Visszagondolva az eddigi életemre, általában nem tartoztam a fősodorhoz.
Csak néhány példa:
A kéthurkos módszerrel tanultam meg cipőt kötni. Zalaegerszegi vagyok, gyerekként a kilencvenes években kosárlázban égtünk, bajnok volt a ZTE, az volt a fő sport mindenkinek. Így hozzánk különösen is könnyen jött közel az NBA és a Chicago Bulls Michael Jordannal. Mindenki Bulls-os volt. De nekem valahogy az egyik ellenfél csapat, az akkori Utah Jazz Karl Melone-nal sokkal inkább tetszett. Nem jelentett ez semmit, nem lázadtam, Jordant is szerettem, de valahogy én nálam ez így működött. Amikor mindenki a pop felé fordult, nekem beköszöntött a metál. Jobban szeretem a Pepsit, mint a Cocát.
A teológián a betért újrefkók közé tartoztam – mert hát az voltam. Soha nem jártam hittanra. Olyan gyülekezetben találtam meg a helyem a szolgálatban, ami pár éve még nem létezett, nincs tornyos temploma.
Mondhatnék még többet is.
Nincs ebben semmi tudatos, nem építek ebből karaktert, nem keresem a külön utakat. Ez van. Ennek minden nehezítésével együtt.
Mert be kell vallanom, azért zavart ez az egész, elég sokszor. Mert nehéz. A fősodor többet hoz, könnyebb a mozdulás, többen reagálnak, többen hiszik, hogy értenek. Több siker, több reflexió. Könnyebb lenne népszerű témákról írni, kórusokhoz csatlakozni, nagyobb táborok akolmelegéből körülnézni. Sokszor éreztem már, jobb lenne valamelyik nagyobb kegyességi csoportosulás szárnyai alatt prédikálni.
Életkortól függően, más és más reakciót hozott mindez. Kisebbségi komplexus vagy a különlegesség érzése. Magány vagy a hasonlókkal klikkesedés. Kiégés vagy „csakazértis” lendület. Minden volt már, tényleg.
És nem, ettől nem leszek jobb, nem vagyok különlegesebb. Dicséretet sem érdemlek, ki sem kell állítani. Különben is, az egész egy tévedésen alapszik. Rá kellett jönnöm.
Valójában nincs fősodor, ha az Isten, a világ, az egyház és az élet Ura felől nézem. Persze, mindig voltak és lesznek népszerű témák, többeket vonzó pólusok, nagyobb csoportok. De valójában nincs fősodor, nem kell keresni.
„Sodor” van csak. Sodrás. Az enyém. Amit, ha megtalálok előbbre jutok, ha kimaradok, álló víz, partra vetésem, vergődés – hogy teljesen kifacsarjam a képet.
El kell engedni tehát és keresni azt a sodrást, amit Isten ad. Az lesz a fő sodor, hasonlítgatás, méregetés nélkül. Ami visz, alakít, amiben mozdulva is a helyemen maradok.
