Dr. Sárközi Gergely Antal beiktatása előtt álló noszlopi lelkésszel, a Pápai Református Teológiai Akadémia Szisztematikus-történeti Intézetének adjunktusával, a Kálvin Kutatóintézet titkárával, a Pápai Kollégiumi Lapok főszerkesztőjével, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek levéltári munkatársával beszélgettünk, s közben számos érdekes dologról szó esett: csizmahúzó, családfakutatás, Antal név öröklése, levéltári kutatás pihentető jellege, magyar cikta juh-tartás és a lelkészi körzet szervezeti változtatása. Ajánlom az olvasó figyelmébe a gyülekezeti szolgálata mellett tudományos pályán haladó lelkipásztort!
Aki találkozik veled, hirtelen időutazáson érezheti magát, mert ünnep- és vasárnap nélkül is zsinóros ruhában, csizmával jelensz meg. Valamit szeretnél ezzel kifejezni?
Gyerekkorom óta két dologra vágytam igazán: szakállra és bocskaira csizmával. Nem volt előképem, hogy utánozzam, és nincs szándékomban reformkort játszani, hanem egyszerűen mindig úgy gondoltam, hogy a bocskaihoz csizma illik. Bocskaim előbb lett, mint csizmám, mert már a Refiben tizenkettedikben volt bocskaim. Csizmát pedig negyedéves teológushallgató koromban csináltattak nekem a szüleim. Ez mind a mai napig megvan, csak időközben gyűlt még hozzá, mert amikor Noszlopra kerültem, akkor egy temetést követően az elhunyt egyik pár vasalt talpú csizmáját rám hagyományozta a család, meg azt a macskát, avagy szarvasbogarat, amivel le kell húzni. Tavaly pedig az egyik kupi gyülekezeti tagtól kaptam egy vasalttalpú csizmát, ami fantasztikusan illik a lábamra, úgyhogy ezt hordom jelenleg. Van csizmatartó szekrényem is. Közben pedig látom, hogy vannak, akik szintén hordják, vagy hordták a lelkészi karban. Tehát nem vagyok egyedül a csizmahordással. De én ezt nem gondolom sem életérzésnek, sem archaizálásnak, hanem ebben érzem jól magam.
Mennyire tartod fontosnak a bölcsődet, családi gyökereidet?
Azt, hogy mennyire fontos számomra, megmutatja, hogy éppen benne vagyok egy családfakutatásban. Apai ágon egy erős katolikus családból származom, oldalágon még pap rokonom is volt. Viszont édesanyám anyai ága egy erős pápai református család, mégpedig a Baráth család. Szépapámnak, Baráth Dánielnek a kor szokása szerint a baráti körből öt keresztapja és öt keresztanyja volt, köztük Tóth Ferenc dunántúli főjegyző, későbbi püspök, Mándi Márton István pápai kollégiumi igazgató, és az a Nagy Szabó István táblabíró, aki – a tudomásunk szerint – jelentősen hozzájárult a balatonfüredi templom építéséhez. Édesanyám apai ága pedig egy sikátori evangélikus vonal, tehát a három nagy történelmi felekezet megjelenik a családfámban. Számomra érdekes, hogy a Sárközi családból, mint név tovább vivő én vagyok az első, aki nem katolikus, hanem református. A szüleim pápaiak, Hargita Pali bácsinál kötöttek házasságot, és ő is keresztelt engem. Ennek ellenére Sárközi nagymamám, aki a városi anyakönyvvezető volt, rendszeresen elvitt magával az Anna téri katolikus templomba, meg egy csomó katolikus kirándulásra, és beléptetett a Kolping-körbe.
Van annak valami jelentősége, hogy a nevedben szerepel az Antal keresztnév is?
Hét generáció óta minden elsőszülött Sárközi fiú Antal. Szépapám volt az első ezen a néven, ő 1842-ben született Nagydémen. Édesapám már Zsolt Antal, mert nagymamám anyakönyvvezetőként szeretett volna modernebb nevet adni a fiának, én pedig Gergely Antal lettem. A fiunkkal kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy egy nevet kap, így ő Sárközi Antal lett. És most septimus Antalként ott ül a konyhában, és az etetőszékében barack levet iszik. (nevet)
Az általános iskolás éveidből mit tartasz fontosnak?
