Fekete Ivettel, a nürnbergi magyar református gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk Tapolcán dunántúli gyökereiről, gyermek- és ifjúkorának meghatározó lelkészeiről, a református oktatásban eltöltött éveiről, szolgálatának örömeiről és kihívásairól.
A közösségi oldalad borítóképén a Balaton-felvidék látható. Mit jelent neked ez a táj?
Mondhatni, szinte a Balatonban nőttem fel, és nekem a Balaton-felvidéki tanúhegyek az igazi hegyek. Óriási élmény volt számomra és nagyon hálás vagyok azért, hogy tavalyelőtt a húgomékat én eskethettem, és a Balaton volt a háttér. Akkor készült az a fotó. Az otthonomra emlékeztet. Tizenöt éve élek kint Németországban, ahova 2005-ben csak egy évre mentem ki egy nyelvvizsga miatt, de hat év kellett ahhoz, hogy elmondjam, Nürnberg is az otthonom. Ha ott vagyok, akkor ott vagyok otthon, ha itt vagyok, akkor itt vagyok otthon. Viszont Magyarország irányába utazni még mindig felszabadítóbb és megnyugtatóbb érzés.
Hívő családban, gyülekezethez tartozva nőttél fel?
A hit inkább a nagyszüleim felől, de mindig fontos szerepet játszott a családunkban. Édesanyám evangélikus, édesapám római katolikus, de anyai nagyapám református presbiter volt Tapolcán, ahol protestáns templom van, amit reformátusok és evangélikusok közösen használnak. A nagyszüleimmel minden vasárnap a város széléről be kellett gyalogolnunk a húgommal együtt a városba istentiszteletre. Ha tetszett, ha nem, a nagyszüleim itt álltak a bejárati ajtó előtt, és mi mentünk. Gyerekként nagy tehernek éreztem, hogy mennünk kellett minden héten fél 9-re. Emlékszem, hogy mama jobb oldalán ültem mindig, és húzkodtam a ruháját, hogy mikor lesz már vége, mire ő azt mondta: „Fejezd már be, te, gyerek!” – ez a mai napig a fülembe cseng. Egyébként a húgom tíz, én tizenkét éves voltam, amikor egyszerre megkeresztelt bennünket Kuti Géza nagytiszteletű úr, akit nagyon megszerettünk. Jártunk hittanra, konfirmációi előkészítőre és konfirmáltunk is. Szüleim mindig mindenben maximálisan támogattak, és szívből hálásak mindkét gyermekükért.
Teher volt a templomba járás, te mégis a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába mentél továbbtanulni. Hogy hogy?
A szüleim azt szerették volna, hogyha olyan szakmám lesz, amiből később jól meg lehet élni, ezért javasolták, hogy menjek el Keszthelyre a közgazdasági szakközépiskolába. Oda fel is vettek, de valahogy éreztem, hogy a matek és én két teljesen különböző világ vagyunk. Ám a barátnőm, aki katolikus, de az apukája református presbiter, megkért, hogy menjek el vele Pápára is felvételizni a református gimnáziumba. Én nem tudtam, mi az pontosan, a kollégiumi életforma nem tudatosult bennem, de elmentem vele. Oda is felvettek. Döntenem kellett a közgáz és az egyházi iskola között, és mivel a matematikát mindenképpen el akartam kerülni a későbbi életem vonatkozásában, és a református gimivel még nyertem négy évet, hogy döntést hozzak arról, hogy mi lesz belőlem, így Pápa mellett döntöttem. Életem legjobb döntése volt!
Milyen volt a pápai Refibe járni?
Nagyon szép négy év volt. Nyitott voltam, minden tantárgy érdekelt, nagyon szerettem volna mindent és mindenkit megismerni és sok lehetőséget kihasználni. Egyetlen egyszer volt borzasztó honvágyam, amikor éjjel felébredtem, kimentem a mosdóba és elkapott a sírás. Soha többé nem volt bennem az a rossz érzés. Jól tudtam érezni magam. Kiváló tanárok voltak, akiktől sokat tudtam tanulni. Budai Gabriella osztályába jártam, akinek gyermeke született, és így a híres Torma Ákos lett az osztályfőnökünk. Egy élmény volt, és ő is hozzájárult ahhoz, hogy jól érezhettem magam a Refiben. Szeretetteljesen szigorú volt. Amikor megtudta, hogy teológiára szeretnék továbbtanulni, akkor szurkálódott egy kicsit, de segített.
