Furcsa perverziója az emberiségnek, hogy vonzódik a veszélyes, olykor iszonytató szituációkhoz. Mintha nem volna elég baja amúgy is. De van-e még egy olyan lény ezen a világon, mely önként akarja levetni magát például egy magas szikláról, hogy a bokájára erősített kötelek tartsák csupán? Melyik az a teremtett lény, mely üdítővel és pattogatott kukoricával heveredik le a vászon elé, hogy ideg és hátborzongató horrorfilmet nézzen? Ki az, aki mer játszadozni okkultizmussal, a gonosz erőivel, ha nem az ember?
Különböző kihívásokat talál ki magának, hogy aztán adrenalinmámorában tobzódva mesélhesse, micsoda élményben volt része. A fizikális tüneteket okozó hirtelen stressz szép lassan vágyott élménnyé válik. Szokás mondani felénk, a Rábaközben általában ételre, hogy ez annyira rossz, hogy már jó. Valahogy így látom átformálódni világunkat. Hogy ha valami rettenetes esemény megemeli a vérnyomást, pulzusszámot, adrenalint szabadít fel a szervezetben, kezdetben még rossz, majd egyre jobb lesz. Elmosódnak az éles határok, az ingerküszöb kitolódik és maga az élményfélelem lesz fontos, nem pedig a tartalom.
Emberek milliói ülnek le esténként a TV elé vagy kapcsolják be hajnalban a rádiót, hogy tényeket, híreket, igaz információkat halljanak a világ eseményeiről. Ezzel fekszünk és ezzel kelünk. Várjuk a horrorshowt, amit tovább lehet göngyölíteni a családban, barátok között. Egyvalaki elkapja a paranoia „vírusát”, aztán fertőz, hiszen a paranoia ragadós, és a leggyorsabban terjedő információ, amire mindenki felkapja a fejét pedig nem más, mint a pletyka. A napi adagról pedig mindig gondoskodnak. Ha létezik olyan, hogy félelem piac – márpedig létezik, ha nem is így nevezik – manapság nagyot lehet vele kaszálni.
Egyvalami viszont új nekem (és lehet, hogy nem csak nekem) mostanában. Az igazsággal való megfélemlítés jelensége. Turnék, hang és videósorozatok, több tonnányi könyv jelenik meg a legjobb és legtisztább szándékkal, miszerint az emberek nem maradhatnak tájékoztatás nélkül. Szükség van felvilágosításra, hogy akik alszanak, ébredjenek fel manipulált álmaikból.
Rengeteg tartalom születik igazságról, valóságról, mindarról, ami a színfalak mögött zajlik. Hozzáértő szakemberek komoly háttértudással és megalapozottsággal adnak elő világunk valós dolgairól. Kendőzetlenül, kellő bölcsességgel és alázattal beszélnek múltról és jelenről, és hogy e kettő elegye milyen hatással lesz a jövőnkre nézve. Fegyverkezés, háborúk, demográfiai változások, klímakatasztrófa és éhezés. Digitális visszaélések, a tudomány korrumpálhatósága, felhígított etikai és bioetikai következtetések, zsarnokság és az emberiség fennmaradását fenyegető kérdések végeláthatatlan hossza kerül elénk, ha kíváncsiak vagyunk rá.
Riasztó látni és hallani ezeket az igazságokat, de egyetértek a szükségességével. Attól, hogy nem tájékozódunk, még létező dolgok. Csak valahogy mégis azt érzem, valódi élményfélelemben lehet része mindazoknak, akik megmártóznak az igazság témakörében. Beszélnek klímaszorongásról, megjelent a háborúszorongás is, és szép lassan beszűrődik az igazságszorongás jelensége is. Bennem pedig, aki életkoromból fakadóan híján vagyok a hosszú élet bölcsességének, felvetődik a kérdés, hogy mivel több az igazság a hazugságnál, ha a cél csupán a félelem fokozása, a népszerűség vagy az eladott példányszámok növelése? Hol vannak azok a sokat tapasztalt hiteles férfiak és nők, akik a valósággal nem csak riogatni bírnak, hanem kitárják az élet más perspektíváját, és élik a mindennapok gyakorlatában? Biztosan vannak! Kell őket is látnunk és hallanunk! Létszükségünk, hogy legyenek olyan tanítóink, akik nem a félelem lelkét erősítik bennünk, hanem a bizalom, a józanság és a hit lelkét!
Mert nem elég csak kimondani az igazságot. Fontos pillanat meglátni a valóságot, de az még mindig csak helyben állás. Ha az igazság mellett nincs ott az út, ami az életbe vezet, azt hiszem, az keserűséget és kiábrándulást eredményez. Olyan félelmet és reménytelenséget, ami még jobban felerősíti a káoszt.
Meglátni a halált a feltámadás ígérete nélkül, maga a téboly. Ahogy meglátni az igazságot kegyelem és irgalom nélkül is az. Hogy kapunk-e bölcsességet úgy számlálni napjainkat, hogy valóban békés napjaink legyenek, attól is függ, hogy az igazságot látjuk csupán, vagy meg is cselekedjük. Kellenek a bölcs tanítók, akik látják a valóságot, de nélkülözhetetlenek azok az emberek, akik megélik az igazságot.
