Megszólal

Hogyan tovább emberiség?

Azt mondja egy hölgy, hogy harminckét éves, harmonikus, boldog kapcsolatban él a férjével lassan tíz éve. Saját tehermentes háza van, két stabil megélhetésük, három autó, és saját lovuk. És mégsem mer gyereket vállalni ma Magyarországon, a huszonegyedik században. Indokok között felsorolja, hogy sok énidőre van szüksége, meg spirituális lélek és más és több, mint a többi ember. A társadalmi elvárásoknak ellenáll, inkább még egy ló. A testi és lelki egészségét nem kockáztatná egy feszültségekkel terhes gyermekvállalással és túlfeszített életformával. A férje is támogatja, mert szerinte is másra született. Szeretne anyagi függetlenséget, hogy ne kelljen a mókuskerékben taposnia, és nehogy elmenjen mellette az élet. Ott a félelem is, hogy nem lesz elég nyersanyag, élelmiszer. Meg a klímahelyzet. Ha évszakonként elutazik a világ gyönyörű tájaira, akkor kevésbé terheli a környezetet, mint ha létrehoz egy gyereket, akinek a vízért háborúznia kell. Amúgy meg észre kell venni, hogy a társadalom számára értéket képvisel, aki a népességszám növelése helyett szellemi, kreatív munkával, és önmaga megvalósításával teszi gazdagabbá a világot. Csak a mának érdemes élni.

Nyilván még sok indokot lehet találni, hogy miért nem kell gyermek. Ítélkezhetnénk is. Szavai félelemmel vannak tele.

De ez valóban az ő élete és döntése. Engem nem is az döbbent meg, hogy valaki úgy dönt, hogy nem szül gyermeket, hanem az, hogy az emberiség olyan helyzetet teremtett a maga számára, hogy olyan döntéseket mer meghozni, amelyben nem kompetens. A gyermekvállalás csak egy a sok közül.

A tökéletességre, hosszú egészséges életre törekedve annyi emberi elemet kiiktat az életéből, hogy lassan nem hasonlít egy ember életére.

A mindenkori általános emberi gondolkodás, amely előre próbál gondolkodni és tervezni, de szinte mindenben. Semmit nem bíz a véletlenre. Csak akkor kezd bele valamibe, ha biztosan tudja, hogy meglesz. Ez egy tervezett élet. Ilyen a fogyasztói társadalom szemlélete is. Az egész élet tele van szabályzókkal. Minden ki van centizve. Egészen addig, amíg tökéletesen működik, jó. Viszont sérülékeny. Bármikor jöhet valami, ami megzavarja a rendszert, és akkor önpusztítóvá válik. Ezt érzékeli sok ember. Például a hölgy is, aki nem akar gyermeket. Inkább a fogyasztói társadalom által rákényszerített szerepet akarja élni. Tehát ez egy tökéletesen megtervezett élet, egészen a végéig. Ha nem jön közbe semmi, akkor talán tartható is. Mindennel számol, amire ember gondolhat. Csak azzal nem számol, amire az ember nem gondol. Márpedig abból van bőven. Járvány, háború, természeti katasztrófa, hirtelen halál. A szép tervezett élet csak tervezet marad.

Ennek az életmódnak a gondolkodása tulajdonképpen ott van már a kezdeteknél. Kézbe veszem az életem és én tervezem, én hajtom végre. Az élet értelme és célja bennem van. Egyedül ez számít. Minden az én.

Van más gondolkodásmód is. Ez kicsit zaklatottabb, zavarosabb, esetlegesebb. Elfogadja azt, ami van. Amit lehet, alakít, amit nem lehet, nem. Kész alkalmazkodni. Nincs élete végéig kitalált életcél, életterv. Vannak elvei, látomásai, talán még céljai is. De tudja, hogy minden változó és mulandó. Tudja, hogy ahhoz gyenge, hogy mindent irányítson és mégis vállalja így az életet. Ami jön. Ha az gyermek, akkor azt. Ha több gyermek, akkor úgy is. Nem leszabályozni akarja az életet egy mondvacsinált saját éntudat miatt.

Nem ítélem el azt, aki nem szül. Sok oka lehet annak, hogy nincs gyermek. Nem emelem piedesztálra, aki szül, mert sok olyan ember is megszüli a gyermeket, aki azután nem lesz jó anyja, szülője. Azt azonban mondom, hogy aki valamilyen mondvacsinált okkal, elvi alapon, belekényszeríti magát egy szabadságnak álcázott hazugságba, önmagát is becsapva csak ideig-óráig tudja fenntartani ezt az állapotot. Csak az első nagyobb megpróbáltatásokig tart.

Aki pedig tudja, hogy milyen sérülékeny és esetleges minden, és nem akarja becsapni önmagát és mégis él, az remél. A reménység nem szégyenít meg.

Nem véletlen a sok biztosítótársaság. Mind biztonságot szeretnénk, de nincs biztosítás mindenre. A biztosítékok keresése közben simán elszaladhat az élet.

A fogyasztói társadalom biztosítékokra törekvő tagja mihelyt megtapasztalja rendszere sérülékenységét, változtathat, vagy feladhatja. Megváltozhat az indulata és elkezd élni. Vagy félni kezd, és nem változtat, beragad. Feladta.

Az embernek nem állapota az állandóság és halhatatlanság. Az bizony Isten kiváltsága. Végső soron a leghelyesebb emberi gondolkodásmód, hogy nem saját magamba helyezem a bizodalmamat, hanem rajtam kívül álló hatalomba. Nevezzük Istennek. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Ekkor kezdődik az élet, amely lehet fél nap, két év, vagy évtized, esetleg hetven, vagy nyolcvan év. Egyedül, vagy társsal, gyermektelenül, vagy nagycsaládban.

Hogyan tovább emberiség?

Önmegsemmisítés az önmegvalósításnak nevezett fogyasztói szemlélettel? Vagy szabadság az élet elfogadásában és szeretetében? Ez utóbbi telve van hittel és reménnyel.

(Fotó a PIXABAY oldalról)

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12