„Magányos éjszakán
Vándorolok a Holdsütésben.
Fölérek a hídra.
Alattam a lokomotívok zakatolnak.
Majd megfojt a kénes füst.
Itt jöttél egykor hozzám. Sugárzón, mint
az ifjú Psyche!
Az emberek szájtátva meredtek rád, a mint
földöntúli fényben kényszerített hozzám szerelmed.
S te beragyogtad műtermemet.
Mámorban reszkettek a képek.
Reszkettem én, s a mennytől ellopott kéj
most kint dermed a temetőben…”
Az idézett verset (Ferdinánd-hídon a címe) Csók István felesége halála után írja egy őt ábrázoló fotó hátuljára. Nagy Júliát 1903-ban veszi feleségül, és közös életüket Párizsban kezdik meg, ahol nagy boldogságban élnek. A művész felesége szépségét számos képen megörökítette. 1909-ben született meg egyetlen gyermekük, Csók Julianna (Juliette), akit az utókor csak Züzüként ismer. Az apa és lánya közötti különleges kapcsolatról tanúskodik, hogy a festő egy egész sorozatot fest kislányáról. A Züzü-képciklus elragadó, vidám képei önálló egységet alkotnak a művészettörténetben. Ebben a cikkben (mely az Úrvacsora című festmény keletkezésével foglalkozó második része) a művész derűs oldalát szeretnénk bemutatni, amit talán kevesebben ismernek. Az igazi életöröm és a törhetetlen életkedv leginkább akkor jelent meg Csók életében, amikor megszületett lánya. Így vall erről a művész, akit Párizsban sok visszautasítás és csalódás ér az 1900-as évek elején, ami a festészetét illeti, nem sikerül az újabb nagy siker: „Az 1909. év Karácsonyán, Párizsban az utolsón, egyedül ültem műtermemben. Egy szerény fácska, melyet készen vettem a Bon Marchéban, halvány világgal derengett magányos vacsorámra. Hol a vidám fiúk lármája? Hol a puncs, hol a töltött káposzta? Emlékük, ha kísért még néha. Még csak feleségem sincs mellettem… és én? Soha életemben, sem azelőtt, sem azóta nem voltam ilyen boldog! Három napja még csak, szorítottam szívemhez kicsi lányomat a pólyában.” Lányuk születése után nem sokkal végleg Magyarországra költöznek, és a művész pályája itthon teljesedik ki.
Csók István és Züzü különleges kapcsolatát elmélyítette az is, hogy 1928-ban, 25 év házasság után, a festő elveszíti feleségét, és az akkor 19 éves Júliával ketten maradnak. (Nagy Júlia valamiféle nőgyógyászati eredetű betegségben halt meg, valószínűleg ezért sem lehetett nekik több gyermekük).
13 olyan festmény készül, aminek nem csak modellje, hanem témája is a gyermek. A Renoir-szerű zsánerképek nagy elismerésnek örvendtek, és maga a művész is nagy becsben tartotta őket. (A Züzü beteg című kép például élete végéig műterme kiemelkedő helyét foglalta el).
A Züzü első sétája a sorozat első darabja. Együtt van jelen a festményen divatos párizsi ruhában a festő felesége, és egy egészen más világhoz tartozó, sokác népviseletbe öltözött parasztasszony, kelet és nyugat találkozása. A kép jól összegzi azt a kettősséget, ami Csók Istvánban felfedezhető, aki maga is ismeri és szereti a nagyvilági életet, ugyanakkor mindig visszatér a gyökereihez.
Csók Júlia élénken emlékszik vissza a legtöbb Züzü-kép születésére. A vele készült interjúban részletesen elmeséli a képek háttértörténetét.
