Kotora Pál és Kotora Erika hévízi kereskedők, akik életüket, idejüket, tudásukat és „pénztárcájukat” is odaszánják Isten dicsőségére, a hévízi gyülekezet gyermekeinek javát szolgálva. Szorgalmas emberek, akik ismerik az elég fogalmát. Szolgálatukkal és életükkel nem kérkednek, de szívesen tanúskodnak megtapasztalt csodákról, hűségről, örömről. A presbiter házaspárral a hévízi protestáns templom csendjében beszélgettünk. Ismerje meg az olvasó a hévízi hittanos gyerekek Erika nénijét és Pali bácsiját!
Hasonló volt a vallási életutatok kezdete?
Erika: Nem, egyáltalán nem volt hasonló. (nevet) Én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton születtem 1973-ban, és a dédipapám presbiter volt. Ennek megfelelően 1987-ben konfirmáltam. Nagyon szerettem templomba járni és szerettem a gyülekezeti közeget. Gyerekkoromban még nem tudtam elmagyarázni, de éreztem Isten közelségét.
Pál: Nekem teljesen más volt az utam, mert gyermekkoromban alig volt kötődésem az egyházhoz. A nagyszüleimmel nyaranta eljártam a kunhegyesi dupla tornyos református templomba, és ők megtanítottak imádkozni, de tanév közben nem jártam hittanra és templomba. Szinte már felnőttként lettem megkeresztelve az öcsémmel együtt. Anyai nagymamám ragaszkodott hozzá, és ő intézte a keresztelőnket Kunhegyesen. A konfirmációm pedig már itt, Hévízen történt, a református gyülekezetben.
Hévíz a dunántúli gyógyturizmus egyik fellegvára. Hogyan kerültetek ide a Nagykunságból és a Szamoshátról?
Pál: A szüleim Kunhegyesről származtak, de én itt születtem Keszthelyen, és itt is nőttem fel, csak nyaralni jártunk vissza a Kunságba.
Erika: Édesanyám népművészként szatmári mintákat tervezett és kivitelezett. Mivel Hévízen a külföldiek előszeretettel vásárolták ezeket a termékeket, ezért jobban el tudtuk adni itt, így ideköltöztünk miután leérettségiztem. A testvéreimmel besegítettünk az eladásba, és itt ismerkedtem meg a párommal.
Pál: Nagyon korán találkoztunk, mert ő tizennyolc éves volt, én pedig tizenhét. Már akkor elindult egy vallásos vonal a kapcsolatunkban, és mondhatni, a hitbeli dolgok a párommal együtt érkeztek az életembe.
Erika: 1999-ben itt házasodtunk össze Kuti Géza esperes úrnál. A mi esküvőnk volt az első az 1998. december 6-án felszentelt hévízi protestáns templom történetében.
Közös utatok során mikor történt meg az elköteleződés az életetekben?
Pál: A nagy „áttörés” akkor történt meg az életemben, amikor 2014 húsvétján, a templomi istentiszteleten megtértem Péntekné Vizkelety Márta nagytiszteletű asszony igehirdetésének hatására. Fizikálisan is éreztem, ahogy a mellkasomban egy forróság alakult ki. Aztán az Istentisztelet folytatásában ez a forró érzet elkezdett kiáradni mindkét karomba egészen a tenyereim közepéig. Ez az érzés folyamatosan kezdett megszűnni és három nap múlva elmúlt.
Erika: Ilyen élményről én nem tudok beszámolni, mert vallásos nevelést kaptam. Valószínűleg már akkor megkaptam ezt az élményt. Érdekes jelet adott nekünk Isten az esküvőnkön, amit később vettünk észre és értettünk meg. Egy fénysugár volt rajtunk az úrasztala előtt állva.
Pál: Majd megmutatjuk fényképen. A megtérésem után aztán elhívást kaptunk.
Erika: A megtérése után pár hónapra szolgálatba hívott minket Lelkészasszony, akivel egykorúak vagyunk, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Mivel a vasárnapi gyermek istentiszteletet tartó hitoktató családi probléma miatt tanév közben elment, és a presbitérium bennem látta az alkalmas utódot, ezért Tiszteletes asszony megszólított templomba jövet. Annyit mondott, hogy „Erikám, itt az idő”. A hirtelenség miatt döbbenet volt rajtam, hogy egyik vasárnapról a másikra szolgálatba álljak.
Mégis a mai napig szolgáltok a gyermekek között.
