Egyház és politika kapcsolatáról talán azóta folyik vita, mióta egyház és politika van. Mivel mindkettő (jobb esetben mindkettő) aktív szereplője a társadalom színterének, így óhatatlanul keresztezik egymás útját. Sőt, mivel mindkettő (jobb esetben mindkettő) az emberek érdekében munkálkodik, ezért ez még nagyobb közös metszetet képez. A viták leginkább a halmazok metszeteinek nagyságáról és milyenségéről szólnak. Mivel ezen metszetek nagysága és milyensége a politikai oldalak ideológiáját is meghatározza, ezért az erről folytatott vita maga is politika.
A kimetszett halmaz minimalizálása vagy leginkább teljes megszüntetése mellett kiálló irányzat képviselőinek egyik fóruma a Szemlélek online magazin és lapigazgatója, Gégény István, aki a közelmúltban (is) aggodalmainak adott hangot egy tv-stúdióban. Azokkal a véleményekkel ért egyet, és ad nekik hangot, amik károsnak tartják a kereszténység szempontjából az egyház és politika összekapcsolódását.
Az történt ugyanis, hogy a legnagyobb felhatalmazással bíró kormányzati pártpolitikai közösség választott világnézete közeledett az egyházra bízott szolgálathoz, támogatják a kereszténységet. Nőtt a közös metszet, mert a változásra hajlamos közeg, a politika, elindult az örökérvényű, ebből fakadóan állandó üzenetet képviselő kereszténység felé. E közös halmaz növekedéséről Gégény István úgy vélekedik, hogy ez az egyházak keresztény értékeket beáldozó magatartásának következménye. Azt gondolom, hogy ezzel nem a közös metszet nagyságáról és milyenségéről nyit párbeszédet (amiről akár lehetne is beszélni), hanem magukat a halmazokat, főleg az egyházak halmazát kérdőjelezi meg erős kijelentéseivel. Mivel az összekapcsolódást a jobboldali politikai irányzatok szorgalmazzák, míg a baloldali liberális ágak a teljes szétválasztást, ezért könnyen lehet politikai állásfoglalásnak is venni álláspontját (miként az enyémet is).
Annak ellenére, hogy az egymás közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza a lapigazgató az ítélkezés, a vádaskodás, az egymás címkézésének elhagyásával, hamar rövidre tudja zárni a vágyott diskurzust éppen ezek használatával. Az állami támogatásért cserébe megalkuvó egyházakról, egyházi vezetőkről beszélt azt állítva, hogy a társadalmat érintő politikai kérdésekben megszólaló egyház vásárolt véleményt fogalmaz csak meg. Elvéve így nemcsak a támogató politikai közeg üdvözlésének jogát, de annak a belső indíttatásnak a meglétét is, ami a szabad megnyilvánulást feltételezné. Fentemlített interjújában viszont számomra a legijesztőbb az a liberális „egyértelmesítő” technika, miszerint elképzelt analógiát húzva bélyegeznek meg dolgokat. Itt a nyilatkozó szerint az olyan magyarországi megszólalások, mint keresztény Magyarország, keresztény Európa védelme hasonlatosak Putyin agresszív ukrajnai fellépéséhez. Vagyis aki keresztény Magyarországról, keresztény Európáról beszél és ezen értékek védelméről, az tulajdonképpen támogatja a fegyveres leigázó, ártatlanokat ölő agresszort, sőt, maga is hajlamossá lehet ezen tettekre. Amúgy azt is kifejtette: „túl van dimenzionálva az, hogy nagyon kereszténnyé címkézzük Magyarországot, Európát.”
Nehéz így párbeszédet folytatni…
Minden politikai párt igyekszik magát más pártoktól jól elkülöníthetővé tenni. A leglátványosabb különbség közöttük az általuk választott világnézeti álláspont. Azért, mert ez az, ami a társadalom, vagyis az emberek gondolkodását is leginkább meghatározza. Ezek alapján alakítják ki a pártok a politikai üzenetüket, így gyűjtik maguk mögé a támogatókat. Elvitatni bármelyik politikai oldaltól az általuk „használt” ideológiát azt jelentené, hogy megszüntetnék a választás lehetőségének alappillérét. Mert ha elvitatjuk az egyiktől, akkor úgy illik, hogy a másikkal is tegyük ezt. Így nem lenne lényegi különbség a jobboldali konzervatív keresztény és a baloldali liberális oldal között. Ezzel talán valóban eltűnne(?) az a fájdalmas acsarkodás, ami jellemzi világunkat, de ez az utópisztikus falanszter már bebizonyította káros hatását a történelemben.
Az egyház nem választott magának álláspontot, azt az Úrtól kapta. Feladatot is kapott hozzá: terjessze azt. Tette ellenszélben is, és teszi most, támogató közegben is. Nem tud nem kapcsolatban lenni a politikával, mert ugyanabban a környezetben, a társadalomban mozog. Sőt, mivel állami feladatokat is végez szolgálatként (pl. szociális, oktatási, tudományos, egészségügyi téren) nem is akarhat teljesen leválni róla.
Azzal, hogy üdvözli az egyház azon világi megnyilvánulásokat, amik támogatják szolgálatát, nem válik hiteltelenné. Megértem, hogy a világról másként gondolkodók számára visszatetsző a közös halmazok növekedése, de nem gondolom, hogy az megoldást jelenthet az aggódók számára, ha szeparáljuk a társadalomtól az egyházat. Ez tovább gyorsítaná az amúgyis szekularizált világ távolodását Isten igéjétől. Attól az igétől, ami a személyes hiten keresztül általános – használjunk nagy szavakat – világunkat érintő jobbító szándékot hirdet, aminek az üzenete a „mostnak” is szól.
A politika és egyház egymásra való hatásáról, a halmazok közös metszetéről folytatott párbeszédnek mindig van helye. Ilyen volt például az országgyűlési választás is, amikor egy egészséges kapcsolat mellett döntöttek nagyobb számban. És ebből adódón nyugodtan beszélhetünk keresztény Magyarországról. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki keresztény hívő, vagy hogy csordultig vagyunk jóemberekkel, hanem azt, hogy van egy többségi akarat, ami azon a stabil fundamentumon látja biztosítottnak az ország sorsát, jövőjét, amit éppen a keresztény egyházak is hirdetnek. És bár sok mindenért van aggódni való, speciel ezért nem kell.
