Ma Pápán voltam továbbképzésen. Apológia. Hitvédelem. Dr. Nagy József előadásában Lukács evangéliumát idézte a 12. fejezetből. Elég sokáig vetítette a szemünk elé a kivetítőre.
„Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
2 Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
4 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.
5 Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!”
Ez az Ige felforgató és bátorító.
Hamar István írja egy igehirdetésében: „Isten Igéjével kétféle módon találkozunk a Bibliában és az életünkben is: vannak Istennek örök igéi, amelyek minden időben, mindenkire egyformán érvényesek, és vannak Istennek olyan igéi, amelyek személyes üzenetként hangzanak el egy konkrét helyzetben egy emberhez. (…) Az ószövetségben az Isten általános eligazítását általában a papok őrizték, tanították. Az Isten konkrét üzeneteit a próféták kapták meg és ők közvetítették általában.”
A Parókia honlap vette a bátorságot és leközölte Visky András az Élő Ige éve fővédnökének prófétai írását: „Nehezen tudom elhárítani azonban azt a felismerést, amit már voltaképpen meg is előlegeztem, hogy ti. amennyiben valóban szabadon engedjük az Élő Igét – akár színből vagy akár szívből; hívő elszánásból vagy gyanútlanul –, annak mindenekelőtt az Isten házát érintő, súlyos következményei lesznek.” Visky András személyes üzenetet kapott, és adott át, és rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Személyesen örülök, hogy mint fővédnök az Egyház javát nézve nem fogta vissza az Ige lényegéről való bizonyságtételét. Most nem célom az írását ismertetni, csak a bátorságát méltatom, hogy szól, mert szólni kell.
Egy felmérést készítettek 2024-ben az USA-ban, hogy kik, és milyen korban hagyták ott a keresztyénséget. Az eredmény az volt, hogy leginkább a 15 és 25 év közötti fiatalok hagyják el. Ezt nem találjuk meglepőnek, hiszen nálunk is a fiatalság a konfirmáció, bérmálás és egyéb fiatalkori események után sok esetben eltávolodik az Egyháztól. A felmérésben azonban arra is rákérdeztek, hogy mi az oka annak, hogy otthagyják a keresztyénséget. Az indokok között az első helyen, 42%-kal a keresztyén képmutatás szerepel.
Nemrégen egy presbiteri gyűlésen már a jövő évre készülve próbáltuk a missziói munkatervről beszélgetni és ötletelni. A fiatalok megszólításának, bevonásának a lehetőségeit tárgyaltuk, mikor egy kamaszgyerekes szülő presbiter azt mondta, hogy szinte lehetetlen. Olyan ellenszenv van az egyház felé a kamasza és barátai körében az elmúlt idők egyházi eseményei és a média tálalása miatt. Mindenben csak a rosszat keresik és látják. De pozitívat nem látnak az Egyházban.
A héten szaunában voltam fültanúja egy beszélgetésnek. Valakinek felvették az egyetemre a talpraesett gyerekét. De már kiskorában is ilyenek voltak a barátaikkal. Már akkor volt tervük az életre. Az egyik az volt, hogy egyházat alapítanak, mert abban sok a pénz, nagy biznisz. Sok hülye megy és fizet. Ők meg jól élnek belőle. Ezt még idáig vehettem volna a gyerekkori élmény elmesélésének is, de a hallgatóság reakciója döbbenetes gyűlölet és indulat volt az egyházzal szemben. Nem bontva felekezetekre, hanem úgy általánosságban. Pénzsóvárak, csak a támogatás, és ezért befeküdtek a hatalomnak. A pedofíliáról, meg ilyenekről még szó sem volt. Lényegében képmutatónak tartották az egyházat úgy ahogy van.
