Ezen a héten – míg az iskolákban őszi szünet van – elérkezik ránk a reformáció ünnepe, a mindenszentek napja, a halottak napja.
Mindezeknek nálunk hagyománya van, protestáns közösségink megünneplik az ötszázhét éves évfordulót, de még ennél is többen indulnak meg a temetők felé, elhunyt szeretteik sírjaihoz. Rendbe teszik a hantokat, virágokat visznek, emlékeznek. Lesz, akinek ez a hétvégén sok, hosszabb-rövidebb utazást is jelent majd, talán egyben rokonlátogatást is.
De ahogy ezen a blogon is nem egy írás szólt már erről, nem tudunk nem szembesülni az üzletek, áruházak polcait elárasztó, gyerekeknek szervezett iskolai „halloween-bulikon” megjelenő horror-elemekkel, az angolszász kultúr-környezetből beszüremlett, elsősorban a kelta hitvilágban gyökerező „ünnep” jellegzetességeivel.
Igen, ennek nyugaton van nagy népszerűsége, de még mindig nem akkora, mint egy másik, szintén angolszász eredetű ünnepnek, a Hálaadásnak. Amerikában ez a már a 17. században megjelent és később igen elterjedt ünnep sokkal inkább családi alkalom, szinte a karácsonnyal vetekedik.
Persze majd minden kultúrában jelen van egy őszi, betakarítási ünnep – mi magyar reformátusok épp most vasárnap adtunk hálát az új borért – a szüreteknek mintegy lezárásaként. De ezeknek valahogy mégsem annyira nagy (vagy a kereskedelem által „támogatott”) a népszerűsége. Nem vettük át olyan lelkesen, mint a halloweent…
Míg ez utóbbi a halálról szól, a rémisztő túlvilági kinevetéséről, ami lényegében menekülés az igazi szembenézés elől, egy pogány kultusz jópofásított eszköztárával, addig az utóbbi az életről szól! Hálaadás az élet lehetőségéért, gazdagságáért, a termésért, az élet Urának ajándékaiért.
Minden évben keresztényekként küzdünk valamelyest, ki-ki képessége, vérmérséklete és eszköztára szerint a csokiba mártott, cuki-tökösített halálkultuszos démon-ünnep ellen. Meg-megfáradok, bele-bele szomorodom. De lehet, többre vezetne hangosabban, ötletesebben, többeket bevonva, őszintébb hálával csak ünnepelni a magunk Hálaadását…
„Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.” (Zsolt 50,23)