2000-ben mentem első osztályba, és mivel tókertiek vagyunk, így a Munkácsy Mihály Általános Iskolába, rajzos osztályba íratott anyukám. De oda csak egy tanévet jártam, mert 2001 őszén anyukám átíratott az akkor induló Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolába. Másodiktól hatodikig jártam a Gyurátzba, egy kislétszámú osztályba, ahol nagyjából hatan-heten voltunk kezdetben. Nagyon jó élmény volt az az iskola, szerettem Szücs Gábor igazgató urat, aki éneket is tanított nekünk, meg megszerettette velünk a környezetismeretet. Vitt minket kirándulni, például másodikban kisétáltunk a városon keresztül a Vajda lakótelep mögötti erdőbe, tábortüzet raktunk egy mezőn, és megfigyeltük a növényeket és állatokat. Harmadikban elvitt minket vonattal Marcaltőre, és a töltésen mászkáltunk, gombát szedtünk és felfedeztük a természet szépségeit. Fárasztó, de izgalmas kirándulások voltak azok. No, és ott a Gyurátzban volt református hittan, Varga Lívia gimnáziumi nevelőtanár volt a legelső hittantanárom.
Mondhatjuk, hogy az evangélikus iskola által jutottál református hittanoktatáshoz.
Hittanoktatáshoz és gyülekezethez is. Ma már tudom, hogy kiskoromban Kertész Péter és felesége volt a lelkész, de akkor nekünk nem volt eleven kapcsolatunk a gyülekezettel. A körzetgondozó évről-évre eljött hozzánk az egyházfenntartói járulékért, de igazából a gyülekezettel mi akkor kerültünk kapcsolatba, amikor anyukám átíratott a Gyurátzba, ahol volt református hittanoktatás. Az aktív gyülekezetbe járáshoz az is hozzájárult, hogy 2002-ben Márkus Mihály lett a lelkipásztor, aki tábort szervezett és alkalmanként bejött helyettesíteni Varga Líviát. Nagyon eleven bennem egy emlék: talán harmadikos lehettem, amikor Márkus nagytiszteletű úr bejött hittant helyettesíteni, de nem mutatkozott be, és amikor meg akartam szólítani, akkor próféta bácsinak szólítottam meg őt, aki nagyot nevetett. Kihívott, és elmondta, hogy Márkus Mihálynak hívják, és mesélt magáról az osztálynak. Onnantól volt egy olyan gyülekezeti kapcsolatom, hogy hívott a gyerekek szentesti szolgálatára, éveken keresztül részese voltam a gyülekezeti tábornak, például a fiúkoleszban, Kerkafalván, vagy éppen Tagyospusztán. Szépen, lassan becsatlakoztunk a gyülekezetbe. Anyukámnak volt egy másik kapcsolópontja is, mert Köntös igazgató úrhoz járt angolt tanulni, nekem pedig Köntös igazgató úr felesége, Babi néni lett az angol tanárom a Gyurátzban, szóval összeértek a szálak. Nekem a pápai gyülekezet a küldő gyülekezetem. Ötödév végén egy „búcsúistentiszteleten” köszöntem el tőlük, amelyen én szolgáltam, s melynek perselypénzét megkaptam, hogy abból palástot csináltassak magamnak. Nagyon sokat köszönhetek Pápának, nem csak a gyülekezetnek, hanem az egész Kollégiumnak, és igyekszem is ezt visszaadni. Pár hete került elém és azóta is forog bennem az 1800-as iskolai jegyzőkönyvből a rektóriákra kimenő diákok esküje, ami így szól: „A Pápai Kollégium eránt, amelynek kebelében nevekedtem, s akitől ezen mostani szerencsémet vettem, tartozó háládatossággal leszek, annak mindenekben becsületét, hasznát jó lélekkel oltalmazom és előmozdítom.” Ezen igyekszem, amennyire tőlem telik.
