Margó

Egyenlő bánásmód

Két hírrel is sokkolta a magyar keresztyén társadalmat a közelmúltban a világsajtó. Az egyik a transznemű püspök kinevezése Amerikában, a másik pedig az, hogy egy svéd evangélikus meleg lelkész, demonstrálva saját álláspontját, nem ad össze heteroszexuális párokat.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért érdekes számunkra e két, tőlünk térben igen messze lévő hír. Először is tudnunk kell, hogy nem random szemlézik elénk a világsajtó különböző cikkeit. Jól megfontolt szándékkal, erős kifejezéssel élve, manipulatív szándékkal tálalják elénk. Érzelmi reakciókat várnak tőle, a kedélyállapot megváltoztatására szolgálnak. Tulajdonképpen ugyanaz a célja egy a világ másik végén történt esemény közlésének, mint a hazai botrányok bemutatásának: megszólítani az egyik vagy másik szekértábort, felkorbácsolni az indulatokat, érzelmet kiváltani, ami által aztán már könnyen lehet befolyásolni, odakacsintva a fogyasztó felé: „érted ugye, hogy mit akarok ezzel a távoli vidékről szóló hírrel üzenni?” Ezért fontos, hogy kellő mérséklettel és fenntartásokkal fogadjuk ezeket a híreket. De figyelmen kívül hagyni sem szabad, mert éppen azért válogatták be a hazai hírek közé, mert rámutatnak valamilyen tendenciára, ami idehaza is felismerhető.

Lássuk, hogy mit üzennek ezek a tudósítások.

Az első hírről Köntös László már szólt ezen oldal hasábjain, kapcsolható ez a svéd „modellhez”is, hisz itt is egy másnemű lelkészről van szó. És nem a „másneműségén” van a hangsúly, hanem azon, hogy ezt a bibliai normától (ami a keresztyénség meghatározó normája) eltérő önazonosságot akarja a keresztyénséggel igazolni. Okairól, ha még nem tették, akkor olvassák el a fent említett írást (Transznemű püspök: ez már nem a kereszténység).

Most a svéd lelkész hősies kiállását nézzük. És kezdjük rögtön a jó hírrel. Mert Lars Gardfeldt címszereplő tettével, miszerint megtagadja az Isteni áldást a házasulandó heteroszexuális pároknál, arra akarja felhívni a figyelmet, hogy országában az evangélikus egyház lelkészei – kijátszva a törvényeket – megtagadhatják a meleg párok összeadását. A jó hír ebben az, hogy ezek szerint vannak még Svédországban keresztyén szemléletű lelkészek. A rossz viszont az, hogy Lars Gardfeldt kiállása ezekkel az általa kimondott szavakkal manifesztálódik: az egyháznak nincs szüksége homofób lelkészekre, és azokat az embereket, akik szerint a homoszexuálisok alsóbbrendűek, fel sem kellene szentelni. A melegek is egyenlő bánásmódban kell, hogy részesüljenek.

Nincs ismeretem a svéd egyházak tanairól (bár a fent említett lelkész egyházmegyéjének reagálása, miszerint szólásszabadság van, így az illető lelkész azt mond, amit akar, ad némi képet róla). Azt viszont tudom, hogyha van vallás, ami hirdeti az egyenlő bánásmódot, akkor az a keresztyén vallás. Isten előtt mindannyian egyenlők vagyunk. Ugyanazzal a szeretettel fordul felénk, bűnös, eltévedt emberek felé. És a bűn itt nem jogi vagy erkölcsi értelmezés, hanem az Istentől való eltávolodásunk következménye. Ebből a szempontból mindegy, hogy kik vagyunk, nem az identitásunk szerint válogat, sőt válogatás nélkül mindannyiunk számára elküldte a szabadítót, egyszülött fiát, Jézus Krisztust. Nincs ennél liberálisabb, esélyegyenlőbb bánásmód: mindenki megkapta ugyanazt a lehetőséget.

De!

A választás rajtunk múlik, elfogadjuk azt, vagy nem. Ha viszont az Ő ingyen kegyelméből adott megváltást elfogadjuk, akkor annak vannak következményei, amik megjelennek az életünkben: bűnbánat, megtérés. És a félreértések elkerülése végett ezekről egész pontosan ír a Biblia. Sokkal pontosabban fogalmaz, mint a világi törvénykönyvek, pont azért, mert nem evilági a viszonyrendszere. Nem holmi szervezeti alapszabályzat, ami módosítható: sarokkövek, hogy mi a jó és mi a rossz. Azzal, hogy Jézus Krisztus egyháza semmilyen bűnre nem adhatja áldását, azzal az esélyegyenlőséget hirdeti. Nem kirekesztésből, nem gyűlöletből, hanem Isten megváltó szeretetének nevében. Álljon itt is a sokat elmondott mondat: Isten a bűnt ítéli meg, nem a bűnös embert! Viszont a bűnből van szabadulás! Jézus Krisztust hirdeti az egyház, a szabadulást. Nem a bűnt, hanem a bűnbánatból fakadó bűnbocsánatot.

Úgy gondolom, hogy az a tendencia, miszerint ki akarják forgatni a sarokköveket az egyházból, túlmutat a heteró és a homoszekszuális kérdésen. A fősodrú, meghatározó irányzatok önös érdekének lehetünk tanúi. Az oka – jó szándékkal feltételezve – lehet az, hogy maguk is kívánnák Isten áldását a tevékenységükre, de tudják, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a tetteikhez igazítják Istent. Vagyis a maguk képére akarják formálni az egyházat, hogy annak feloldozásával megnyugvást kapva csitítsák kínzó lelkiismeretüket. De jobban hajlok afelé, hogy nem az eltévelyedett lelkiismeretüket akarják egy számukra megfelelőbb karámba terelni. Legalizálni akarnak. Nincs dolguk nekik Istennel, ők az egyház befolyását, jóváhagyását akarják magukénak tudni, hogy ezzel is növeljék a „haladó” eszméik támogatóinak a számát.

Volt már ilyenre példa a történelemben. De minden egyes alkalommal, amikor az egyház magunkképére formálása megtörténik, egy lépéssel távolabb kerülünk az üdvözüléstől.

Az egyenlő bánásmód az ő olvasatukban a bűn igazzá tevésének elfogadásában teljesül meg, míg a keresztyén felfogásban a bűnös igazzá térésében. És mivel az egyház e kettő között nem tesz egyenlőségjelet, ezért törekednek arra, hogy átformálják azt a saját képükre. Ebben a törekvésükben csak eszközként használják fel az elfogadást, a homofóbia vádját. És ezért intő jelek ezek a cikkek számunkra. Mert bár térben távol vannak tőlünk, de ideológiában már itt vannak velünk. 

 „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje” (1 János 1,6-10).

A szerző

Írások

A folyvást változó közegben a mulandó dolgok közt megtalálni az örökölt örökérvényűt és le nem venni róla a szemünket. Az ideológiák kusza terén ebben az avítt konzervativizmusban radikalizálódik lázadó lényem.