Megéled

Boldogok a szelídek…

A boldogmondásoknak megvannak a maguk törvényei. Pontosabban szólva egy másik világ törvényeit mutatják meg. Érthetetlenek, furcsák, abszurdak csupán emberi szemszögből nézve, nem illeszkednek ahhoz, amit megélünk, a saját tapasztalataink kilógnak. De Jézus nem véletlenül mondja el őket. Magasabbra emeli a tekintetünket, kicsit ki az emberporból, jóval nagyobb látószöget használva.
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Ez is, már hogyan lehetne igaz? De hát az, akinek távlatai vannak, aki megkaparint mindent, az pont, hogy a törtető, a könyöklő, az erőszakos. A szelídnek nem jut semmi, szelídnek lenni nem éri meg. Miért mond ilyet Jézus?
Például azért, mert másképp érti a szelídet. Vagy, mert nála a szelídség felértékelődik.

Milyen is a szelíd? A mi kultúránkban sokszor rosszul cseng, van egy olyan olvasata, hogy aki szelíd, az mulya, az gyáva, az gyenge. Aki szelíd, az feladta az önérvényesítést, nem jut előre. Ma nem a szelídséget adják példának, nem az a kívánt hozzáállás.
Csakhogy Jézus és a Biblia mást ért a szelídség alatt. Nem gyengeség, hanem az erő másfajta használata – nem mások leigázása tesz győztessé, nem a többiek legyűrése, a nyers erő, a felvállalt hangosság és erőszakosság. Vagyis igen, győztessé tesz egy ideig, nagyon rövid ideig. De Jézus továbbviszi a tekintetünket, túl a megszokotton.  A szelídség erő. A szelídség az az erő, amit nem a másik leigázására használsz, hanem arra, hogy józan maradj és ne vedd fel a kesztyűt. A szelídség forrása, hogy rendben vagyok, belül és az életem lényeges részeinél, nincs szükségem másra, csak Istenre, aki viszont vállalt engem. Miért is könyökölnék. A szelídség tűrés és ottmaradás a visszaütés és az ösztönök szabadon engedése nélkül. De ebben a tűrésben nem a lemondás van, hanem a biztos győzelem várása, hogy nemsokára vége.
A biztos győzelem az örökség. Hogy hosszú távon miénk lesz az, amit rövidtávon, pillanatokig az erőszakosok bitorolnak. Ezért van erő és lehetőség a szelídségre. Nem megy el nélkülünk a vonat…

Miről jutott eszembe ez a mondat? Hogy boldogok a szelídek? Történt, hogy pár hete Las Vegasban amerikai futball mérkőzést játszottak, a vendég a New England Patriots volt. (Az eset itt olvasható, látható: Méltósággal tűrte, hogy az ellenfél szurkolója szekálja…) Egy Patriots szurkoló Vegas-i emberek között nézte a meccset (Amerikában ez általános, nagyon ritka az agresszió sporteseményen, inkább egy családi ünnep egy meccs). A csapata vesztésre állt és közben néhányan az ellenfél drukkerei elkezdték inzultálni. Gúnyolták, az arcába másztak. De ő nem vette fel a kesztyűt, csendben maradt, nem reagált erőszakosan, nem kiabált vissza, tartotta magát. Az egész folyamatról videó készült, ami kikerült a közösségi oldalakra. A videó eredménye az lett, hogy az internet népe (itt) a szenvedő fél mellé állt. Aztán, az eset után a Patriots tulajdonosa, Robert Kraft is meglátta a videót, ahogy áll és tűr emberünk. A milliárdos megkereste, majd a következő hazai meccsen a saját díszpáholyába hívta Jerry Edmondot, a sértettet.
Látszólag az erőszakos szurkolók nyertek. Látszólag ők voltak az erősebbek, a hangosabbak, a csapatuk is nyert. De ennyi, aztán a következő héten az, akit „legyőztek” olyan helyen ült, ahova ők csak álmukban érkezhetnek meg.
Egyből a szelídekről szóló boldogmondás jutott eszembe. Hogy megéri, hogy Istenre nézve éri meg nem visszaütni, nem belenni a bokszmeccsbe vagy a sárdobálásba. Mert a végén felemel és azt emeli fel, aki beleillik az új világ törvényszerűségeibe.
Az örökségért nem kell hajtani, mert megvan. Félre van téve. Aztán jön a meghívás és olyan helyre jutunk, ahová Isten nélkül nem lehetett volna. Megmaradunk, szelíden is, akkor is, amikor már minden erőszak elbukott.

A boldogmondásoknak megvannak a maguk törvényei. Egy másik világ törvényei, egy olyan világ törvényei, ahol van igazság, van szeretet, amelyik másként győzött, de elmúlhatatlan diadallal kínál. A végén úgyis mi győzünk és törtetés nélkül is olyan magasságig jutunk, ahova egyedül nem tudnánk. Szóval, megéri szelídséget tanulni.

A szerző

Írások

Bár már nem Zalában élek, de kicsit mindig göcseji maradok. Már húsz éve Győr és környéke, ahol lakom, itt dolgozok lelkészként. Van mellettem egy feleség, egy gyerek, egy kutya és rengeteg kérdés. És van az Isten, aki megszerzett magának és nem ereszt.