Hogyan kerültél a Pápai Református Kollégiumba?
A Gyurátzban nem volt hetedik-nyolcadik osztály, és 2006-ban el lehetett dönteni, hogy állami általános iskolában fejezem be a tanulmányaimat, vagy felvételizek a Refi kisgimnáziumába. Hatodikra az osztályom felszaporodott már tizenegy főre, és közülük tízen felvételiztünk és mentünk át a Refibe. Számomra nem volt ismeretlen hely, mert oda jártunk át ebédelni az evangélikus általános iskolából. Amolyan „predestinált” volt nekem a Refi, mert óvodás koromban anyukámmal és anyai nagymamámmal sétáltunk a Séllyei utcán, majd a mamám felvett a karjába, és mutatta, hogy „te is abba az iskolába fogsz járni”. A Refi épületére mutatott, aminek az udvarán munkagépek voltak. Nyilván ott és akkor nem tudtam ezzel az információval mit kezdeni. Később tudtam meg, hogy a dédnagyapám, a harmadik Sárközi Antal refis volt egy évig az első világháború végén, de őt kivették, és nem folytathatta tovább a tanulmányait. Érdekes volt látni az Értesítőben a nevét. A kommunista időkben, amikor a Refi nem működhetett, hanem Petőfi Sándor Gimnázium néven működött az épületében egy középiskola, akkor édesanyám és nagynéném jártak oda. Édesanyám osztálytársa volt Kovács Péter, későbbi megbízott igazgató, aki apai ágon rokonom volt. Szóval ilyen kapcsolódási pontok voltak a Refivel.
A Refi, mint alma mater mit adott hozzá a jellemedhez?
Jó kérdés! Hagyománytiszteletet. Amikor a Refibe kerültem, egy tizenegy fős osztályból egy harminchárom fős giga osztályba kerültem, és mi lettünk a legkisebbek úgy, hogy előtte mi voltunk a legnagyobbak az általános iskolában. Kinyílt a világ, rácsodálkoztam, hogy egy csomó református lelkész van. Addig csak néhányról tudtam, aztán hirtelen lett két lelkészgyerek osztálytársam. Kiderült, hogy az általam ismertek mellett vannak még lelkészek és lelkészgyerekek a világon! (nevet) Mayerné Pátkai Tünde tanárnő volt az, aki a Refi hagyományairól beszélt nekünk, akitől hallottam a Kollégium múltjáról – Tarczyról, Bocsorról, Jókairól, Petőfiről, vagy éppen a régi diákszokásokról. Tünde néni bevezetett a Refi múltjába, de nem direkt módon előadásokat tartva, hanem egy-egy elejtett mondattal. Például amikor hetedikes kisdiákként zavaromban egy tizenkettedikesnek csókolomot köszöntem, akkor elmondta, hogy régen a szecskák nem tegezhették a végzősöket. Ilyen módon észrevétlenül belém ivódott a hagyománytisztelet.
Hogyan vezetett az utad középiskola után teológiára?
A Refiben Apostol Marika néni szárnyai alá kerültünk, és hetedikben készültünk fel a konfirmációra. Onnét csatornázódtunk be a gyülekezet konfirmandusai közé. 2007 tavaszán fogalmazódott meg bennem, hogy szívesen lennék református lelkész. És amikor Márkus Mihály lelkipásztor eljött családot látogatni hozzánk a konfirmáció előtt, megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, én elmondtam, hogy református lelkipásztor. Ő is és anyukám is megdöbbent, mert ezt addig nem meséltem el senkinek. Attól kezdve kaptam feladatokat a gyülekezetben, például énekszámot kirakni és leveleket kivinni. Nyáridőben buzgón jártam vasárnap reggel és délelőtt is istentiszteletre, a nyolc órásira azokkal, akik utána lementek a Balatonra strandolni, a tízesre pedig azokkal, akik odahaza maradtak. Nyolcadikban viszont változott a lelkészség utáni vágy, és bármi akartam lenni, csak lelkész nem. Hűtőgépszerelő, mint édesapám, nagyapám és keresztapám, vagy tanár, mint édesanyám, aztán vadász, majd viszonylag sokáig dísznövénykertész akartam lenni. De aztán tizenegyedik osztályos koromban édesanyám, aki nem felejtette el a lelkészi álmomat, azt javasolta, hogy menjek a lelkészi pályára. Végül beadtam a jelentkezésemet a Pápai Református Teológiai Akadémiára. Csak oda. Ám, volt egy utolsó megfutamodási kísérletem, és a felvételi előtt egy-két héttel pánikszerűen írtam Sopronba az erdészeti technikum igazgatóhelyettesének, hogy lehet, inkább oda mennék tanulni. Akkor édesanyám rövid úton meggyőzött arról, hogy ez nem jó ötlet. Felvettek a teológiára, és 2012 szeptemberében megkezdtem a tanulmányaimat. Az éppen akkor Debrecenből visszatérő Németh Tamás professzor úr, későbbi rektor lett a tutorom.