Erika: Igen, mert én annyira hálás voltam Istennek a családomért, hogy azt mondtam, hogy ami jön, az jöjjön, és elkezdtem a vasárnapi gyermekistentiszteletek megtartását. Úgy gondolom, hogy azért is szolgálunk örömmel a gyerekek között, mert nekünk nagyon nehezen lett kisbabánk. Harmincöt évesen lettem várandós, de végig beteg voltam, feküdnöm kellett, és nem tudták, hogy mi bajom van. Hetedik hónapban be kellett vinni a kórházba, mert annyira rosszul voltam, de az okát nem találták. A jó Isten végig velünk volt. Én már alig tudtam magamról, annyira szenvedtem. Pali végig mellettem volt, beszélt az orvosokkal, és jelezte, hogy változás állt be.
Pál: Akkor még volt olyan lehetőség, hogy felfogadunk egy doktort. Így tettük, megbíztunk egy főorvost, hogy tüzetesen nézze meg, mi van Erikával. Ő nem úgy tekintett az én mondanivalómra, hogy az zavaró vagy akadékoskodó, hanem mint az ő munkáját segítő. Volt egy olyan észrevételem, ami miatt úgy döntött, hogy megműti Erikát, kiveszi a babát. Ezen múlott az életük, mert ha akár csak egy napot is vár, akkor egyikük sem lett volna már életben. Isten velünk volt minden malőrben. Egy liter vért találtak a hasüregében.
Erika: Nemcsak császármetszésnyit vágtak, hanem köldöktől lefelé is, mert nem találták a vérzés okát. Olyan értékeim voltak, hogy azzal nincs élet. Emberileg nem lett volna folytatás, de a jó Istennel lett. Amikor túléltem ezt, akkor tudatosult bennem, hogy Istennek célja van az életemmel.
Pál: Erika nem tudta, hogy ő az intenzív osztályra került, Dóri pedig a koraszülött intenzívre. Az orvosok nem tudták megmagyarázni sem azt, hogy Erika miért vérzett, sem azt, hogy miért él még. Számunkra ez Isten csodája. Én már akkor tudtam, ő pedig később fogta fel.
Erika: Akkor én semmit nem tudtam az állapotunkról, csak megkönnyebbülve örültem, hogy megszületett Dóri. Igaz, tüdőgyulladása volt, és inkubátorba tették. A nővérkék viselkedésére figyeltem fel, amikor az egyikük egy szentképet tett az inkubátorra. Később volt légzéskihagyása, de úgy megerősödött a tüdeje, hogy babaúszáson ő tudott a legtovább víz alatt maradni.
Pál: Biztosan tudjuk, hogy Istennek célja van velünk, az Ő szolgálatában kíván látni minket.
Végül is a ti családotok léte Isten csodája, amiben gyökerezik a gyülekezeti szolgálatotok.
Erika: Minket Isten olyan csodálatosan összerakott, hogy mi napi huszonnégy órában együtt vagyunk, és nem feszülten, hanem örömmel, egymást segítve. A gyermekistentiszteletek tartását is együtt végezzük, és közösen jártunk VISZ-es hitoktatói képzésre is Bajára, ahol a baptista testvérek adtak otthont a képzésnek. (Szerkesztői megjegyzés: Vasárnapi Iskolai Szövetség.) Tudjuk, hogy nem a papír számít, hanem hogy a Szentlélek tudjon az emberen keresztül dolgozni. Érdekes megtapasztalni, hogy bár nem egyeztetjük vasárnapról-vasárnapra, hogy miről prédikál Márta és miről szól a gyerekistentisztelet, mégis gyakran előfordul, hogy ugyanaz a történet kerül elő a templomban és a gyermekistentiszteleten is. Ebből is teljes mértékben érezhetjük Isten támogatását Szentlelkén keresztül.
Pál: A lányunknak is nagyon tetszik a gyermekek közötti szolgálat, ő is bekapcsolódik vasárnaponként. Közben Erika elkezdett óvodákban is hitoktatni, Hévízen és Alsópáhokon, valamint Alsópáhokon az iskolában is tanít. Én pedig egy más jellegű szolgálatban bontakoztam ki, a gyülekezet facebook-oldalát kezelem. Minden rendezvényen ott vagyok, fényképezek és beszámolok. Illetve a gyülekezeti újság szerkesztésébe is besegítek.
Sok szó esett a szolgálatról, pedig ti kereskedők vagytok. Ezek szerint nem az üzlet, a pénz, a nyereség, a haszon a lényeg?
