BlogHittem, azért szóltam

Elkeserítő az Európai Parlament döntése

Az Európai Parlament 459 szavazattal, 147 nem és 58 tartózkodás mellett elfogadta azt az állásfoglalást, miszerint a magyar gyermekvédelmi törvény sérti a demokráciát, az európai alapjogokat és értékeket.

A felszínen itt egy jogi természetű konfliktusról van szó, holott valójában soha nem vált még ennyire drámaian nyilvánvalóvá, hogy az európai alapdokumentumok egységes értelmezését alapvető világnézeti konfliktusok teszik szinte lehetetlenné. A konzervatív-liberális törésvonal eddig is nyilvánvaló volt, ám úgy tűnik, hogy a magyar gyermekvédelmi törvényben az európai liberális erőközpont jó alkalmat lát a konzervatív-keresztény világnézeti pozícióval való végső leszámolásra.

Úgy tűnik, az amúgy évek, évtizedek óta zajló kultúrharcban elérkeztünk egy határhoz annak a kérdésnek a kapcsán, hogy vajon a nevelési-oktatási áthagyományozás folyamata milyen világkép mentén legyen szabályozva. Magyarán arról van szó, hogy a jövő európai társadalmainak szellemi arculatát milyen világkép formálja, s mi legyen az a normatív világnézeti-eszmei alap, amelyre a jövő Európája épül.

Itt tehát már nem pusztán arról van szó, hogy az európai társadalmak hogyan viszonyuljanak az LMBTQI+ ideológiához, hanem arról, hogy az LMBTQI+ ideológiát miként lehet az európai társadalmak normatív eszmei alapjává emelni. Az Európai Parlament álláspontja egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, hogy a hagyományos konzervatív-keresztény emberkép immár elveszítette normatív jellegét, olyannyira, hogy a zsidó-keresztény civilizációban rögzített mintázatok spontán áthagyományozásának folyamatát meg kell akadályozni. Az európai mainstream balliberális oldal azért érzi magát támadva, mert a magyar gyermekvédelmi törvény éppen azt akarja elérni, hogy a tudatipar elképesztő erejű LMBTQI+ szereplői ne tudjanak éket verni szülő és gyermek közé, s ezzel ne tudjanak egy olyan világnézetet normatív társadalomszervező eszmévé tenni, amelynek az emberképe szembemegy a zsidó-keresztény hagyományban még benne élő konzervatív társadalommal, s amely emberkép ráadásul minden valóságalapot nélkülöz. Ugyanis nem a biológiai nem a fikció, hanem a „társadalmi nem” senki által nem igazolt konstrukciója.

A kérdés nyilván nem az, hogy a többségi konzervatív társadalom hogyan viszonyuljon a különböző nemi irányultságokhoz. Természetesen empátiával. Hanem arról, hogy vajon az egyre terjedő szexuális elbizonytalanodás jelenségére lehet-e, szabad-e egy új társadalomszervező eszmét alapozni, s ennek érdekében szabad-e olyan állami szintű intézkedéseket hozni, amely a jövő nemzedékeinek tudatformálásában az LMBTQI+ ideológiát egyenesen normatív világképpé emeli? Ráadásul mindezt a „demokrácia”, az „emberi jogok” és az „európai értékek” nevében.

Az Európai Parlament állásfoglalása elkeserítő. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a kultúrharc végső stádiumához érkezett, s a keresztény-konzervatív világnézeti pozíciónak nincs tovább hova hátrálnia.