Mint az tudott, a március 15-i ellenzéki kampányrendezvény egyik szónoka Iványi Gábor lelkész volt. Teljesen mindegy, hogy milyen minőségben, s mondandóm szempontjából teljesen mindegy, hogy mit mondott. Iványi Gábort a köztudat lelkipásztorként tartja számon, aki most mégis egy nettó pártpolitikai esemény aktív szereplője volt.
Most már csak azt nem tudom, hová lesz ilyenkor az a balliberális oldal által állandóan sulykolt három tétel, hogy az egyház ne politizáljon, a hit magánügy, továbbá, hogy az egyház jelenleg a politika foglya.
Úgy látszik, ezek a tételek csak akkor érvényesek, ha az ellenzék bizonyos egyházi, papi-lelkipásztori megszólalásokból azt olvassa ki, hogy azok a jobboldalt támogatják. Ám abban a pillanatban elfelejtődnek, ha egy lelkipásztor ennyire nyílt ellenzéki pártpolitikai szerepet vállal fel. Érdekes módon, ez az ellentmondás a balliberális véleményformálóknak ilyenkor nem tűnik fel. Képzeljük el, mi lenne, ha egy pap, egy lelkipásztor egy Fidesz választási nagygyűlés szónoka lenne…Ezt én ugyan nem nagyon tudom elképzelni, de tegyük fel…Akkor jönne a kórus, s telekiabálná a világot azzal, hogy az egyház a politika kiszolgálója. És igaza is lenne. De most néma csend van.
Úgy látszik, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltnek nem tűnt fel, hogy egy lelkipásztor szerepeltetése egy ilyen kifejezetten pártpolitikai kampányrendezvényen kiáltó ellentmondásban van az ellenzék egyházpolitikai programjával, amelynek az az alaptétele, hogy az egyházakat ki kell szabadítani a politika állítólagos fogságából. Ha ez a „kiszabadítás” előképe, akkor egy esetleges kormányváltás esetén nemhogy politikamentesség nem lesz, hanem a politika soha nem látott módon telepedne rá az egyházra.
/Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt/
