Az amszterdami bázisú Urban Cycling Institute (Városi Kerékpáros Intézet), kutató- és oktatóközpont azt állítja, hogy „A biciklizés a bolygónk lassú halála”.
Gyanús, mert a biciklizés az nem egy energiazabáló műfaj. Kivéve a kerékpárok és alkatrészek előállítására fordított energia, meg a sportban a logisztika, ha versenyeznek. De gondolom, hogy két családlátogatás autóval az ország másik felére már le is fedte a kerékpáros éves energiafelhasználását, vagy ökolábnyomát.
Érezni kell az iróniát. Meg kell hökkenni, mert máskülönben önigazolásnak, fedősztorinak sem lenne rossz ez a mondat. El tudná takarni a tarvágásainkat, védett erdeink pusztítását, a vizek elszennyezését és pazarlását. Egy jó kamuhír, amivel megnyugszik végül a lelkiismeretünk. Mi legalább nem biciklizünk. Nincs semmi gond. Legalább ebben zöldek vagyunk.
De nyilván ironikus a mondat. Mert a történetnek nincs vége: „Egy biciklista katasztrófa az ország gazdaságára nézve: nem vesz autót, és nem is vesz fel hitelt, hogy autót vehessen. Nem fizet biztosítást. Nem vásárol folyamatosan benzint, nem költ az autó karbantartására, javítására. Nem használja a fizetős parkolóhelyeket, nem okoz nagy közlekedési baleseteket, nem kell neki többsávos autópályát építeni.
Nem hízik el. Az egészséges emberek nem hasznosak gazdasági szempontból. Nem vesznek gyógyszereket, nem mennek kórházba vagy orvoshoz. Semmivel nem járulnak hozzá az ország GDP-jéhez.
Ezzel szemben minden új gyorsétterem legalább harminc munkahelyet hoz létre: tíz kardiológust, tíz fogorvost és tíz dietetikust, na és persze pluszban azokat, akik magában az étteremben dolgoznak.
Na, gyorsétterem vagy bringázás? Gondolkozz el, és dönts okosan!
PS: A séta még rosszabb. A gyalogosok még biciklit sem vesznek!”
Ez valóban gyönyörű. Azért szeretem az iróniát, mert finom. Felfedi az ellentmondást, de nem bántóan, ellenségesen, maróan. Inkább intelligensen. Ha valaki érti az iróniát, akkor azzal nagy valószínűséggel, még ellenkező vélemény, érdek esetén is lehet beszélgetni. Függetlenül a végeredménytől, akár kölcsönös tisztelet is létrejöhet. Aki meg nem érti az iróniát, az a valósággal áll hadilábon.
A mandulaműtét után, 4. osztályos voltam, a kórházban kaptam egy nyugatról behozott PIFF újságot. Ebben volt egy Herkules nevű macska is és Piff a kutya. Az ő kalandjaikról szólt ez a képregényes újság. Volt egy jelenet, amikor szakadt az eső. Piff egy slaggal locsolt, mancsában esernyő. A gondolatfelhőben fölötte a megjegyzés: „Elutazott a gazda. Könnyű neki parancsokat osztogatni, hogy minden nap locsoljak. Csak próbálna meg locsolni ilyen szakadó esőben.”
Kicsit szomorúbb, amikor egy tűzoltó, katasztrófavédő a 2013-as nagy hófúváskor részt vett két napon keresztül a mentésben. Majd hazaérkezett és nem tudott bemenni a házába, mert méteres hó állt a kapuja előtt, mögött, a háza ajtajáig, és még az ablakai fölé is felért. Keserédes történet.
Azonban az egyik legszebb irónia történet Szókratészhoz kötődik, Szókratész és a hármas szűrő története. Mi ugyan más megvilágításból szeretjük magyarázni, de igazán az iróniában, humorban erős.
Valaki odalépett Szókratészhoz, és valamilyen pletykát akart elmondani a barátjáról. De Szókratész azt mondta, hogy csak akkor mondhatja el, ha átment a három szűrőn.
Az első kérdése így hangzott.
– Meggyőződtél róla, hogy amit mondani akarsz, az teljesen igaz?
A felelt nem volt meggyőző.
– Nem, csak úgy hallottam.
Szókratész ismét kérdez.
– Amit mondani akarsz a barátomról, az jó?
– Nem, épp ellenkezőleg…
– Amit mondani akarsz, az számomra hasznos?
Végül a pletyka gazdájának ki kell mondania a valót.
– Nem igazán.
Szókratész végül így zárta le a beszélgetést:
„Ha az, amit mondani akarsz, sem nem igaz, sem nem jó és nem is hasznos, akkor ne fárassz vele.
De Jézusnak is van ilyen keserédes ironikus története.
A gazdag ifjú története. Az ifjú, aki azt gondolja, minden a kezében van ahhoz, hogy üdvözüljön és éppen ez által veszítheti el az üdvösséget. A magabiztos tudattal, amely magában bízik és nem Isten kegyelmében. Ekkor mondja Jézus: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (Márk ev. 10, 23-25)
Kicsit önkritikus módon, öniróniával kell, olyan vallomásos jelleggel elmondanom, hogy voltam olyan ünnepségen, ahol a hivatalos személyek felszólaltak, beszédet mondtak. A végén mindent meghallgatva azt vontam le tanulságképpen, hogy mindenki mondott szépet, odavalót, felemelőt, ünnepit. Ez rendben volt. De senki nem a magáét, a „szakmájából”. A polgármester teológiát, a lelkipásztor a történelmet, a történész meg a napi aktuálisat.
Így a végére az öniróniával még mindig. Van az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul. Mi van a pap sírjára írva? Tanulmányait befejezte.
