Lassan több mint egy hete kísért egy mondat: „Egy egészséges nőnek nem lehet ilyen magas a vérnyomása!” Túlságosan ki voltam szolgáltatva éjszaka a sürgősségin, hogy érdemben bármit reagáljak egy ilyen megjegyzésre. Nem is éreztem szükségét a magyarázkodásnak. De mégis megkarcolt annyira, hogy hordozzam magamban még egy darabig, és elgondolkodjak azon, hogy egy egészséges nőnek milyennek kellene lennie? Egyáltalán érdemben mit lehet erre mondani? Nyilvánvalóan lett volna jobb ötletem az éjszakát illetően, de nem az én terveim szerint alakult az este. Így esélyt kaptam a szégyenkezésre amiatt, hogy nem épp az egészséges oldalammal találkoztak a kórházban. Egy amúgy is fájdalmas szituációban, elfért az orvos szájában még egy fájó megjegyzés. „Egy egészséges nőnek…” Ugyan mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb oka van valakinek a szenvedésre! Vagy nem? Nem!
Pedig mindannyian ismerjük ezt a szituációt. Bekeveredünk egy vizsgálatra, esetleg a fáradtan pislogó sürgősségi ügyeletesek közé, és számomra megfejthetetlen okból fakadóan, mintha elindulna egy hatalmi harc. Színre lépett az ellenség, akinek bizonyítani kell betegségét, hogy igenis, szüksége van az ellátásra! De még az sincs könnyű helyzetben, akin egyértelműen látszik a probléma oka. Taj szám, lakcím, bácsika, nénike, hogyishívják… lesz hirtelen az emberből. Nyűg, akinek nem kellene ott lennie, mert egy egészséges embernek nem lehet ilyen vagy olyan baja időközönként. Nekünk pedig, akik a másik oldalon vagyunk „bocs, hogy élek!” tekintettel kell kivívni egy kis figyelmet, emberi méltóságban való megtartást és szakszerű segítséget.
Magam számára a következőkig jutottam a válaszadással:
- Magamért, testi-lelki-mentális egészségemért elsősorban nekem kell vállalnom a felelősséget.
- Senkitől nem lehet elvárni, hogy annál nagyobb felelősséget vállaljon másokért, mint amekkorát egyébként ők önmagukért vállalnának.
- Egy olyan világban, amely alig van túl a COVID járványon/oltáson, nem igazságos egy megromlott egészségügyi állapotot csak a beteg hanyagságának tulajdonítani.
- Egy olyan világban, ahol korábban nem tapasztalt légszennyezés mérhető, ahol számunkra ismeretlen kemikáliákat használnak mind az élelmiszeriparban, mind a mezőgazdasági földeken és állattenyésztésben, ahol a fogyasztás maximalizálásának érdekében mindenféle gátlástalan és manipulatív eszközt bevetnek, nem igazságos az ember nyomorát csupán saját helytelen választásainak tulajdonítani.
- Egy olyan világban, ahol állandó szlogenné vált a „csökkentse a stresszt”, de az emberek sokasága továbbra is három műszakban dolgozik a megélhetésért, ahol nincs minőségi idő megélni a békességet, szépet, közösséget, családot, önmagunkat, hanem hajtás és pörgés van a hét minden napján, igazságtalan azt feltételezni, hogy az ember egészsége csakis önmagától függ és mentes minden egyéb körülménytől.
- Egy olyan világban, ahol már az óvodában székhez láncoljuk a gyerekeket, majd legalább húsz évre leültetjük őket, ha az egyetemet is beleszámoljuk, lehet, hogy a lexikális tudásukat növeljük, de abban már nem vagyok biztos, hogy megtanítjuk őket bölcsen számolni napjaikat.
Végső következtetés: Azért nem kérek elnézést, amiről nem tehetek, de akárhányszor felkeresel engem, mint lelkészt, lelkigondozót, barátot vagy embert, igyekszem úgy látni, meghallgatni és megtartani Téged, ahogy azt én is várnám ellenkező esetben Tőled.