A gimnazista évek alatt megmaradt a kapcsolatod a tapolcai gyülekezettel?
Természetesen. Ha nem volt bent maradásos hétvége, hanem idehaza voltam, akkor vasárnap Tapolcán mentem templomba. Annyi változás történt időközben, hogy önálló lelkipásztora lett a gyülekezetnek. Korábban Kuti Géza bácsi Keszthelyről járt át, de Zichy Emőke már helyben lakott. Emlékszem, mindkét lelkipásztortól kaptam ajánlást a teológiára.
A gimnázium kezdetén időt szerettél volna nyerni, hogy döntést hozz arról, mi lesz a foglalkozásod. Gimnázium végén pedig úgy döntöttél, hogy lelkipásztor leszel. Hogyan született meg ez a döntés benned?
A kollégiumi szobatársaim másodikban azt mondták, hogy „te biztosan lelkész leszel”. Én ezt elképzelhetetlennek tartottam, mert nem tudtam elképzelni, hogy hébert és görögöt tanuljak, és mindig is szégyenlős voltam. A tapolcai templomban is mindig leghátul ültem, ezért kizárt dolognak tartottam, hogy én kiálljak száz ember elé beszélni. Harmadik osztály végére megérett bennem valami. Ezt a valamit nehéz megfogalmazni. Talán az a legjobb kifejezés rá, hogy belső tűz kezdett bennem lobogni. Mivel tudtam, hogy háromnapos komoly felvételi van a teológiára, ami nem biztos, hogy sikerül, ezért beadtam a szombathelyi tanárképzőre is a jelentkezésemet. De oda nem mentem el felvételire, mert addigra már felvettek a teológiára.
Négy év egyházi gimnázium után maradtál Pápán, csak a tér másik oldalára, a Pápai Református Teológiai Akadémiára jártál.
Nagyon boldog pillanat volt, amikor 2000 nyarán a könyvtár folyosójára kitűzték a felvettek listáját, és én ott szerepeltem az első helyen. Akkor már nem volt bennem szégyenlős félelem, hanem az volt bennem, hogy én ezt akarom, semmi mást. Nem tudtam, mivel jár, mit jelent kiállni a szószékre és Isten igéjét szólni, de tudtam, hogy így lesz. Valóban így lett, 2012. október 13-án szenteltek lelkipásztorrá Pápán.
Teológus éveid alatt milyen téma foglalkoztatott, mi volt a specializációd?
Az első perctől kezdve szerettem a bibliai nyelveket tanulni, még a kriksz-krakszok is érdekeltek. Szerettem a teológiát tanulni, mint tudományt, de igazán az állt hozzám közel, hogy az emberek közé menjek és tevékenyen legyek jelen. Ezért aztán különösen a Gyakorlati teológiai tanszék vonzott, ahol Kocsev Miklós volt a tanszékvezető tanár. Bekapcsolódtam a pápai gyülekezet kórház-istentiszteleteibe. Mentünk szobáról szobára és hívogattuk a betegeket, gitároztunk és néha áhítatot is tartottam. Nagyon szerettem azt a kórházi szolgálatot.
Még teológusként mentél Nürnbergbe. Hogyan kerültél ki pont oda?
Mivel a hatodévet nem lehetett elkezdeni középfokú nyelvvizsga nélkül, ezért lépnem kellett. Tudtam, hogy meg kell tanulnom jól beszélni németül, mert különben nem lesz meg a szóbeli nyelvvizsga részem. Ehhez viszont el kell mennem Németországba, ahol nem hallok más szót. Szabadidőmben a teológia számítástechnika termében interneten olyan embereket kerestem, akik Németországban élnek, és tudnak segíteni. Így találtam egy embert, aki beadta az én jelentkezési papírjaimat. Egyetlen helyről, Nürnbergből jött válasz, ahova behívtak meghallgatásra az Internationaler Bund-hoz. Meg se tudok normálisan szólalni németül, ők pedig meg akarnak hallgatni? – nonszensz. De elmentem. A nemzetközi szövetség fiatalokat fogadott múzeumba, óvodába és öregotthonba. Engem végül az idősek otthonába osztottak be. S én 2005. augusztus 31-én egy harminckilós bőrönddel felültem a repülőgépre, és szó szerint egy luxus öregotthonba kerültem.
