyúttal kijelöli azt is, hogy kik a szabadság ellenségei. Nos, nyilván azok a konzervatív keresztények, akik szerint a nemi identitás objektív alapokon nyugszik, s egy társadalom nem épülhet az egyén önmagáról alkotott szubjektív képzeteinek a zűrzavarára. Így lesz a konzervatív-keresztény világkép elnyomóvá, diktatórikussá stigtamizálva, míg az LMBTQI+ liberális propagandája a szabadságküzdelem bajnoka. Emberek százmillióival sikerült elhitetni, hogy tényleg a szabadság maga a tét. Márpedig ki ne pártolná a szabadság ügyét? Csak az a kérdés maradt homályban, hogy a szabadságkérdés azonosítása a nemiség problémakörével miért olyan egyértelmű?

Míg például a hatvanas évek diáklázadásaiban a kapitalizmus a szabadságtörekvések egyik alapvető gátjaként volt tematizálva, addig mára ez a neomarxista-baloldali szabadság-tartalom teljességgel eltűnt, s a szabadság kivívásának egyetlen terepévé az egyén vált. Az ma nem kérdés ugyebár, hogy globalista óriáscégek hogyan települnek rá az államra, hogyan szűkítik le a szabad mozgásteret, hogyan teszik fogyasztási automatává az egyént. Úgy tűnik, ez ma nem aktuális szabadság-kérdés. Mint ahogyan nem szabadság-kérdés a nemzeti függetlenség ügye sem, ahogy ezt mi a 19.században átéltük. Nem véletlen, hogy az Unio a nemzet és a szabadság kérdését nem akarja ma összekapcsolni. A szabadságkérdés ma kizárólagosan az lett, hogy az egyén a maga befele forduló szubjektivitásában, a nemi identitás szabad megválasztásán keresztül hogyan szabadulhat meg a férfi-nő viszony, a család régi mintázataitól. Ehhez csak annyi kellett, hogy a belső érzelem lett a nemi identitást igazoló végső érv, s az egyén, aki végre megélhette azt, amit belül érez, elhitte azt is, hogy immár szabaddá lett. De hogy közben adott esetben a munkahelye rabszolgát csinál belőle, mind nem érdekes. Nem véletlen, hogy pont a legnagyobb globalista rabszolgatartók- és termelők állnak az LMBTQ+ ideológia élére. Amíg az emberek önmaguk vélt szexuális kiteljesedésében élik meg illuzórikus szabadságukat, nem lázadnak.

De egyszer ennek is eljön majd a vége. Könnyű belátni, hogy az LMBTQI+ ideológia győzelme az önfelszámolás kezdete.

Jön majd a kijózanodás ideje, annak a belátása, hogy erre az ideológiára nem lehet társadalmat építeni.

Úgyhogy a konzervatív kereszténység jól teszi, ha kitart, még akkor is, ha a jelenből úgy tűnik, elvesztette érvényességét. Pont fordítva, az LMBTQ+ ideológiáról fog kiderülni, hogy a szabadság átértelmezésének ez a szubjektivista kísérlete nem szabadsághoz vezet, hanem a teljes, határtalan és irányíthatatlan káoszhoz.