A Refiből teológiára tovább tanulók nem mind a tér túlsó felén folytatják tanulmányaikat, mint te és én, hanem elmentek Budapestre. Miért nem mentél el a fővárosba?
Én egy röghöz kötött ember vagyok, nem szívesen mozdulok ki és nem szívesen megyek el egy másik helyre. Ez biztosan benne volt a döntésem hátterében. Minek cuccoltam volna fel Budapestre azért, hogy ugyanazt tanuljam, amit tőlünk három perc sétával elérek helyben? A pápai teológiai intézmény ugyanolyan egyetemi diplomát adott, ezért számomra egyértelmű volt, hogy helyben maradok. Utólag azt is el tudom mondani, hogy dunántúli lelkész akartam lenni, amikor már megvolt az eszmélődésem a szolgálattal kapcsolatban, ezért is célszerű volt a dunántúli teológián tanulni. Számomra nem volt elriasztó, hogy a Refiből is jöttek át tanárok egy-egy tárgyat tanítani, mert teológusként nagy szabadságot éltem meg, felnőttként kezeltek bennünket. Veres Zsuzsa tanárnő, Grigely Csaba, Adorján Zoltán és Varga-Umbrich Károly tanár úr tanított engem a teológián is, de én ezt nem éreztem visszahúzó kötöttségnek. Nem nyújtotta ki utánam a Refi a csápjait (mosolyog), ez egy egyetem volt, szabadsággal. A túl nagy szabadság állított aztán döntéshelyzet elé, amikor rájöttem, hogy elhívás nélkül értelmetlen elvégezni a teológiát. Akkor egy nagy krízisben voltam, és végül arra kértem Istent, hogy hadd fejezzem be a teológiát. Ezt követően új lehetőséget kaptam diáktársaktól és tanároktól, mert látták, hogy változni akarok. Másodévtől már egyértelműen azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. Isten többet adott, mint amit kértem: jegyzettáros lettem, majd a Simeon könyvtár könyvtárosa, negyedéves koromtól két héttel ezelőttig heti két órában, majd később heti egy órában a mindenkori első évfolyamot mentorálhattam ószövetségi bibliaismeretből, azaz belekóstolhattam a tanításba. Szóval egyre több lehetőség nyílt ki előttem, és Balla Ibolya tanárnő, jelenlegi rektor a szárnyai alá vett, végül aztán átmentem az ő tutor-csoportjába. Ószövetséges akartam lenni, az volt a vágyam, hogy doktoráljak vallástörténetből vagy írásmagyarázatból. Írtam egy százhatvan oldalas bevezetéstani jegyzetet, írtam egy Abdiás kommentárt, írtam egy csomó Ószövetséggel kapcsolatos cikket, tanulmányfélét.
Mégis egyháztörténetből doktoráltál. Hogyan jött ez a váltás?
