A Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli gyülekezet első szakrális bútordarabja érkezett a múlt héten a templomtérbe. Az úrasztalát egy nem hivatalos asztalos készítette el csavarok és szögek nélkül, fa csapokat használva. Egy olyan emberről beszélünk, aki négygyermekes családapa, és a házukat is maga építette, (bár a múlt idő az még nem biztos, hogy megállja a helyét). Nem egy ráérős nyugdíjas, vagy egy egyedülálló, aki portás munka mellett megengedhetné magának, hogy farigcsál, meg fűrészel, meg lakkoz. Azt hiszem, most egy ideig ő fog eszembe jutni, ha valamiért az időn sopánkodnék, hogy mi mindenre nem jut… Ritka történet az ilyen, hogy gyülekezeti tag ennyit áldoz, pár generációval korábban még márványtábla őrizné az emlékét. Nem volt úrasztala és lett.
Pont elkészült a hétvégi hálaadó ünnepségre, és húsvét lehet majd az első alkalom, amikor úrvacsorával körül állja a gyülekezet a szimbolikus oltárt, amin valaha az áldozatot ajánlották fel Istennek, de nagyhéten az egyszeri és tökéletes áldozatra emlékezve és a kegyelemre, amit kieszközölt. Nem volt út az Atyához és lett.
Olyan jó érzés, hogy nem egy pénzért idegentől vett dolog, hanem olyan készítette, aki a gyülekezethez tartozik, és együtt ment a csapatmunka az ötletelésen, milyen legyen, milyen szimbólum kerüljön rá, mi illik a térbe és mi kötődik a közösséghez. Az öt kenyér két hal szerepel rajta, amit Jézus az ötezer ember megvendégelésekor megsokasít. Mert valahogy így tette itt a környéken a reformátusokkal is: lettek elegen egy önálló gyülekezethez ott, ahol korábban nem voltak. Nem volt, és lett.
Tekintve, hogy a győrújbaráti gyülekezeti ház egy szórakozóhelyből született újjá, ez a székeket és fogasokat leszámítva az első tárgy, amit nem az épület múltjából használunk: Az eddigi úrasztalának használt asztal ki tudja miket látott már és mi mindenre használták, és a virágtartónak továbbra is a bárszékeket használjuk. Ez viszont nem csereszabatos, ez már nem fog szórakozó helyet szolgálni, mert arra alkalmatlan. Liturgikus célokra elkülönített. Valahogy a puritán egyszerű tér nekem ezzel lett igazán templomszerű. Eddig lehetett volna valamilyen civil szervezet termének nézni, már többé nem lehet. Nem volt spirituális identitása a térnek, és lett.
Ebben a szeszélyes tavaszban, amikor hol szélviharral, hol hóeséssel küzdünk, nehezen üzen a természet arról, hogy az Isten teremt, újat teremt és életet akar. Hálás vagyok, hogy a közösségen keresztül viszont ezt mégis megélhetem, hogy ahol nem volt, vagy nem volt elég, ott lett. A „lett” Urát kérjük, hogy legyen is mindig!
