BlogHittem, azért szóltam

Breaking: Márki-Zay szerint Jézus baloldali volt

Ez persze nem túl eredeti gondolat. A „progresszív kereszténység” néven ismert kísérletnek számtalan nyugati variációját ismerjük. A dolognak az a lényege, hogy a balliberális eszmevilág már rég felismerte, ma már alig leplezett világuralmi törekvéseinek útjában áll a keresztény kulturális hagyomány. Viszont a civilizációs múltat nem lehet csak úgy, mágikus ráolvasással lebontani. Erre azt találták ki, hogy nem is kell a keresztény civilizációnak nyílt hatalmi eszközökkel, durván nekiesni, hanem a tudatipar legkülönbözőbb eszközeivel át kell értelmezni, s be kell illeszteni a balliberális elbeszélésbe. Ez pontosan látszik pl. a német CDU történetén, amelynek kereszténység-értelmezésében sikerült odáig fejlődnie, hogy a hagyományos keresztény polgár már nyomokban sem ismerte fel benne a kereszténységet. A folyamat lényege az, hogy miután a kereszténységet nem lehet kikerülni, ki kell sajátítani, s valamiképp át kell hozni a balliberális politikai térfélre. Ez az úgynevezett progresszív kereszténység lényege.

Hazai megjelenése már nálunk is tapasztalható volt, ám Márki-Zay berobbanása a politikai küzdőtérbe tette igazán figyelemreméltó újdonsággá. Miután Jakab Péter „keresztényszociális” Jobbikja megbukott, s miután Karácsony Gergely sem tudja hozni a tőle várt integráló szerepet, Márki-Zayra hárul az a feladat, hogy megszólítsa az ellenzék keresztény érzelmű részét. Ez nyilván akadályokba ütközik, hiszen a kulturálisan keresztény hátterű Orbán a politikai küzdőtérnek azt a felét már rég elfoglalta. Mit lehet itt tenni? Nos azt, hogy át kell értelmezni a kereszténységet, s át kell hozni a balliberális térfélre. Márki- Zay-nak ez a mondata, hogy Jézus baloldali volt, ezt a célt szolgálja.

Úgy látszik, az ellenzék rájött arra, ami amúgy nyilvánvaló: Magyarország a szó kulturális értelmében keresztény ország. Ez azt jelenti, hogy az a keretkultúra, amely az ország karakterét megszabja olyan kérdésekben, hogy mi a normális és mi a nem normális, keresztény eredetű és hátterű. Az ellenzék rájött arra, ha itt valódi többséget akar szerezni, akkor a kereszténységet nem lehet megkerülni, valamiképp be kell emelnie politikai árukínálatába.

Nem fog menni. Hál’ Istennek, vannak már előttünk figyelmeztető fejlődési modellek, s pontosan látszik, hogy a kereszténység átemelése a progresszió ideológiájába egyenlő a kereszténység megszüntetésével.

Ami engem illet, maradok a hagyományos kereszténységnél.

(Fotó: Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely. Készítette: Bodnár Patrícia/Index.)

A szerző

Írások

A ma „baloldalinak” és „liberálisnak” nevezett eszmék elleni, nyíltan keresztény-konzervatív közéleti írásaim a reposzt.hu archívumában és ezen az oldalon a Hittem, azért szóltam c. blogban, néha a Facebookon olvashatók. Református lelkész vagyok, egyházi tisztségeim az illetékes felületeken könnyen megtalálhatók.