„vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak
[…]
se kint se bent
rajtunk részeg
tekintettel
általnéznek”
/részlet: Kányádi Sándor Vagyunk amíg /
„A trianoni békeszerződés a történelmi igazságosság győzelme volt” Ezt mondta a román szélsőjobboldali elnökjelölt, George Simion a békediktátum évfordulóján. Persze beszél arról is, hogy a nagyhatalmak nem szívességet tettek, hanem az igazságot nem tudták figyelmen kívül hagyni. Aztán arról is, hogy Trianon nem Magyarország büntetése, hogy a magyarok csak azt veszítették el, amit erőszakkal szereztek, és csak visszaszerezték azt, ami amúgy is az övék volt. Sőt, a szerződés véget vetett a románok megalázásának, akiktől megtagadták a nyelvüket, hitüket és méltóságukat.
Nagyjából most nem érdekelnek az érvek vica versa sem. Mindenki fújja a magáét. Rengeteg magyarázat van, hogy miért alakult így. Hogyan sikerült az identitáspolitikát jól elültetni egy népben. Erre a románok jó példák. Ott tökéletesen. Mindegy, hogy milyen pártállású csoport alakít kormányt, abban mindig egyetértenek, hogy a magyaroknak semmi keresnivalója Erdélyben, és még a legjobb akaratú románok számára is minimum idegenek, a többieknek pedig ellenségek. Ezt nem lehet szépíteni sehogy sem.
Abban mégis igaza van a politikusnak, hogy tényleg az igazság pillanata jött el számukra. Csak nem abban az értelemben ahogy ők látják.
Az egyik dolog, amit ma látunk, hogy Ukrajnát ütközőzónának szánják az oroszok és Európa többi része közé. Nem számítanak az ottani életek, ukránok, kisebbségek. Nyilván az oroszok gazdasági, katonai szeparálása cél. Ehhez segítenek a nyugati politikusok és katonaság. Ukrajnában ezért logikát ne keressünk. Semmi nem számít. De hasonló dolog történt akkor, amikor Romániát létrehozták. Őt is ütközőzónának hozzák létre kelet és nyugat közé. Később a központi hatalmak ellen is, így Magyarország ellen is.
Magyarország és a környező népek jó kétszáz éve párhuzamos nemzetépítésbe kezdtek. Minden nép, etnikum szeretne államot létrehozni, és abban élni nemzetként. Az eddig még nem volt. Trianon mást jelent az anyaországiaknak és a lecsatolt területeken élőknek. Mert az elszakadt területeken élők azt élik meg, hogy a Magyar Állam nem tudta fenntartani azt az állampolgársági szerződést, amit kötöttek az őseikkel. Ebben nagyon súlyos felelőssége van a magyar politikai osztálynak, akik két világháborúban is elvesztették a háborút, és a területeket és népeiket. Ez bizony történelmi felelőssége Magyarországnak. Ezért kell a külhoni magyarokkal foglalkozni és törődni. Az igazság pillanata, hogy a magyar politika vesztes volt és ennek ára lett.
A másik dolog, hogy románt még nem láttunk nyilvánosan egymással úgy vitatkozni, ahogy a magyarok az EU parlamentben. Lehet, hogy nem értenek egyet, de a belpolitikát nem keverik össze a külpolitikával. A belpolitikai vitáikat otthon rendezik és nem a külpolitikai színtéren, ahol teljes egyetértésben kell a román érdekeket képviselni. Ott nincs széthúzás. Mindig a román érdek az első. Ebben erő van. Ha a belpolitikában, otthon egymásnak is esnének, és közben valahogy befordul az utcába egy magyar, akkor kibékülnek és elintézik a közös ellenséget, majd akkor folytatják, ha addigra nem fáradtak bele, és a jól végzett közös munka után inkább mégis kibékülnek és áldomást isznak.
Tehát, amikor az igazság pillanatáról beszélünk, netalán „történelmi igazságosságról”, akkor nem feltétlenül a román igazság beteljesüléséről. Inkább a magyar magyar közötti széthúzás, rossz politikai helyezkedés következményéről, mint örök isteni igazságosság beteljesüléséről. A közösen meg nem talált identitás hiánya, a rossz politikai döntések sorozata, az uralkodó osztályok, politikai elit teljes, vagy nagymértékű részvétlensége az elárult nemzetrészek felé megtermi a maga igazságos ítéletét.
Igen, most akarok arról beszélni, hogy volt egy népszavazás Magyarországon 2004. december 5-én, a magukat magyar nemzetiségűeknek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok honosítását lehetővé törvényről. Erről nem is kellett volna népszavazást tartani, hanem gyorsított eljárásban kidolgozni és alkalmazni. Mert a magyar nép, nemzetnek ez közös ügye, mindegy milyen pártállású. De belpolitikai kérdés áldozatává lett, és az egyik magyar megtagadta a másik magyart kizárólag belpolitikai célok mentén.
Ezt románnál nem látod. Lehet, hogy nem gondolkodik, agymosottnak is nevezheted és történelem hamisítónak, de ettől még egységben gondolkodik.
A magyar politikai elit felelőssége ma is megvan. Amilyen pokoli bugyrokba engedték be a politikát, az könnyen vezethet egy lelki Trianonhoz, önkéntes száműzetéshez, és a legrosszabb forgatókönyv szerint egy következő országcsonkításhoz. Jelentkező van kelet felől bőven. De lehet máshonnan is.
Ez a mai színvonaltalan önérzetesség, „igazságkeresés”, belpolitikai öncélúság képes egy országot a romlásba dönteni.
Ma már csak Isten segíthet, de nem úgy, hogy mondjuk a lózungot, mint Jézus idejében, hogy Uram, Uram. Hanem úgy, hogy tesszük, amit Isten kért. És ez áldozattal jár.
A történelmi igazságosság mindig győz, mint Isten igazsága. Csak mi ezt keserűen kell tudomásul vegyük. Mindig későn. Nem lehetne Isten igazságába beleállni, és végre a történelem felénk is billentené a mérleg nyelvét.
Fénykép: Kányádi Sándor (1929-2018) erdélyi magyar költő
„Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar”