Az egyháztörténelem szeretetének van egy családi háttere, ugyanis édesanyám történelemtanár. Ötödik osztálytól fogva a töri volt az egyik kedvenc tantárgyam, töri-magyar-hittan fakultációs voltam a Refiben. A teológián Márkus püspök úrral kezdtem az egyetemes egyháztörit, Szabó Elődnél tanultam a magyar egyháztörit. Vitt minket levéltári kutatásokra, témákat adott nekünk, és egy Antal Géza szemináriumi dolgozattal tértem rá az egyháztöri vonalára. Ez aztán oda csúcsosodott ki, hogy ötöd-hatodév között egy nyári gyakorlatra bekéredzkedtem a levéltárba. Ennek eredménye lett Mándi Márton István unokájának, Mándi Márton Tamás csóri lelkipásztor kéziratos önéletrajzának kritikai kiadása az Acta Papensiában. Nagy örömmel vittem fel Balla Ibolya tanárnőnek megmutatni életem első olyan publikációját, ami ténylegesen egy szaklapban jelent meg. Megköszönte, aztán egy hét múlva visszahívott. A kezében fogta az Acta Papensiának lapszámát, és azt mondta: „Gergely, végig olvastam, doktoráljon inkább egyháztörténetből”. Szabó Előd tanár úrhoz irányított. Azért mondott le rólam, hogy máshol kiteljesedhessek.
Időről-időre, mint pápai teológus öregdiák e-mailben megkapom tőled a Pápai Kollégiumi Lapok újabb számát. Hogyan kapcsolódik ez hozzád?
Ötödéves koromban egy diáktársammal alapítottuk újra a Pápai Kollégiumi Lapokat, amiben én vittem egy exegézis rovatot és egy évfordulós rovatot, tehát rögtön egyháztörténeti és exegetikai cikkeket írtam. Tavasztól a főszerkesztője lettem a lapnak, és így van ez mind a mai napig.
Azt tapasztalom, hogy a XXI. században hozod a korábbi idők teológiai tanár modelljét, aki az akadémiai munkája mellett szívvel-lélekkel gyülekezeti lelkész is.
Valóban igyekszem szívvel-lélekkel végezni a gyülekezeti szolgálataimat. Már nyolcadik éve, hogy kikerültem ide, a noszlopi gyülekezeti körzetbe, és azóta is itt vagyok. Csont Tamás lelkipásztor nyugdíjba vonulása után Szakács Sándor lelkész járt át Nemesgörzsönyből helyettesíteni, és ő hívott fel, hogy vállalnám-e a noszlopi körzetet hatodévtől. Igent mondtam a négy templomos gyülekezeti körzetre – Noszlop, Kup, Pápakovácsi, Somlóvecse -, és a hozzájuk tartozó, ma már tizenhárom szórványfalura. Én úgy jöttem ide, hogy nemcsak noszlopi lelkész vagyok, hanem a körzetnek vagyok a lelkésze. Kezdetben Szakács Sándor volt a felügyelő lelkészem, nem volt szolgálati autó, a parókia sem volt még készen. Három és fél hónapig minden nap Pápáról buszoztam ki Noszlopra. Folyamatosan készültek el a helyiségek: először ki lett festve a szobám, aztán az irodám le lett betonozva, majd elkészült a vizesblokk. Sűrű időszak volt, mert a gyülekezeti szolgálat mellett mentoráltam az első éveseket, bejártam a levéltárba, lediplomáztam, valamint rögtön megcsináltam az ELV-et. (Szerkesztői megjegyzés: Egységes Lelkészképesítő Vizsga) Közben hallottam, hogy Révkomáromban lehet úgynevezett „kisdoktorit” csinálni, ami egy Magyarországon el nem ismert tudományos cím, SGA. Elhatároztam, hogy megpróbálom, mert ha azt se tudnám elvégezni ennyi szolgálat mellett, akkor miért akarnék nagydoktorit csinálni? Felvételiztem a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának egyéves rigorózusdoktori képzésére, és el is végeztem az előírt egy év alatt. Megírtam a Zólyomi Református Missziói Gyülekezet történetét, megvédtem és „A” minősítéssel elnyertem a ThDr címet, és doktorrá avattak. A doktori dolgozatomat