Megértettük

Klein Ágnes, Juhász Piroska, Sárkány Istvánné, Bíró Róbertné 102 éves

A 23 éves Juhász Piroska Szalkszentmártonban rendszeresen fut, hogy jó erőben tartsa magát. Egyébiránt szűcssegédként, lőszergyári munkásként és szobalányként dolgozik. Apját és több rokonát is meggyilkolták, édesanyja és testvére „eltűntek”. Még ebben az évben férjhez megy, de ez a házassága 6 év múlva véget ér. Aztán 35 évesen is gyári munkásként keresi a kenyerét, igaz, azt már Ausztráliában. 38 évesen újra férjhez megy, ebből a házasságából már gyermekei is születnek: 42 és 43 éves korában egy-egy fia.

Nem tudom, ezután a hat mondat után hányan vágnák rá, hogy kiről van szó. Szerintem nem sokan. Próbáljuk újra…

Klein Ágnes középiskolásként kezd komolyan tornászni és 17 évesen már meghívják a magyar válogatott keretbe és 19 éves, mikor megnyeri első bajnoki címét. Ettől kezdve származása miatt eltiltják, négy éven át nem versenyezhet. De amint lehet, újrakezd és 27 évesen kijut élete első olimpiájára, amin egy közbejött sérülés miatt mégsem indulhat. Kiheveri ezt is, mert 31 évesen már olimpiai aranyat nyer, meg egy ezüst és két bronzérmet. 35 évesen pedig – míg a tornasportban általában 15 évesek tarolnak, és ennyi idősen ma már „kiöregedett nyugdíjasnak” számít az ember – ő négy olimpiai aranyat és két ezüstöt nyer! De a történelem újra közbeszól, és megint menekültté lesz.
Végül Izraelben telepszik le, ahol szinte a semmiből teremti meg a nemzeti tornász sportágat, 37-től 59 éves koráig a válogatott szövetségi kapitánya, 75 éves koráig tornászedző. A rendszerváltás után egyre többet tér haza Magyarországra, most 102 esztendősen már itt lakik újra és január 9-én mosolyogva fogadja az őt felköszöntőket…
Igen, Keleti Ágnes!

Számos összefoglaló méltatta már pályafutását, ő maga is írt önéletrajzi könyvet, készült az életéről dokumentumfilm is. Hosszan lehetne sorolni a kitüntetéseit. Sok mindent elmondtak már erről a rendkívüli, ugyanakkor szerényen kedves és közvetlen nőről. De újra és újra mellbevágó az egész. Így komplexen, azzal együtt, amit az első bekezdésben írtam.
Ahogy ma panaszoljuk, hogy milyen nehéz időket élünk a 21. század második évtizedében, és aggódunk, hogy hogyan fogunk túljutni, boldogulni, íme, itt egy élő ember évszázada, aki mindig tudott újrakezdeni, ha kellett, átvészelni, veszteségeket feldolgozni, helyzetet elfogadni, körülményekhez alkalmazkodni, megint talpra állni és újra belevágni… Amikor más már rég azt mondta volna, hogy elég volt, hogy jó, akkor ennyi volt, vége – ő nem.
Egész példaadó életigenléséből sugárzik a Példabeszédek könyvének igazsága: „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket. A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” Isten éltesse Keleti Ágnest!
(Aki pedig szeretné, követheti a példáját: Ma is mindennap tornázik – alapos bemelegítés után. Reggelire tejeskávét és tojást vagy sajtot fogyaszt, délben krémlevest és halat eszik, vacsorára pedig csak gyümölcsöt, kenyeret pedig soha! Hmm…)
De legfőképpen adjunk hálát Istennek a saját életünkért, a megélt évtizedekért, minden megtorpanásunkért és újraindulásunkért, hogy ott volt és erőt adott és mindeddig megtartott minket! Mert “ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására.” (JSir 3)