Ha profitorientált edzőterem tulajdonos volnék vagy személyi edző, alig várnám, hogy a szilveszteri harang elkongassa az éjfélt. Rögtön szétküldenék valami újévkezdő akciót. Nincs olyan év ugyanis, amikor a jóléti társadalom fiai és leányai ne fogadnák meg, hogy a következő évben amellett, hogy továbbra is keresik a tökéletes állást, szerelmet, barátokat, többet sportolnak és végre leadják az évek során felhalmozott kilókat. Két hét elteltével kíváncsi vagyok, hányan kezdtek valóban bele és hányan tartanak ki fogadalmuk mellett.
Olcsó diéta, könnyű fogyás életmódváltás vagy áldozathozatal nélkül nincs! Tudom, követtem már egy párat. Az alap mindig ott kezdődik, akkor is, ha valamiféle endokrin vagy más betegség áll a háttérben, hogy ne vigyen be több kalóriát annál az ember, mint amire a testének valójában szüksége van a működéshez. Ellenkező esetben zsír lesz belőle. Viszont az is biztos, hogy nélkülözhetetlen velejárója a testünk működésének, hogy legyen rajta zsírszövet. Azon túl, hogy mechanikai védelmet nyújt, tartalék energiát is biztosít. Csak nem mindegy, mekkora mértékben. Ami kis mértékben hasznos, nagy mértékben halálos.
Hogy miért sikerül valakinek leadni a plusz kilókat és mások miért vallanak kudarcot, talán azzal is összefügg, hogy ki mennyire bátor és bizakodó. Aki bízik, el tud engedni olyan raktárakat is, amiket biztosítékként vagy pajzsként hordott magán. Öröme és bánata nem az evésben testesül meg, hanem másban leli kapaszkodóját. Azt hiszem, ez elengedhetetlen a sikerhez. Rátalálni arra az életre, amiben van olyan szó, hogy elég, azt is jelenti, hogy megéljük azt, hogy mi Isten képmásai vagyunk ebben a világban.
Nem belemagyarázva az eddigieket, csak megemlítve szeretném ide idézni a jóvátételi áldozat törvényét.
„A jóvátételi áldozatnak, amely szintén igen szent, ez a törvénye: Azon a helyen vágják le a jóvátételi áldozatot is, ahol az égőáldozatot levágják. A vért hintsék körös-körül az oltárra. Az egész kövérjét pedig mutassák be áldozatul, a farkát meg azt a kövérjét is, amely a beleket borítja, a két veséjét is a rajtuk és a vékonyán levő kövérjével együtt; fejtsék le a májon levő hártyát is a vesékkel együtt. A pap füstölögtesse el azokat az oltáron tűzáldozatul az Úrnak. Jóvátételi áldozat ez.” (3Móz 7;1-5.)
Gondoljuk csak végig, a harácsoló, gyűjtögető, raktározó ember sokszor az Isten iránti bizalmatlanságából fakadóan halmoz feleslegesen. Biztos, ami biztos, mindenből kicsit többet vesz magához, hátha Isten nem tartja meg szavát. Jöhetnek még szűkös idők. Az viszont már nem számít, hogy önzésével mekkora kárt okoz a másik embernek, a természetnek. Isten szavahihetőségének megkérdőjelezése azonban minden nyomorúságunk forrása. A jóvátételi áldozat elnevezés is mutatja, hogy van romlás. Van szándékos rossz és gonosz, amit jóvá kell tenni.
Viszont van ebben az áldozatbemutatásban valami megnyugtatóan szép mindamellett, hogy nagyon naturálisan van megfogalmazva. Az ember pont azt adja oda Istennek a kövérjében, ami az életenergiát és érzelmeket szimbolizálja. Végtére is azt üzeni ezzel, hogy Istenre bízza magát teljesen. Nem tartalékot képez, hanem visszatér ahhoz, akitől az élet származik, hogy az Ő mércéje alapján határozza meg magát.
Sokszor elgondolkodom azon, ha a testünk kövérsége annyire zavar bennünket, hogy akár nevetségesnek tűnő dolgokat is vállalunk azért, hogy megszabaduljunk a felesleges zsírtól, a lélek kövérsége miért nem ennyire zavaró? Gondolható egyáltalán, hogy ahogy a testünk elzsírosodhat, úgy a lelkünk is? Ha valakit a pukkancs, rosszmájú, felfuvalkodott, hólyag, kevély szavakkal illetek, cseppet sem testének terebélyességét méltatom, mégis jelzem, hogy túl nőtt magán vagy hatáskörén. Így hát elképzelhető a lélek súlyos zsírossága is, ami szintén lehúz. Olyan felesleges raktárak ezek is, amikkel próbáljuk bebiztosítani magunkat másokkal, idővel, Istennel szemben, csakhogy az elnehezedett lélek is megbetegszik. Ezt sem érdemes cipelni.
Eljutni oda, hogy az ember kimondja, elég, nem is olyan egyszerű. Önhitt vagy önbizalomhiányos állapotában mindig elbír még valamit, vagy meg kell szereznie, hogy azt gondolja, akkor minden rendben lesz. Minden akkor van rendben, ha átengedjük Istennek az irányítást, ítélkezést és bízunk abban, hogy amit mond, meg is teszi. Minden jól akkor van, ha elfogadjuk és megértjük, vannak élethelyzetek, amikkel szemben tehetetlenek vagyunk, de ezzel a tehetetlenségünkkel kapaszkodunk Istenbe, aki jóvá tud tenni elromlott életeket, kapcsolatokat.
Kitartást és bizalmat kívánok a testi-lelki zsírégetőknek és azt a páli meggyőződést, amit hosszú tanulási folyamat után végül is ki tudott mondani: „De Ő azt mondta nekem, elég neked az én kegyelmem…” (2Kor 12;9)
