A cél szentesíti az eszközt. Na, ne! Hogyan tehetné tisztává a rosszat az a tény, hogy máskülönben nem ért volna célt az ember? Egyébként is, ezt a közhelyet akkor szoktuk idézni, amikor jól tudjuk, hogy helytelenül cselekszünk. Szentesítjük, legalizáljuk, jóváhagyjuk azt, ami máskülönben botrányos, törvénytelen és vállalhatatlan lenne. Mi célból tesszük ezt? Egészen banális októl kezdve sorsdöntő helyzetek befolyásolásáig színes a paletta.
Gyerekistentisztelet után egy kisfiú apukájának és anyukájának is visz egy-egy szaloncukrot, miután a sajátját már a kabát felvétele közben megette. Mire a kapuig érnek, csak a két üres kék színű szaloncukros csomagolása van a kezében. Boldogan mondja, hogy „a családomra is gondoltam”. Na, ja! A célból, hogy egy helyett három szaloncukor jusson neki. A cél szentesítette az eszközt.
Csoportalakításnál számokat osztunk, hogy így alakuljon ki öt kiscsoport, és lehetőleg ne barátok alkossák a csapatokat, hanem ismerjék meg egymást jobban az emberek. Rutinos kamaszok már egyből helyezkednek is, hogy mégis csak egy csoportba kerüljenek majd a sorszámok szerint is. A cél szentesítette az eszközt. Végül is „csak” pozíciót váltottak, hogy az ő akaratuk érvényesüljön.
Válóper zajlik, amiben mindkét szülő küzd a gyermekek felügyeleti jogáért. Általában az anyának ítélik a gyermekeket, ezért az elkeseredett apa drasztikus lépésre szánja el magát. Országa igazságszolgáltatási rendszere miatt papíron nemet vált. Hangsúlyozza, hogy továbbra is heteroszexuális férfiként él, de papíron nő, és úgy véli, hogy ebből kifolyólag már mint nő küzd azért, „hogy megadhassam azt a szeretetet és védelmet, amit egy anya adhat a gyermekeinek”. A cél szentesítette az eszközt. – Szegény Machiavelli fogja ám a fejét, mert ő kezdte el a cselekvés mércéjét a végcélhoz igazítani.
Telis-tele vannak napjaink olyan esetekkel, amikor élünk a helyzet adta lehetőséggel, miközben érezzük, hogy nem kerek és nem egész az, amit teszünk. A papíron nemet váltó férfi esete Ecuadorban az aktivistákat dühítette fel legjobban. Visszanyalt a fagyi. Az ecuadori transzaktivista parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy a gyerekek felügyeleti jogának megszerzése magánügy, és amit a férfi csinált, az nem felelt meg a törvény szellemének. No, lám csak! Micsoda harcias kiállás, és micsoda fogalmak: magánügy, törvény szelleme. Ezek szerint a gyermekelhelyezés magánügy, de a nemváltás közügy lenne? A törvény szelleme – jelentsen ez akármit is ott – szerint nem lehet önös érdekből nemet váltani? De bizony lehet. Sőt szembe kell nézni azzal, hogy a törvény adta kiskapukat ki is fogják használni az emberek. Ami segíti előre haladásukat, azt fogják tenni. Ha kell, papíron elválnak, hogy kollégista lehessen az egyetemista gyerekük; ha kell, akkor összeházasodnak, hogy járjon a CSOK; ha kell, akkor lakcímet módosítanak, hogy a városba járhasson iskolába a gyermek; ha kell, akkor névadót tartunk, ha kell, akkor keresztelőt – és hosszasan folytathatjuk a sort aszerint, hogy mikor mi állt érdekében az embereknek.
Az ördög kevergeti a kártyát, és hol ezt, hol azt súgja ártó szándékkal. A jelenkor ideológiája kapcsán még színesebb lett a paletta, amiről választhat. Mi szab akkor határt? Kizárólag Isten, aki Jézus Krisztusban megerősítette és kiterjesztette a törvényt. Viszont őt teljes és tiszta szívvel el kell fogadni ahhoz, hogy jól működő iránytű legyen.
