Megszólal

Gondolatok a Máté 4:17-ről 

Az embert Isten kapcsolatra teremtette. Önmagával és egymással. A teremtettségéből eredő irányultsága tehát Isten felé és a másik ember felé mutat.

Amikor az ember kilépett az Istennel való kapcsolatából, felborult a tájolása. Az iránya önmaga lett. Ez a bűnének és a nyomorúságának a gyökere. Ezt fejezi ki a héber nyelvben a bűn megjelölésére használt חטא (hattá) szó, aminek eredeti jelentése a céltévesztés. Az ember célja önmaga lett. És ebben az abszurd állapotban teszi fel önmagának a kérdést: mi az életem célja? Miközben önmaga torzításán keresztül, önmagáért valósítja meg önmaga túlburjánzását, amitől önmagát sem képes látni. És a tájolót nem tudja megjavítani. Hiába jön rá, hogy a létezésének nem önmagára kellene irányulnia, mint ahogy József Attila le is írta a Nem én kiáltok című versében: 
„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.” – nem képes rá. Bár megmoshatnánk, bár megmoshatta volna ő is! Csak sajnos az ember nem tud élni a másikban rejlő lehetőséggel azon túl, hogy önmaga megvalósításába bevonja a másikat. A tájoló csak Isten közelében működik.

„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 4:17.)

Jézus ezzel a mondattal kezdi meg tanításait. A megtérés, görögül μετάνοια (metanoia) több jelentésű szó. A szövegösszefüggéstől függően jelenthet gondolati átfordulást, a gondolkodásmód megváltoztatását, korrekciót, változást, átalakulást.
Ha a héber bűn, azaz חטא (hattá) szó tükrében értelmezzük, aminek a jelentése céltévesztés, akkor a Μετανοεῖτε …(metanoeite) – “Térjetek meg …” kifejezés jelentése leginkább az, hogy változtassátok meg a gondolkodásotok irányát, célját! – Az ötlet nem a sajátom, Kálvin Jánosnak A Keresztény Vallás Rendszere című munkájának 3. 3. 1-16. részében olvastam hasonlót.

De miért is mondja ezt Jézus az embernek, ha az ember magától úgysem képes rá? 
Mert már működhet a tájoló! Mert Jézusban közel jött az Isten országa!

Már nem magától kell csinálnia az embernek, hanem megtörténik vele. Feltéve persze, hogy nem menekül el az Isten országának közelségétől. Megtörténik vele, hogy meggyógyul az élete. Hogy helyreáll az irányultsága.

Elképzelem magunkat, ahogy az ilyen túlburjánzott önlényünk egyre emberibb alakot ölt, egyre kevesebb lesz rajta a torzulás, egy idő után már látszik az arca, a szeme, a keze, ami már egészen szabadon mozog – és a végén még ölelni is tud vele, és még imára is tudja mozdítani! Milyen gyönyörű az ember!

De valamit még! Egy tévedésről, ami sehova se vezet. – Ha a megtérést, a rossz szokásokkal, az úgynevezett bűnökkel való leszámolásként értelmezzük, az nem Istenhez visz közelebb, hanem az önelégültséghez. A rossz szokások, vagy akár a mulasztások, a berögződött, rossz tulajdonságok nem azonosak a bűnnel, hanem a bűnnek, a céltévesztett, az Istentől elfordult, az önmagára irányuló életnek a velejárói, következményei, amik apránként lekopnak rólunk, fokozatosan megszabadulunk tőlük, amint nem önmagunkra fókuszálunk, hanem Istenre.

A szerző

Írások

"Egy porszemnél is kisebb vagyok. - Láthatatlan pont a térben. - De oly kedves annak, aki alkotott, - hogy eljött, és meghalt értem." Jelenleg református lelkészként dolgozom Sárkesziben, és szociális munkásként a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban. Szeretem mindkettőt. És szeretek írni. Bízom benne, hogy átadhatok az írások által is valamit abból a szeretetből, amit Istentől kapok.