Higgy magadban és valósítsd meg önmagadat!
Ez a mai kor szlogenje, mely boldogságot ígér és mindenre megoldást kínál.
De hát mi rossz van ebben? Higgy magadban, ismerd fel a képességeidet, legyen egészséges önértékelésed, ne add fel, ne engedd, hogy mások beszólásai, megítélgetései eltántorítsanak, legyenek céljaid, küzdj értük és ha igazán akarod, akkor el is fogod érni azokat!
Hit/bizalom és cselekvés – erről szól a cím, a zsoltáridézet és erről a kezdőmondat, a szlogen is. Hasonló tartalmi szerkezetű két mondat, mégis nagyon más.
Mert aki csak önmagában hisz és önmagát csinálja – végtelenül egyedül van. Belső tekintete fókuszában önmaga van, erőforrása és etalonja önmaga, és ha ez a forrás mégis kiapad, ha az a mérce elcsúszik – menthetetlen. Végül kudarcot vall és közben is boldogtalan.
Ezért olyan pokoli hazugság, csúsztatás ez az élet-recept, és van annyi, de annyi kárvallottja, kisemmizettje.
Mert nagy hazugság az is, hogy ha valaki inkább a cím mondatát választja és nem a szlogent, akkor önmaga ellensége és megtagadója lenne. Nem az. Csak éppen nincs egyedül. Csak éppen „kilát” önmagából. Belső tekintetének a fókuszában, élete erőt merítő gyökereiben és erőfeszítéseinek céljában valaki más van. Isten.
És lehet, hogy elbukik, de felemeltetik, lehet, hogy eltéved, de vezettetik, és éppenséggel így találhatja meg önmagát, és míg másokért is cselekszik – már útközben boldog.
Valóban megbékélni önmagunkkal, elfogadni és szeretni, önmagunknak ajándékként örülni, teljesedő és célba érő életet élni – szerintem jó, ha erre vágyunk, nagyon is! Ha tényleg élni és nem csak sodródni és vegetálni akarunk, választanunk kell a két mondat közül. És nagyon nem mindegy, melyiket. Mert az életünk minden egyes napon – napjában többször is – rá fog kérdezni a választásunkra, a válaszunkra.