A te ott léted is a luxus jegyében telt, vagy voltak kihívások is, amiken keresztül kellett menned?
Mint nővér voltam ott, és mindent kellett csinálnom. Mosdatni, fürdetni, öltöztetni, földről felemelni a százkilós papókákat. Az hajtott, hogy szükségem van a nyelvvizsgára. Tizenhárom évnyi német nyelvtanulás után szinte semmit nem értettem. Nehezítő tényező volt a bajor dialektus, az idősek hiányzó fogsora és a demencia, amiről én korábban még nem is hallottam. Idővel aztán megértettem minden szót a mondatban, de a mondat végén azt, hogy ”kapt”, nem tudtam, mire véljem. Hetek múltán kiderült, hogy azt mondják, „gehabt” – múlt idő. Egy hónap után majdnem feladtam, mert nagyon egyedül voltam, rengeteget dolgoztam, de nem tudtam, hogyan jövök majd ki a keresetemből. Még lakótársam sem volt a kétszobás lakóegységben. Aztán Fehéroroszországból mégis jött egy önkéntes lány, Hanna, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és azóta eskettem a testvérét, aki Nürnbergben él, és akinek mind a két gyermekét én kereszteltem. Hanna más mentalitású, mint én, ő nagyon temperamentumos, de nekem arra is volt szükségem, hogy kilendítsen az elkeseredésemből. Karácsonyra hazajöttem, és attól kezdve jól éreztem magam az önkéntes éven. Elkezdtem az intenzív nyelvtanfolyamot, és fél év múlva meglett a nyelvvizsgám. Sőt, Debrecenben a vallástanári szakot is be tudtam fejezni.
Végül is elérted a célod, kipipálhattad a nyelvvizsgát, kezdődhetett a gyakornoki éved a teológián.
Nem így történt. Mivel tudtam, hogy a teológián két évet lehet halasztani, így hálás voltam, hogy lehetőségem nyílik még egy évvel meghosszabbítani a szerződésemet az idősotthonban. Akkor már rendes fizetést kaptam. Utána viszont megcsináltam a gyakornoki évet és még jogosítványt is szereztem, s belevágtam a segédlelkészi évbe. Nem szerettem volna messze elkerülni Tapolcától, és 2008. májusában megjött a levél Steinbach József püspök úrtól, aki egyébként a példaképem és akire nagyon felnézek. Félve bontottam ki a borítékot, de aztán örömmel olvastam, hogy Keszthelyre mehetek Zichy Emőke lelkipásztor mellé, aki akkor már ott szolgált Kuti Géza esperes úr nyugdíjba vonulását követően. Szeptember 1-től következő év augusztus 31-ig szolgálatam ott. Itthonról kora reggeli busszal mentem el Keszthelyre, ahol öt általános iskolába jártam hittant tanítani, és ami szolgálat még rám bízatott, azt mind elvégeztem. Tökéletes egy év volt, mert rengeteg törődést és szeretetet kaptam Géza bácsi családjától és a hittanos gyermekektől. A gyülekezet nagyon szépen elbúcsúzott tőlem, teljes titokban egy szeretetvendégséget szerveztek, amire Püspök úr is eljött a feleségével együtt. Énekekkel és virágokkal köszöntöttek a gyülekezeti tagok, Püspök úr is köszöntött, soha nem fogom elfelejteni. Annyira eleven bennem ez az élmény, hogy ha rágondolok, mintha egy órával ezelőtt történt volna.
Keszthelyről Nürnbergbe nyílegyenesen vezetett vissza az utad?
