Két éve már, hogy József megfejtette a főpohárnok álmát és az visszakerült a fáraó szolgálatába. Ő viszont még mindig kulcsra zárva gubbaszt, bármennyire is hitt a jótevő kegyelmet kijáró szavában. Hiába, akit egyszer nemi erőszakkal vádolnak, nehezen mossa tisztára nevét, még ha alattomos módon tőrbe is csalták. Nincs esély a felemelkedésre, a becstelenség bélyege örök. Vagy mégsem…? Megeshet olyan fordulat az életben, mely képes rehabilitálni az ártatlan lelket és olyan magasságba emelni, melyet szabad emberként sem remélhetett. József életében elég volt hozzá két nyugtalanító álom, mely ott kapart a fáraó koponyájában éjjelente, ám az hiába nyitotta nappali fényre a szemét, nem látta benne az eljövendőt.
Így történt az, hogy akit megtört a testvéri féltékenység, de még a rabszolgasors is kitaszított magából, olyan alázat birtokosává vált, melyben felismerte a Mindenható rendező elvét. A fáraó pedig felismerte az értelem és bölcsesség azon fokát, mely Egyiptom felügyelőjévé tette a névtelen héber rabszolgát. Ha ma élne, még egy bestseller könyvet is írhatna hányattatott sorsáról. Jól eladható volna a „hogyan váljunk sikeressé?” tematikájú önsegítő könyvek között. Még talán Hollywood is érdemesnek tartaná egy film erejéig, melyben a hős meg nem érdemelt módon szenved, mindenki elfordul tőle, már-már a halálból tér vissza, mert bármi lehet, csak nagyon kell akarnia azt az amerikai álmot. Bár József élettörténete végül happy enddel zárul, a Biblia nem arra a szemléletre akar ráerősíteni, mely már jó pár éve gyökeret vert emberek milliárdjainak fejében. Van, amit ha tíz körömmel kaparunk, akkor sem érjük el. Ez az élet valósága.
Ami miatt most nekünk ez a szituáció érdekes lehet, az a bizalom érzése. Talán ezért olyan hihetetlen József és a fáraó párbeszéde. Két ember találkozik, akik között minden meg volna a bizalmatlansághoz. Az egyik idegen, a másik a világ leghatalmasabb embere. Az egyiknek nincs múltja, amelyre hivatkozhatna, a másiknak minden oka meg volna arra, hogy ne kockáztasson. Mégis megszületik a bizalom. Engedjük itt el az olyan naiv gondolatokat, mint hogy a fáraó biztosan hitt az egyetemes jóságban, József meg ügyesen adta el magát. Ha elolvassuk a bibliai szöveget, József egyetlen pillanatra sem önmagára irányítja a figyelmet. Az első mondata inkább önmagáról veszi le a hangsúlyt: „Nem én, Isten ad majd választ…” Ez a mondat mindent megváltoztat. A fáraó itt lényegében egy meghívást kap arra, hogy találják meg közösen azt a felületet, ahol a szavak igaza fölé emelkedik az egyéni vélekedésnek és előítéleteknek. Ez a találkozó esély az együtt látásra, mely megengedi, hogy az egymással szemben álló felek is egymás mellé kerüljenek. Ebben látom a krízisek feloldásának kulcsát is.
Miért bízzunk meg bárkiben is? Őszintén szólva, ma már inkább az ellenkezőjére nevel bennünket a világ. Aki bizalmatlan, azt körültekintőnek mondjuk. Aki minden mögött hátsó szándékot sejt, azt tájékozottnak. Aki senkinek sem hisz elsőre, arról azt gondoljuk, megtanulta az élet leckéjét. Valóban ennyire egyszerű volna? A bizalmatlanság kétségkívül megóvhat bennünket néhány csalódástól, de közben észrevétlenül valami sokkal értékesebbet is elvesz tőlünk. Falat épít, amely ugyan kizárja a támadót, de a barátot sem engedi be.
Keresztyén emberként hiszem, hogy a közös nyelv Isten szava. Úgy látom, a társadalmunknak ma olyan emberekre van szüksége, akikben lehet és jó bízni. Mert aki megtanult először Istenre hagyatkozni, az lassan megtanulja azt is, hogy a másik ember lehet ajándék. A bizalom mindig kockázat marad, de éppen ez a hit egyik legszebb bizonyítéka.
