A hivatásos magyar-és kereszténygyűlölő Bartus László, aki fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy a kormánypártok megszerezzék ötödik kétharmados győzelmüket is, bámulatos találékonyságot mutat, amikor egy jót fasisztázhat. Fixált kitettségét saját rögeszméinek abban éli meg, hogy mindig talál valamit, ami számára bizonyítja a fasizmus állandó jelenlétét. Úgy van ő, mint a kommunisták az osztályellenséggel: mindig megtalálták. Az pedig láthatóan külön örömmel tölti el, ha a kereszténységet összefüggésbe hozhatja Orbán „fasiszta diktatúrájával”, beteljesítve azt a baloldali-marxista-szélső liberális parancsot, hogy a kereszténységről vagy rosszat vagy semmit.
Legutóbbi fasisztázós kirohanásában Németh Sándor (Hit Gyülekezete) mellett nekimegy Balog Zoltán püspöknek, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének, aki a Reformátusok Lapjának adott nyilatkozatában nem átallotta felkészíteni a református híveket a nehéz időkre. Mi a baj ezzel? – kérdezhetné az olvasó. Ugyan, mit kellene tennie egy felelős egyháznak egy ilyen válsághelyzetben?
Persze, értjük mi Bartus Lászlót. Az a baja, hogy református egyház ahelyett, hogy hergelné az embereket, a maga eszközeivel igyekszik elősegíteni az ország nyugalmának megőrzését, s ezzel úgymond támogatja Orbánt, a „fasiszta diktátort”. Mert a Bartus-féle anarchistáknak az lenne a jó, ha az ország tönkremenne, ezt Orbánra lehetne kenni, s ezzel polgárháborús helyzetet lehetne előidézni. Ha már nem bírtak negyedszerre sem választásokat nyerni, akkor még mindig van miben reménykedni: egy, a miniszterelnökre kent gazdasági csőd, s a nyomában megszervezett elégedetlenségi hullám. Na, ez a bajom az ellenzékkel. Választásokat nem bírnak nyerni, s ezért állandóan valamilyen mesterséges „forradalom” kirobbantásán spekulálnak. Bartusnak az a baja, hogy a református egyház ebben nem partner.
Amúgy pedig a nehéz időkre való felkészítést nem a „prostituálódott magyar egyházak” kezdték. Nyilván elkerülte Bartus figyelmét, hogy olyan nagyszerű demokraták és szabadságharcosok, mint Guy Verhofstadt már márciusban arra figyelmeztetett, hogy a szankciók szenvedést hoznak, Frans Timmermans pedig áprilisban azt a forradalmian új ötletet adta elő, hogy az emberek kevesebbet fűtsenek és mosás helyett szellőztessék ruháikat. Most már csak azt nem tudom, hogy az európai emberek felkészítése a várható megpróbáltatásokra is Orbán „fasiszta diktatúrájának” a machinációja-e. Esetleg a két nevezett úr és mindenki, aki igyekszik felkészíteni a polgárokat és elkerülni az anarchiát, Orbán embere? Vagy itt a felkészítés a fasizmus jele, ott nem? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Szóval a Bartus-féle gondolatmenet egyszerűen nevetséges, tényszerűen cáfolható. Mi köze a válságra való felkészítésnek a fasizmushoz? Semmi. Arról nem is beszélve, hogy miféle fasiszta diktatúra az, amelyben a legszélesebb nyilvánosság előtt minden következmény nélkül megjelenhet, hogy az egy fasiszta diktatúra? Ilyen megértő és toleráns diktatúrával még nem találkoztam. Az sem mellékes, sőt, ha a fasiszta jelzőt ilyen könnyedén lehet osztogatni, akkor ez valójában a fasizmus rettenetes erkölcsi bűnének relativizálása. Ez a nyelvi hadjárat csak arra jó, hogy ismét és újra démonizálja az egyházakat, amelyek valamely rejtélyes oknál fogva nem hajlandók beállni a nyíltan kereszténység- és egyházellenes ellenzéki fősodor mögé, hogy az európai gazdasági válságot kihasználva itthon politikai válságot idézzen elő.