Szinte igen, viszont nem volt zökkenőmentes. Négy hónapot kellett várnom a munkavállalási engedélyre. Morbid, de teológiai végzettséggel takarítói állások hirdetéseire jelentkeztem, hogy valaki végre adjon munkát. Mindenhol elutasítottak. Végül egy egyházi idősek otthonába beadtam foglalkoztatói munkakörre a jelentkezésemet. A legmagasabb vezető, a dékán egy evangélikus lelkipásztor volt, – ma már az otthon lakója, és jár az én istentiszteletemre is – behívott meghallgatásra és felvett foglalkoztatónak. Ennek már tizenhárom éve. Habár egyéni és csoportos foglalkoztatóként alkalmaznak engem félállásban hétköznap délelőttönként, mégis végezhetek lelkipásztori szolgálatot az otthonban. Minden héten tartok áhítatot, havonta egyszer istentiszteletet, haldoklókat és családjaikat lelkigondozom, s az elhunytakat eltemetem.
Mikor lettél beiktatott lelkipásztor?
2019. május 12–én iktattak be a nürnbergi református gyülekezetbe. Korábban már helyettesítettem Zahn-Lázár Dalma Enikő lelkipásztort, és mindig aktív tagja voltam a gyülekezetnek 2005-től kezdve, ha Nürnbergben voltam. Utólag látom, hogy jó volt ez így, mert megfigyelhettem és megismerhettem a gyülekezetet, illetve ők is engem. Képzeld el, sajnos a beiktatásomra nem tudott Steinbach püspök úr eljönni, de később a feleségével és egyik lányával eljöttek. Ő prédikált és megáldott az úrasztalánál. Rengeteget jelent ez nekem.
Évek óta figyelem a meghirdetett gyülekezeti alkalmaitokat, és úgy látom, hogy a hitéleti alkalmak mellett az anyaországgal összekapcsoló kulturális programoknak is teret adtok, sőt a meghívottak vallási összetétele szerint ökumenikus jelleggel is bírnak ezek az alkalmak.
Igen, ez mindig így volt a nürnbergi magyar gyülekezetrészben. Rendkívül aktív magyarság a miénk Nürnbergben. A nemzeti identitásunk nekünk ott nagyon-nagyon fontos, ahogy a hitünk megélése is. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy anyanyelvünkön hallgathassuk Isten Igéjét. Egy református és egy római katolikus magyar közösség van ott. Továbbá tíz éve létezik az úgynevezett Nosztalgia klub, amit Schneider Éva presbiter asszonyunk vezet. Illetve van egy Nürnbergi Magyar Kultúregyesület, amit Zombory Anikó vezet, akivel nagyon jó a kapcsolat, és neki köszönhetjük a szép plakátokat, amiket a facebook-on is megosztunk.
Gyülekezetrésznek nevezted a gyülekezetedet. Ezek szerint nem önálló gyülekezetről van szó?
Nürnbergben egy református gyülekezet van, nincs több. Annak magyar reformátusként mi a részei vagyunk. Formálisan van saját presbitériumunk, de a teljes gyülekezet presbitériumának csak én vagyok tagja. Önálló, templomot fenntartó gyülekezethez nem vagyunk elegendően. Mintegy kétszázhetven családnak küldök köszöntőt és prédikációt karácsonykor, de azok a felnőttek, akik ténylegesen ide fizetnek egyházadót, azok nagyjából háromszázan vannak. A német reformátusok igazi testvéreinkként viselkednek velünk. A templomot a sajátunkként használhatjuk magyar alkalmakra. Szorgalmazzák a közös alkalmakat, nyitottak a közös konfirmandus órák tartására, vagy például ha kerti grillezést szervezünk, akkor szinte kérés nélkül finanszírozzák az alapanyagot.
A nürnbergi St. Martha templom egy gótikus épület. Hogyan tudja egy modernkori gyülekezet igényét kielégíteni egy XIV. századi templom?