„Cocót húsvéti lakomának vásárolta eredetileg a piacon anyám. Apámnak megtetszett a szoborszépségű állat. Ahová tették, mozdulatlanul ott maradt. Igazi modell volt! Ha elfáradt, leengedte farktollait. Ilyenkor apám odanyúlt, s megcsiklandozta ecsetjével, s Cocó tűrt tovább. Mégis fazékba került, napokig sirattam” – vall a Züzü a kakassal című képről immár felnőttként Züzü
A feljebb már említett Züzü beteg című kép hátterében a következő történet áll: „Tavasz volt. Anyu bedugott a nagy dunna alá, mert megfáztam. Megkaptam mindent, a piros pulóvert és a kerekes, mozgó majmot is. Anyunak bevásárolnia kellett mennie, ezért engem diványostul áttolt a műterembe. Apu nem is vett észre, festett tovább, várta az embert, akit el fognak küldeni a képért. Másnap nyílt a tavaszi tárlat, de még mindig hiányzott egy kép. Nagyon unatkoztam, elkezdtem köhécselni, mocorogni, forgolódni. Apu letette a palettát, megfordult. Neki is tetszett a piros pulóver, a fehér dunna, a kerekes majom. Új vásznat tett az állványra, és engem festett. Két óra múlva csengetett az ember, addigra készen volt a festmény. Apuka az én képemet adta a kiállításra. Másnap már a Műcsarnokban láttam magamat, sok kép között. Boldogon járkáltam, nem is volt semmi bajom.”
Csók Julianna idővel akarata ellenére is közszereplővé vált. Apja modelljeként csaknem olyan közismert volt, mint a mozicsillagok. Züzü lemondott saját életéről, hogy ápolja, gondozza édesapját. Fedor Ágnes 1961-ben a műteremben kereste fel az immár csaknem száz esztendős édesapjáról gondoskodó Züzüt, aki így vallott saját szerepéről: „Néha azt hiszem, nincs is ilyen »én«. Nekem sosem volt külön életem. Nem értem rá megcsinálni, megtervezni. Valahogy lett, valahogy alakult […] Fényesítettem a parkettet, törölgettem a port; főzök apusnak, rendezgetek körülötte, rakosgatom a vázlatait, hallgatom és jegyezgetem az emlékeit. Igaz, férjhez is mentem közben. A férjem itt van velünk, nagyon jó barátok vagyunk. És mostanában néha azt gondolom, ha külön értelme nincs is az életemnek, célja azért volt. Apus nem felejtett el mosolyogni […] most sem […]”
Csók István azon kevesek közé tartozott, akiknek munkásságát még életében elismerték, ünnepelték. Számtalan díjat kap, többek között két Kossuth díjat (1948 és 1952-ben). Az 1945 utáni nehéz években idős korának és vitathatatlan művészi nagyságának köszönhetően olyasféle kivételes státuszt élvezhetett, mint a zeneszerző Kodály Zoltán. 1910-ben szólította fel a firenzei Uffizi képtár önarcképének megküldésére. Ez számított akkor az egyik legnagyobb nemzetközi elismerésnek, rajta kívül a magyarok közül ebben csak Rippl- Rónainak volt része. Csók István beszámolója szerint önarcképeiket „istentelen magasra akasztották”. 1914-ben a Műcsarnokban mutatta be 140 művét, és ez olyan ismertséget szerzett neki Magyarországon, hogy az emberek többsége később őt tekintette a kor festőfejedelmének.
1961 február 1-jén hunyt el, 12 nappal 96. születésnapja előtt, végelgyengülésben, Budapesten. A következő évben Cecén, szülei házában Csók István emlékmúzeum nyílt meg.
Találó az az idézet, amellyel Bernáth Aurél jellemezte Csók festészetét: „Az általad teremtett szépség magában hordja a derűlátást és a mélységet, a művészet két ilyen tartalmának ritkán összeolvasztható fajtáját.”
források: Révész Emese, Csók István Kossuth Kiadó, 2014
Csók István, Emlékezéseim, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2015
Czeizel Endre, A magyar festőművész-géniuszok sorsa, Galenus kiadó, 2009
