A Nátán próféta története megvan a Bibliából? Ja, hogy mi az a Biblia?
Korabeli szent őrültek, akik hangokat hallottak, meg sugallatra írtak, és egyáltalán a szellemvilággal, angyalokkal, de leginkább a küldőjükkel társalogtak. Időnként elmentek ide-oda, hogy elmondják miért és ki küldte őket. Mit üzen a küldő, és mit vár el azoktól, akik hallják az átadott üzenetet. Az ebből megmaradt párbeszédeket, gondolatokat végül összegyűjtötték. Nem voltak celebek, mert nem nagyon kedvelték őket. Volt király, aki kifakadt: „Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat.” (1 Királyok 22, 8) Ezek voltak a próféták. Meg Jézus Krisztus is benne van, nem divat ékszer kereszttel. Olyan naggyal a hátán, vagy fordítva. Ő a kereszten. Halva is, és újra megéledve. Mert Isten megmagyarázhatatlan szeretete Megváltót adott az evilági ilyen-olyan emberekért.
Nátán története így szól a Bibliából.
(1) Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. (2) A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. (3) A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt, mintha csak a leánya lett volna. (4) Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett. (5) Dávid nagy haragra lobbant az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt elkövette! (6) A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. (7) Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! (2 Sámuel 12, 1-7)
Annyit tudni kell az előzményekről, hogy Dávid király, Isten kegyeltje nagyon nagy gazemberséget követett el. Amíg katonái harcoltak, ő az egyik érte harcoló katona parancsnokának a feleségét elvette, és gyereket nemzett neki. El akarta tusolni, ezért fondorlatos tervet eszelt ki, hogyan tudná úgy intézni, mintha a katona saját gyereke lenne. De végül meg kellett öletnie a csatatéren úgy, hogy magára hagyták katona társai az ellenség ellen. Az emberek előtt titkolhatta a király a házasságtörést, hazugságot, gyilkosságot, de Isten előtt nem.
Azért szeretem ezt a történetet, mert a király maga ítéli el magát egy tanító történeten keresztül. Igaz a próféta mondja ki, hogy te vagy az az ember. Ilyen ez az Isten. Semmit nem hagy szó nélkül és büntetlenül. Ilyen ez a próféta. Elmondja, amit el kell mondania. Ilyen ez a király, hogy visszaél hatalmával, de nem tudja örökké megtenni, és végül az igazság miatti kötődés miatt saját magát ítéli halálra. Mindjárt négyszer is. De ez a már meghalt katona parancsnoknak nem nyújt vigaszt.
Dávid király megbűnhődött. Bár Isten megengedte, hogy most szenvedéssel, veszteséggel megússza, de hosszútávon nagy hatással volt rá az eset. Nem építhetett templomot Istennek, mert nem volt rá méltó. Illetve saját fia támadt rá később és elvette feleségeit és ágyasait. De határozottan megbánta azt, amit elkövetett. Nem tudom mennyit nem aludt, és hányszor próbálta meg Istent is félrevezetni. De a prófétai szó után már nem tehette meg. Oda kellett állnia, és vállalnia kellett.
Ma a hatalom embere vajon képes lenne-e, mint Dávid, felháborodni a gonoszságon? Ha megszólal a prófétai szó, vajon képes lenne-e megalázni magát?
Vajon felháborodna-e a hatalom embere azon, hogy míg valaki sokmilliárdos jachton úszkál a Földközi-tengeren, miközben szerencsétlen sorsú, hajléktalan emberek, és a gyermekeik nyomorognak, az őket ellátó szervezet tagjai fizetés nélkül dolgoznak, és megpróbálják a lehetetlent, napról napra életben tartani a gyermekeket, és felnőtteket, élelmet szerezni, adni, és orvosi ellátást biztosítani?
Vajon felháborodna-e a hatalom embere azon, hogy mivel egy sertéstelepet nem adtak át a megfelelő üzleti körnek, ezért az ehhez kapcsolódó hentesboltot, amely jól működött, tisztán és szabályosan, a heti rendszerességű adóhatósági feljelentésekkel és ellenőrzésekkel ellehetetlenítettek? Képtelen volt működni.
Vajon felháborodna-e a hatalom embere, ha a feje felett egy személyben döntenének a földterületei sorsáról, azt elvéve, és arra ráépítve oda nem illő, forgalmas, a természeti környezetet túlterhelő építményeket, arra hivatkozva, hogy valamilyen veszélyhelyzet van és valaki jogosítványt kapott az ilyen döntésekhez?
Vajon felháborodna-e a hatalom embere, ha a telkéből a vízparti részt kihasítanák, és oda építenének elé egy új kikötőt, vagy bármit és a vízparthoz se mehetne le?
Vajon felháborodna-e a hatalom embere, hogy egy egész hegyet megbontanak, hogy építkezhessen és a legszebb panorámát sajátítsa ki valaki magának az ő kárára?
Nem, nem háborodik fel. Hiszen pont ezt csinálja. Nincsenek már Dávidok, akinek legalább fájt a gonoszság, még a sajátja is.
De jönnek majd a Nátánok, a Mikájehúk, Jeremiások, Illések, Szent Jánosok, akik hirdetik a bűnbánatot, megtérést és bűnbocsánatot. De leginkább érkezik az Úr. Akkor nincs többé mód a megtérésre, a jóvátételre, megváltásra. Az addig tartott. Vajon talál-e gonoszságtól szabadulni vágyó lelket, az idegen lelkeket megtagadó, Istenhez hű életet akaró lelket?
Mert van egy pillanat, amikor kiderül, és kimondatik, hogy te vagy az az ember.
Egy ország nem akkor szűnik meg jól működni, vagy egyáltalán létezni, amikor nagyobb adókat követelnek a polgáraiktól, többe kerül az élet, nő az infláció, vagy netalán katonák támadják meg. Nem. Akkor, amikor a polgárok bizalma megrendül az uralkodói körben, mert azok elvették az álmaikat és a reményeiket is. Erre nincs ésszerű magyarázat, indok, mentség.