Ez egy nagyon jó kérdés. A nürnbergi református templomot 1363-ban építették, majd 1385-ben felszentelték római katolikus szertartás szerint. Viszont a reformáció hatására bezárták 1526-ban, és csak színházként használták az épületet. Itt énekeltek a Nürnbergi mesterdalnokok. Szóval korából és korának építészeti stílusjegyeiből fakadóan a mi templomunk nem lenne modern, mégis az. A 2014-es tűzvész utáni újjáépítés eredményeként lett azzá. Amikor pünkösd előtt három nappal éjszaka leégett a templom, a tető beszakadt, és semmivé lett a belső tér, a három harang elolvadt és le is szakadt. A sötétbarna padok, a régi orgona mind megsemmisült. Ami azonban maga volt a csoda, hogy a magyar gyülekezetrész által készíttetett, nyitott könyv formájú úrasztala meg sem perzselődött. Semmi baja nem lett. A templomkertben álló fa nem égett meg. A templomot körülvevő közeli épületekre nem terjedt át a tűz. Döbbenetes helyzet volt, és olyat nem tanítottak a teológián, hogy mit csinál a lelkész, ha éjjel fél kettőkor felhívják, hogy ég a templom. (hallgat) A nürnbergi református templom tehát eredetileg egy sötét belsejű épület volt, de az újjáépítés után visszafogottan modern, világos templomtérré lett. A mi magyar református gyülekezetrészünk főként erdélyiekből áll, és közöttük vannak, akiknek már túl modern hatású ez az új templombelső.
Mitől vált világossá a templom? Talán attól, hogy a régi színes ablakok kitörtek, és helyükre átlátszó üveg került?
Az ólomüveg ablakok nem voltak a helyükön, mert éppen elvitték őket restaurálásra. Aztán később vissza is kerültek a helyükre. Attól lett világos a templom, hogy a mennyezet felé futó fa felületeknek már nem sötétbarna a színük, és még spotlámpák is futnak benne. A sötétbarna fa padok helyett világos fa színű, pad karakterű székek kerültek, amiket lehet frontálisan és kör alakban is összerakni. A karfa védő és ülőpárnák színesek és moshatók, van rajtuk akasztó és énekeskönyv tartó, és a magas támla miatt kényelmes is.
Vannak szórvány területeid?
Azok a területek, amelyek a Dunától északra terülnek el, Nürnberghez tartoznak Ezért járok én Würzburgba és Regensburgba is istentiszteletet tartani havi váltásban. Nagyünnepekkor mindenhova elmegyek. Vándorprédikátor is vagyok. (nevet) Mindkét helyen van magyar kulturális egyesület és magyar iskola is. Regensburgban például a magyar iskola vezetője is jön az istentiszteletre, és a párjával együtt önkéntesek. A würzburgi gyülekezetrész idénymunkásokból áll, illetve az egyetemen is hirdetjük az alkalmainkat.
Dunántúlon rengeteg gyülekezetben a hitoktatás a lelkipásztor feladata. Te foglalkozol hitoktatással?
Nem, mert Németországban az iskolában tanulják a hittant, ahol tanárok vannak szerződtetve a hitoktatásra. Német nyelvű hitoktatásra járnak a magyar gyerekek is. Nekem a konfirmációi felkészítés a nagy lehetőségem, amikor meg tudom szólítani a gyerekeket. Illetve a gyülekezetünkben van egy édesanya, Benke Marcsi, aki nemrég végezte el a kisgyermekgondozói iskolát, vele tartjuk a gyermekáhítatokat, gyermekistentiszteleteket.
Magyarországon hallani olyan kritikai hangokat, amik neheztelnek az egyház állami támogatása miatt. Németországban kapnak az egyházak támogatást, és ha igen, akkor miért?
Németországban alapvetően az egyház és állam az I. világháború óta külön áll egymástól. Sok privilégiumot át kellett adnia az egyháznak, amiért kárpótlást kapott az államtól. Köztük olyan privilégium is volt, amit a mai napig fizet az állam. Ez úgymond az egyetlen anyagi támogatás, ami közvetlenül az államtól származik. Például a római katolikus püspökök fizetése ilyen, az evangélikus egyházban ez egy meghatározott összeg. Aztán az állam megengedi az egyházaknak, hogy egyházadót szedjenek. Ez nem adomány, nem járulék, hanem a fizetésből levont adó, aminek az összegét az egyház határozza meg. Ez mind a mai napig kiváltság. Valamint létezik még a diakóniai szervezetek támogatása is.
Mennyire érzékeled a nürnbergi valóságban a liberális gondolkodás németországi térnyerését, amiről mi a médián keresztül értesülünk?
