Érdekes kísérlet zajlik a Vértesaljai Református Egyházmegyében. Tizennégy gyülekezet szállt bele, lelkészek, presbitériumok és vasárnapi igehallgatók. A cél a még jobb prédikáció, mert szükség van rá, mert az ige köré gyűlve lehet tenni azért, hogy a jelen negatív tendenciái megforduljanak, megálljanak.
Hajdú Szabolcs Koppány esperes így írja le a „szószékcsere programot”:
„A lelkészek forgóban, párokra bontva látogatnak el egymáshoz. A prédikációk az aktuális napi újszövetségi szakaszon alapulnak, és elhangzásuk előtt egy nappal elküldik két homiletika tanárnak (egyházi szónoklattan, az igehirdetés tudománya) szakmai értékelésre olyan szempontok alapján, mint a szemléletesség és képszerűség, a helyes exegézis és abból fakadó textusszerűség. Az istentiszteletek végével a gyülekezet előre meghatározott kérdőív alapján visszajelzést ad az adott igehirdetésre. – Szokatlan és újszerű, hogy a teológia befejezte után valaki szakmailag írásban véleményezi az igehirdetést, sőt a gyülekezeti tagok is, ez rémisztőnek tűnhet. Sokféle ellenindokot hallottunk ezzel kapcsolatban: „a Szentlélek munkáját nem lehet értékelni”; „adjunk teret a kegyelemnek”. Mi ezeket szintén hisszük és valljuk. Ha azonban a lelkipásztor nem kap visszajelzést a szolgálatáról, előfordulhat az a szomorú eset, hogy elhiszi, tökéletesen prédikál…”(Prédikációk reflektorfényben – Református.hu )
Prédikációk reflektorfényben – jó cím, de talán találóbb lenne az, ha azt mondanánk, hogy röntgengép vagy MR alá kerülnek. Mert a cél a vizsgálat, annak a jelzése, ha baj van. Ehhez viszont visszajelzés kell, és itt most megpróbálják szervezetten begyűjteni a visszajelzéseket.
Az igehirdetésre, az igehirdetőre adott visszajelzések hiánya régi probléma. Én magam már 2011-ben írtam erről a Parókiára (Hányasra értékeled a lelkészedet?).
Feedback. Így hívják azt, amikor az ember visszacsatolást kap arról, hogy amit csinál, az tényleg jó-e. Hogy amit elmond, az tényleg átmegy-e. Ez az, aminek a hiányát egyre égetőbben érezzük, mi lelkészek. Mármint a hiányának következményeit, mert persze, lehet, kellemesebben elvagyunk visszajelzések nélkül. Sok minden meghúzódhat a háttérben. Van, akiben egyfajta rejtett klerikális hübrisz emel falat, van, aki elteologizálja, hogy hát az igehirdetés az a Lélek munkája, azt meg ugye nem tudjuk értékelni, nem látjuk át. Aztán olyan is van, aki annyira leértékeli magát amúgy is, hogy feltételezi, mások lehúznák. Van, aki csak egy gondosan előre megválogatott tábor amúgy is pozitív visszajelzéseit szeretné visszahallani.
Aztán lehet, hogy csak tévedek és nagyon egyszerű a válasz. Ennek az egésznek nincs meg a kultúrája. Annak idején a teológián szeretett professzorunk mindenkit megdicsért, van, akinél értettük, van, akiénél nem. Aztán megérkeztünk a gyülekezeteinkbe, ahol a valódi visszajelzés nagyon-nagyon ritka. Pedig nem csak a jó pap tanul holtig, de a jó prédikátor is. Persze a tananyag ott van a könyvekben. Is. Meg azokban, akik ott ülnek a templomokban és vasárnapról vasárnapra hallgatják a pásztort, keresik az üzenetet.
Persze van itt egy paradoxon. Az igehirdetés valójában értékelhetetlen. Csak nagyon kis százaléka van abban a 15-30(-45?!) percben, amikor ott áll és beszél a prédikátor a szószéken. Ami előtte van, az láthatatlan. Hogy mennyit küzdött a lelkész a vázlatpontokért és a gondolatokért, imádkozva és olvasva, jegyzetelve? Vagy csak leemelt egy kötetet a polcról és kimásolta? Hogy nem volt ideje, mert beteg volt a gyerek, helyettesítette a hitoktatót és még a költségvetés nyomtatásakor el is romlott a nyomtató és ezért éjjel, alvás helyett írta le a sorait? Vagy improvizál, mert úgy gondolja, már mindent tud? Ami utána van, azt sem tudjuk követni. Hogy még a vasárnapi ebédnél is arról beszélgetnek vagy magányos csendben gördítik tovább? Vagy sietnek elfelejteni, mert sokakat megsértett? Vagy el is felejtették, hiszen amúgy is követhetetlen volt az egész? Esetleg valaki meggyógyul, megtér, mert megérinti a Szentlélek, az ige életté válik? Nehéz ez.
És mégis értékelni kell. Még ha másfajta igehirdetési stílusokat, lelkésztípusokat szeretünk, akkor is. Mert mozdulni kell. Mert fel kell rázni a prédikátorokat. Mert túl fontos ez az egész igehirdetés-dolog. Úgyhogy üdvözlöm a vértesaljaiak bátorságát. És örülök mindenkinek, aki vasárnap megállít a prédikációval kapcsolatban. Vagy felhív. Vagy rámír. Akkor is, ha nem tetszett, ha nem ért egyet.
Prédikációk reflektorfényben. Prédikációk röntgennel átvilágítva. Szakmailag és gyülekezetileg is fontos megtalálnunk a visszajelzés megfelelő csatornáit. Mert az emberek várják az igehirdetést. Azt, ami nem csak éltető, de érthető is.