később kiadták könyv formában. Az oklevelemmel a zsebemben 2019-ben felvételiztem a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Doktori Iskolájába, hogy Dr. Szabó Elődnek legyek a doktorandusza. Ezzel egy időben óraadói szerződést kaptam a pápai teológián, illetve a gyűjteményekben részmunkaidős szerződést. Ennek eredményeként önálló kutatási témám a könyvtárban, majd a levéltárban a Pápai Főiskolai Nagykönyvtár története lett, amiből egy munkaanyag már elkészült, illetve a könyvtárosok életrajzán dolgoztam. Szeretném ezeket a későbbiekben véglegesíteni és prezentálni. A Doktori Iskola képzésének keretében a Pápai Református Teológiai Akadémia két világháború közötti időszakát kezdtem kutatni, és abból írtam a nagydoktori disszertációmat, amit tavaly novemberben védtem meg, és múlt hét csütörtökön doktorrá avattak. Így a komáromi szleng szerint már elöl és hátul is doktor vagyok: ThDr. Sárközi Gergely Antal, PhD. (nevetünk) 2006 óta a Pápai Református Kollégium erőterében élek több tagintézményen keresztül, jelenleg adjunktusként. Egyháztörténeti tárgy mellett tanítok például gyülekezeti adminisztrációt, egyházismeret-felekezettudományt, egyházkerület-történetet, kollégiumtörténetet. Kuriózum jelleggel pedig ebben a félévben a praktikum miatt a hallgatóknak növénytermesztési és állattartási alapismereteket is oktatok, hogy tudják, milyen lehetőségük van falura kikerülve.
Feltételezem, van gyakorlati tapasztalatod, és nem csak olvastál a háztáji gazdálkodásról.
Mi gazdálkodunk a feleségemmel, akit Somogyból hoztam föl ide, Közép-Dunántúlra. (nevet) Jó, hát, Szabina jött magától, mert a pápai teológián tanult tovább. Az ő családjának egy része dörgicsei, azaz közép-dunántúli, így van rokonságban néhai Németh Gyula kenesei lelkész özvegyével, Siffer Joli nénivel. Somogyi kisvárosból való a feleségem, de ők otthon gazdálkodnak, ezért számára ez fontos. Így most disznókat, kecskéket, birkákat, nyulakat tartunk, és vannak mellettük kacsák, tyúkok, fürjek, fácánok. A noszlopi templom- és parókiakertet gazdasággá alakítottuk. A célunk az, hogy minél kevesebb dolgot kelljen megvenni, és azt együk, amit mi termelünk. A birkák eredetileg fűnyírónak jöttek, amikor apukám viccből azt mondta, hogy miért nem veszel birkát, hogy ne kelljen kéthetente füvet nyírnunk. Elgondolkodtam, és az egyik noszlopi tanár kollégával elmentünk Herend fölé egy tanyára. Két cikta bárányt vettem, ami a tolna-baranyai sváb juh, meg egy fekete rackát Pápa mellől. Építettem nekik karámot, és azóta nyírják a füvet. Le van kerítve a területük, így nem tudnak sem a templom elé, sem a parókia udvarba bejönni. Az idén is van három kisbárány szaporulatuk. Muci kecskét a faluban vettük, és neki is volt tavaly három gidája, úgyhogy volt tej, sajt, túró. Az idén viszont sajnos nem sikerült a fedeztetés. Nagy kertet művelünk, benne 250 tő krumplival. Illetve van egy lucernakaszáló, amit használunk. A nyúl pedig egészséges és finom. A csibeoviban 37 általunk keltett csirke nevelődik, rántanivaló lesz belőlük. Jelenleg 41 kacsatojás van a keltetőben. Disznót pedig azért tartunk, mert van ól, amit egyik rokonommal betonoztunk le. Noszlopon tanultam meg betonozni is. Tényleg azt élem meg, amit Márkus püspök úr mondott, hogy a lelkésznek mindenhez IS értenie kell.
Van olyan történelmi korszakod, amiben társadalomtörténeti vagy gyülekezettörténeti vonatkozás miatt szívesen élnél?