Németországban nagyon, de a magyar közösségeinkben nem érzékelem. Sőt szinte forgatják a szemüket a magyar reformátusok, hogy a németek miket engednek meg maguknak. Nemrég megjegyezték Nürnbergben a német presbiterek, hogy ők sokkal liberálisabbak, mint mi. Én akkor kihúztam magam, hogy mi megmaradunk nyakas kálvinistának.
A nürnbergi magyarok gyerekei is ilyenek maradnak?
A gyerekek már most másabbak. Vannak, akik nem tudnak már magyarul, ezért nekem konfirmációs vagy gyerekalkalmon olykor németül is kell beszélnem hozzájuk. Az is előfordul egy családon belül, hogy az egyik testvér nagyon jól beszél magyarul, de a másik egyáltalán nem tud. De mindegyik konfirmandus megtanulja magyarul a káté válaszokat, mert a szülők ebből nem engednek, együtt tanulnak velük.
Gimnazistaként és teológusként is kedves, finom és érzékeny lelkű voltál. Az élet kihívásai során változtál valamiben?
Az élet kihívásai bizony formálják az embert, olykor meg is változtatják. Úgy érzem, és ezt a visszajelzést is kapom, hogy ugyanaz a finomlelkű ember maradtam, de erősebb lettem. Egy idegen ország megedzi az embert, különösen azért, mert nem akar szégyent hozni az otthoniakra, a tanultakat szeretné kamatoztatni, megmutatni, hogy milyen értékekkel engedték el otthonról. Nürnbergben sem kolbászból van a kerítés, és a hideg-rideg német mentalitás távol áll tőlünk magyaroktól. Viszont ha az ember külföldön is azt végezheti, ami már az anyaföldön is a hivatása volt, az bizony nagy hatással van rá. Vagy arrogánssá teszi, vagy alázatossá. Én mindig hálával tekintek mind a múltamra, mind a jelenemre, és tudok elfogadni, tudok elengedni. Jobban, mint korábban. Nem hiszem, hogy bűn erősnek vagy erősebbnek lenni, de azt gondolom, hogy a lélek finomságának, érzékenységének meg kell maradnia, hogy az Igéhez is alázattal tudjunk közeledni, főleg a kezünkbe venni és szólni róla. Erősnek kell lennünk, mert gyülekezetek bízattak ránk. Azt élem meg, hogy ha kedves vagyok, sokszorosan kapom vissza. Engem pedig ez éltet. Megéri alázatosnak lenni, finomlelkűnek, amilyennek mindig is neveltek otthon és az iskolapadokban. Ezzel juthatok a legmesszebb. Ha pedig néha ezt kihasználja a világ, ám legyen, én akkor is az maradok: finomlelkűen is erős, erősen is finomlelkű.
El tudod képzelni, hogy Dunántúlra hazajössz önálló gyülekezeti szolgálatra?
Az a hazám, lelkileg teljesen feltölt, ha ott vagyok, de szolgálat szempontjából Nürnbergben tudom magam jobban elképzelni. Megtaláltam ott a helyemet, mert befogadtak. Nekem pedig szívügyem az ottani magyarságnak a lelkigondozása. Hívnak és fogadnak.
Mivel töltöd el a szabadidődet?
Anyukám úgy hív, hogy utazó nagykövet, mert nagyon szeretek elutazni bárhova a világon. De szeretek a közelben kirándulni, biciklizni, vagy gyakorolni a zongorán, lélekbevágó történeteket olvasni, és segíteni, ahol csak tudok.
Holnap reggel visszautazol Nürnbergbe, és még ma este egy fontos családi alkalmatok is van. Belefér még tíz villámkérdés az idődbe?
Igen, természetesen.
Fekete vagy fehér? Fehér.
Vonat vagy repülő? Repülő.
Fülöp vagy Szilász? Fülöp.
Tartalom vagy forma? Tartalom.
Debóra vagy Márta? Márta.
Sziddim-völgy vagy Eskól-völgy? Sziddim, ahol megállt a nap az égen.
Kozmetikus vagy fodrász? Fodrász.
Kikelet vagy indiánnyár? Kikelet.
Nain vagy Kapernaum? Kapernaum.
Sodrás vagy aprítás? Sodrás.
Illatok vagy fények? Fények.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy akár ITThon, akár OTThon vagy, mindig szeretet vegyen körül!
