Mikor Jób könyvét kezdjük olvasni – az országban szerintem elég sokan követve egyházunk bibliaolvasó kalauzát –, én megvallom, gyakran inkább az újszövetségi igeszakaszt kezdem nézegetni igehirdetésre készülve. Igen, tartok Jób könyvétől. Nehéz olvasmány.
Nem is olyan régen valaki egyenesen így fakadt ki nekem: Borzalmas könyv! Az egész egy rettenetes tragédiával kezdődik. És semmivel sem lesz vidámabb azután sem…
Egy tragédiával? Egész sorozat tragédiával és veszteséggel! Aki életében már veszített el anyagi biztonságot, munkát, talán saját otthont, akinek rendült már meg alapjaiban és véglegesen az egészsége, aki temette már el gyermekét, annak nagyon is megrázó, közelről érintő tud lenni Jób könyve.
Különös módon azonban éppen az ilyen embereknek tud igazán mondani valamit. Istenről, emberről, életről. Talán mert a mélység sötétségében mállik le a szénfeketeség róla, és látjuk meg, hogy fényes gyémánt világít a kezünkben.
Talán meg is kell érni rá.
Nem tudom, Isten szerint hol járok az érésben, de azt igen, hogy idén – több év után, az elmúlt néhány évem minden vesztesége után – olyan érzés volt belekezdeni, mintha még sosem láttam volna. Rádöbbenni, hogy nem, nem tragédiával kezdődik! Egy gyönyörű, gazdag, áldott hosszú élettel kezdődik. Isten tengernyi ajándékával, szeretetének ezernyi jelével kezdődik.
Azzal a csodával, hogy egy ember megszületik és életet kap. Hogy bár mezítelenül jön e világra, mégis otthona lesz, élelme, ruhája, boldogulása. Közössége, amelyben helyet és megbecsültséget talál. Társa és gyermekei – szerettei. Igen, emberek, akik szeretik és akiket szerethet. Évtizedeken át!
És ő tudja, hogy ez csoda. Hogy ez kegyelem. Az élete Urának csodálatos kegyelme. És boldog, hogy ezt tudhatja. Hogy tud Istenről, ismeri őt, féli és tiszteli, tele van hálával és igyekszik teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből szeretni Őt. Tudja, hogy az, hogy erről szólhat az élete, az a legnagyobb ajándék.
És ha az áldottság ezzel kezdődik és ez az alapja és tartalmának lényege, akkor az örök.
Isten szerelmének csodájával kezdődik ez a könyv, és bár olvastam tovább, ahogy a szerző sorjázza a veszteségeket, és látjuk Jóbot megrendülni, gyászolni… mikor azt mondja: „Az ÚR adta…” – nem tudtam tovább olvasni.
Csak engedtem, hogy gyógyítson Isten Igéje. Sebeket, veszteségeket, örökre elveszítettek fájdalmát, bűnök fájdalmát, hogy a sajgás és panaszolás és önsajnálat helyett belemerítsen a hálába, hogy összecsapjon a fejem felett és benyeljen a váratlan béke és öröm.
Amely minden elveszítettre felszabadultan csodálkozik rá: Az ÚR adta!!! Áldott legyen… ♥