Elsőkörben szerintem a XIX. századot mondanám, mert nagyon izgalmas lenne megnézni a Pápai Református Kollégiumot, amikor még Mándi Márton István ott van, és ott tanít Tóth Ferenc, de ugyanilyen izgalmas lenne Széki Bélához beülni dogmatika órára, vagy később Tóth Dánielhez egyháztörire, Kiss Jánoshoz dogmatikára. Nagyon szívesen tanultam volna a két világháború közötti időben is a pápai teológián, mert izgalmas lenne Tóth Lajos ószövetségi óráján, Pongrácz József újszövetségi óráján és Tóth Endre egyháztörténeti óráján ott ülni, vagy Trócsányi Dezső filozófiatörténeti óráját meghallgatni. Mivel több megválaszolatlan kérdés van számomra a XIX. században, ezért úgy szeretném egyszer bemutatni a mindennapi diákéletet, hogy az a reggeli fölkeléstől az esti lefekvésig körbejár, és megmutatja, hogy tényleg hogyan éltek akkor. Vonz a XIX. század, de a XVIII. század közepe-vége is érdekel az árvagyülekezetek, vagy a Türelmi rendelet szempontjából. Szívesen visszamennék az időben Pápa vallásgyakorlatának 1752-es megszűnése miatt is, és megnézném, hogy miként zajlottak azok a történelmi események.
Az idői visszatekintésben számos teológiai tanárt említettél. Teológiai tanárként szigorúan osztályozod a hallgatókat?
Én a teológián emberséget tapasztaltam a tanárok részéről, amikor hallgató voltam. Ezáltal azt tanították nekem, hogy emberségesnek kell lenni. Úgyhogy igyekszem nem vajszívű lenni, de nem is szenvedtetem a hallgatókat. Nem csinálom azt, hogy amit én tudok az az ötös, és mindenki más maximum négyes lehet. Igyekszem mindenkit saját magához mérten is osztályozni. Látom, ha valaki kevesebbet készült, pedig többre lenne képes; és látom azt is, ha valaki beletette az energiáját. Mindentől függetlenül a beadandót be kell adni, a formai követelményeknek meg kell felelni, ostobaságot pedig nem lehet beszélni a vizsgán.
A tudományos elméleti munka és a gyülekezeti gyakorlati szolgálat kettőse a hétköznapokban milyen kihívás elé állít?
Az elsődleges kihívás, hogy be tudjam fejezni a dolgaimat. Bőséges feladatot adó munkakomplexum a részem. Tislér Géza bácsi, nyugalmazott csopaki lelkész, egykori főjegyző egy videointerjújában elmondta, hogy aktív lelkészként minden nap felírta a teendőket, majd kipipálta azt, ami megvan, és azon bosszankodott, amit nem sikerült elvégezni. Én is ezt csinálom a fekete naplómban (szerkesztői megjegyzés: felemeli az egyházkerületi határidőnaplóját kinyitva), és azon izgulok, amit ténylegesen nem tudtam befejezni. Egyébként jelentősen nem csúszom a dolgaimmal, de vannak olyan ügyintézések, amiknek a tempójára nem tudok hatni, például egy mérőóra átírásra. Igazából számomra pihenés az, amikor a gyülekezeti munkában megállok, és bent ülök a levéltári irodámban, vagy a Kálvin Kutatóban, vagy a teológián tanítok. És ugyanígy, ha elfáradok a kutatásban és tanításban, publikációk készítésében, akkor különösen pihentető számomra a gyülekezeti munka. A gyülekezeti szolgálat azért nem egyszerű, mert kevésbé tervezhető. Számomra jó, hogy felváltva jelen van az életemben a tudományos munka is. Élvezem és pihentető dolog számomra, hogy csak egy régi jegyzőkönyv van előttem, és enyém az egész délután, és csak írnom kell. A lelkészi szabadnapom a szerda, ezt Pápán töltöm, illetve még a keddi nap egy részét kértem a gyülekezettől. A többi napot a gyülekezetben töltöm reggeli és esti könyörgéssel, irodai munkával, hittanozással, bibliaórákkal, konfirmációi felkészítéssel, ifi órával, nőszövetségi alkalommal, online igemagyarázat írással, programok szervezésével. Vasárnap pedig a beosztási rend szerint egy, kettő vagy három istentiszteleti alkalmat tartok, amik közül a noszlopit élő közvetítéssel adjuk. A gyülekezet soktényezős munka, gyakran vannak váratlan fordulatok, mint például a mai kéményátadás, vagy egy temetés, ami áthúzza a beosztásomat. És hozzáadódik még a fizikai munka is, mint például a kerítésépítés, fűnyírás. Tehát el szoktam fáradni. Ez az első szolgálati helyem, és mivel megvan az összhang, ezért nem nagyon tervezek elmenni.
