Nem meséltem nektek még az én drága Camillo barátomról, pedig jó kis történeteim vannak róla. A következő hetekben hozok nektek néhányat, hátha ti is megkedvelitek őt. Legyen mondjuk az elsőnek az a címe, hogy
Minden pillanatban
Camillo, miután leállította a délidőre zengő harangot, le szokott ülni a leghátsó padba, hűsölni kicsit a hatalmas falak árnyékában és csak úgy Rágondolni. Ilyenkor elcsendesedett a szíve és nem csak tudta, de elevenen érezte is a jelenlétét. Olyannyira, hogy még beszélgetni is szokott Vele. Ha valaki – egy kis gúnyos mosollyal a szája szegletében – megkérdezte, hogy mégis miként folyik ez a párbeszéd, csak megvonta a vállát, és azt felelte: én kérdezem, Ő meg válaszol, de úgy is van, hogy Ő kérdez. Ezután nem szokták tovább faggatni őt, legfeljebb magukban megállapították, hogy bogaras már az öreg pap.
Camillo aznap csak sötétedés után tudott leülni a szokott helyére, a leghátsó padba. Délben, a harang leállítását is az egyik ministráns fiúra bízta, mert le kellett mennie a faluba, – nagy beteg volt az öreg serfőző legkisebb unokája, hozzájuk sietett. Senki se tudta, hogy megmarad-e egyáltalán. Imádkoztak érte, aztán meg csak ültek és hallgattak. Hallgatták, milyen nehezen veszi a levegőt. Mire lement a nap, a szívük is nehéznek tűnt már. Amint elbúcsúztak, Camillo a templomba sietett. Meggyújtotta a kétágú gyertyatartóban a gyertyákat és csak bámult bele a templom sötétjébe.
– Bocsáss meg, Uram, hogy csak most értem ide!
-Miről beszélsz, Camillo?
-Dél óta a faluban voltam a kis Clarissnál. Nagyon beteg.
-Azt tudom, Camillo. Tudom. Ott voltam én is. Még beszéltünk is egymással. Azt mondtad, hogy „Uram! Könyörülj meg ezen a gyermeken és gyógyítsd meg őt!” – Nem emlékszel?
-Dehogynem. Imádkoztam érte.
-Igen. Imádkoztál érte. De hát hozzám imádkoztál! Valahol ott kellett lennem nekem is! Nemde?
-De. De persze, hogy ott, Uram, – hebegte maga elé, aztán szinte érezni vélte, mintha valaki átfogná a vállát.
-Camillo, én nem azért fizettem az életemmel az életedért, hogy delente itt találkozgassunk. Én mindig veled vagyok! És sokat jelentene számomra, ha te sem csak itt lennél hajlandó ezt az egészet komolyan venni. Amúgy számodra is sokat jelentene.
-Most azt akarod mondani, hogy …
-Nem. Ha neked jól esik itt ücsörögni harangozás után, akár itt is beszélgethetünk. De szeretném, ha megértenéd, hogy erre mindenhol van lehetőséged. Egyetlen olyan pillanata sincs a napjaidnak, amiben ne lennék jelen.
Camillo oldalra fordította a fejét és arra felé kezdte fürkészni a sötétséget, mintha ezek után már látni is akarná Jézust, de nem látott semmit.
-Most hol vagy?
-A szívedben, Camillo. Mindig ott vagyok. Csak te nem mindig veszel rólam tudomást.