Mint mondtam, nem célom ismertetni Visky András írását, de most mégis hosszabban idéznem kell a számomra legsúlyosabb gondolatát:
„ … az Egyház a nyilvános tér zajában maga is zajforrásként jelenik meg. Lehetetlennek látszik előttem kizökkenteni egyházam elöljáróit, eltökélt kommunikátorait és mindennapi híveit a korszellem ama dogmájából, miszerint „minden kommunikáció”, (…) Inkább emlékeztessük magunkat arra, hogy az egyház elsőrendűen nem a kommunikációra, hanem a communióra kapott mandátumot, és ez az elhívás önmagában áthatja örömmel és semmihez sem hasonlítható boldogsággal meghívásunkat az evilági felismerhető létezésre. Az Élő Ige közöttünk lakozik, a köztesben találjuk meg mindig, örök mozgásban. Nem szó és nem beszéd tehát, hanem valóságos lakozás. A Krisztus testébe folyamatosan történő testvéri communio híján nincs mit kommunikálni. A semmi felfokozott kommunikációja viszont óriási szellemi energiát emészt fel, már csak pusztán azért is, mert – evilági uralmi mintára ismét – elszántuk magunkat a kommunikációs tér kontrolljára. Az Élő Ige felszabadít a korszellem nyomása alól, mert a Szent Lélekre, azaz az isteni inspirációra bízza az üzenet formáját és tartalmát. A Lélek invenciói nélkül a Szentírás magasztos nyelvi emlékek díszes temetőjévé válik, ahonnan nincs feltámadás.”
Kommunikáció vagy communio? Egy másik beszélgetésben az került elő, hogy miképpen választunk elöljárókat, legyen az presbiter, püspök, esperes, lelkipásztor. Sajnos az a válasz, hogy a világi kommunikációval, érveléssel, igényekkel, elvárásokkal. De nem a communio-ban A Szentlélek segítségül hívásával.
De ha egyszer el tudnánk hinni, hogy a Szentlélek akarata a javunkat szolgálja, és akarata még akkor is igazabb, ha éppen nekünk a világban hátrányosnak is tűnhet, akkor élővé válik az Ige, az Egyház, a benne szolgálók. Ezt mi még tudtuk, tanultuk az átkosban a teológián, mintegy titkos misztériumot hordoztuk magunkban.
De ma ott tartunk, hogy a lelkészeknek, bármilyen tisztségben, Isten szolgáinak, akár világiaknak is, ismét tanítani kell, hogy kinek tartoznak számadással. Hogy nem dörgölőzhetnek egyetlen hatalomhoz sem. Egyedül Isten az, akinek fogadalmat tettek.
Megint itt tartunk, az ember nem változik. Nincs jó és tökéletes. A szabadságért, igazért, közösségért minden időben meg kell küzdeni. Nekünk nem dolgunk megfelelni a különböző csoportok elvárásainak, akik az Élő Igét is maguk alá akarják rendelni.
„… az Antikrisztusi gondolat, amely a bibliai – ószövetségi és újszövetségi – értelmezés szerint a történelmi tragédia végső aktusát jelenti, nem egyszerűen hitetlenség vagy a kereszténység tagadása, materializmus vagy valami ehhez hasonló, hanem vallási névbitorlás; Krisztus nevét az emberiség olyan erői sajátítják ki, amelyek lényegükben és valójukban idegenek és egyenesen ellenségesek Krisztussal és az Ő Lelkével szemben.” – Vlagyimir Szolovjov: Az Antikrisztus története
Nem lehetünk részei, sem támogatói a Krisztus nevét kisajátító erőknek. „Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” 2 Timotheus 2, 4
Ha az Élő Ige évében az Élő Ige elszabadul, akkor ott valóban következményei vannak az Egyházra nézve. Legyen is! „Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.” 2 Timotheus 2, 9
Az elszabadult Ige az övéit felszabadítja. Az elszabadult Ige a fogvatartóit kisemmizi, és megüresíti örök magányosságra.
Örök Társ, örök Élő Ige, örök Testvérünk, örök Lélek! Könyörülj, hogy téged válasszunk, és általad éljünk.
Ajánlások: Hol van az ő Istenük?
Vlagyimir Szolovjov: Az Antikrisztus története