Az összhang kezdettől adott volt, vagy folyamatában alakult ki?
Amikor idekerültem, volt egy áldott emlékű presbiterünk, aki készséggel segített nekem. Sok mindenre megtanított. Nagy szeretettel fogadott, olyan volt nekem, mintha a nagyapám lett volna. Általa tapasztaltam meg, hogy jó helyre kerültem, mivel vele összhang volt, és ez hatott az egész közösségre. Az elején nem nagyon tudott az ötven-hatvan éves tagokból álló presbitérium mit kezdeni velem, a huszonnégy éves sráccal, aki kijött a városból csizmában a fürjeivel és a különleges fajtájú tyúkjaival. Ugye, itt falun van „a tyúk”, én meg azt mondtam, hogy a magyar fogoly színű tyúkot szeretném tenyészteni, hogy létrehozzak egy tisztavérű állományt. Láttam rajtuk, hogy nem értik, mire jó ez, ahogyan a kicsi fürjtojással sem tudtak mit kezdeni. Nemrég, amikor megkérdezte az egyik presbiter, hogy milyen disznóim vannak, és én azt feleltem, hogy valami keverék, akkor azt mondta, „na, tiszteletes úr, pedig azt hittem, hogy magának valamilyen különleges disznói lesznek”. (nevet) Közösen átszerveztük a körzetet, ez formált, összecsiszolt bennünket. Két társegyházközség helyett mára van egy anyaegyházközség és három leányegyházközség, aminek van egy főgondnoka, aki az egész körzet főgondnoka, és van egy presbitérium, ami az egész körzet presbitériuma. Engem az egész körzet választott meg lelkészévé, és május utolsó napján iktatnak be ünnepélyesen lelkipásztori tisztembe.
Isten áldása legyen az ünnepélyes alkalmon és a további közös utatokon! Hogyan szeretnéd látni harminc év múlva magadat?
A teológián, a levéltárban és Noszlopon. A harminc évvel idősebb feleségemmel és a ki tudja hány gyermekünkkel. Remélem, még többet is kapunk az Úrtól. El tudom képzelni, hogy ugyanezt csinálom, mint most, csak közben habilitálok és professzionális levéltáros szakemberként kutatok.
Tartson meg Isten sokáig a helyeden! Zárhatjuk beszélgetésünket villámkérdésekkel?
Bár gondolkodtam, hogy mit kezdek én majd ezzel a feladattal, de állok elébe!
Babakocsi vagy hordozókendő? Babakocsi.
Bab vagy borsó? Bab.
Saul király vagy Aháb király? A személyes tragédiáját tekintveSault tudom sajnálni, ezért Saul.
Villámlás vagy visszhang? Tíz éve belénk csapott a villám, amikor Veszprémnél autóztunk édesapámmal, ezért legyen a villámlás.
Iktatókönyv vagy jegyzőkönyv? Jegyzőkönyv.
Színes vagy fekete? Fekete.
Lévi vagy Zákeus? Lévi.
Gyalogtúra vagy bográcsozás? Gyalogtúra.
Bécsi béke vagy türelmi rendelet? Türelmi rendelet.
Pince vagy padlás? Padlás, mert ott nincsenek ordas nagy pókok. Remélem!
Én pedig remélem, hogy sokaknak példa lesz a Pápai Kollégiumhoz fűződő hűséged! Köszönöm a beszélgetést!