Pál: Nekünk nem a pénz a lényeg, mert az csak egy eszköz. Mi igyekszünk úgy élni, hogy Istent szolgáljuk a pénzünkkel is, mert az kamatostul megtérül. Nem anyagilag, hanem lelkileg térül meg! 1996 óta vagyunk vállalkozók. Akkor még piacon kezdtük, aztán 1999-ben megnyitottuk az első üzletünket, amit azóta bővítettünk, és több kereskedelmi egységben foglalkozunk ajándéktárgyakkal, divatékszerekkel, fürdőruhákkal. A régió legnagyobb sapka-kalap választéka nálunk van. Az első hét év, amikor a hitéletünket nem annyira gyakoroltuk, arról szólt, hogy fejlesztettük a vállalkozást. Nap-nap után dolgoztunk, és egy évben három szabadnapunk volt: karácsony első és másod napja, valamint újév napja. Ez volt annak az ára, hogy sikerült annyira felépíteni a vállalkozást, hogy már vannak kollégáink, akik folytatják az értékesítési tevékenységet, és így nekünk van időnk szolgálni. Ma már világosan látjuk, hogy anélkül a hét év nélkül nem működne a mai szolgáló életünk. Hozzáteszem: Isten segítségével jutottunk el idáig, mert minden boltot úgy vontunk be a tevékenységi körünkbe, hogy imában kértük: ha kell nekünk, akkor ne gördítsen elé akadályt, de ha nem kell, akkor akadályozza meg. Mivel Isten mindent tud, azt is tudta, hogy nekünk idő kell ahhoz, hogy tudjunk szolgálni, és ezért adta meg a gyarapodást és az első hét évet.
Említetted, Pál, hogy a gyülekezeti fb-oldalt kezeled. Ennek köszönhetően napról-napra követhető volt az idei györöki táborotok, és láttam, mennyire változatos programok voltak: hajózás, pizzázás, mozi, Katica-tanya. Hogyan néz ki egy vakációs hét?
Pál: Ez volt a tizedik, jubileumi táborunk, amire nagyon készültünk. Ottalvós tábor, de napközis jelleggel is be lehet kapcsolódni. Ezzel a lehetőséggel főleg az óvodás gyermekek szülei élnek. Az utolsó napon, pénteken estére meghívjuk a szülőket, rokonokat és a gyülekezetet. Ilyenkor a gyerekek a héten tanult énekeket és történeteket adják elő. Az ifisekkel Tiszteletes asszony foglalkozik, a kisebbekkel pedig mi.
Erika: Az idén „Jézus a mi hősünk” címmel szuperhősökre felépített tábort tartottunk, a tábori pólón pedig olyan kép volt, amin Jézus középen ül, és a körülötte lévő szuperhősöknek meséli el, hogyan mentette meg a világot. A pólón kívül minden gyerek kapott egy Bibliát, szuperhős bögrét, játékot, édességet, színezőt.
Pál: Az anyagi háttérről jó annyit tudni, hogy harminc év alatt az üzleti életben rengeteg kapcsolatra szert tettünk a településen és a környéken is, és ezeket a kapcsolatokat felhasználjuk Isten ügyének segítésére. Ennek kapcsán kaptunk mikrobuszokat, strandbelépőket, ami nagyon jelentős támogatás. Covid alatt megalapítottuk a Hévízi Vállalkozók Egyesületét, aminek az volt a célja, hogy reklámozzuk idehaza Hévízt, ami egy nyitott terület és nem egy zárt pláza, ahova nem lehetett bemenni. Akkor az volt a jogszabály, hogy zárt területen tíz ember tartózkodhat, és egy egyesület megalakításához tíz ember kell. Így ezt az egyesületet meg tudtuk csinálni, és ma már harminc tagunk van. A Hévízi Vállalkozók Egyesületének alelnöke vagyok, és ott is mindenki tudja rólam, hogy az Úr útján járok, és ezt nagyon tiszteletben tartják, valamint támogatnak. Például a táborozás javára szervezett farsangi bálra tombolát ajánlanak fel, valamint eljönnek bálozni. A patcai Katica Tanyára, illetve tavaly a kislődi Sobri Jóska Élményparkba a bál bevételéből tudtunk elmenni a táborzókkal. Az egyesülettel is szervezünk közösségi programokat, például száz csókpadot helyeztünk el a városban, és országos rendezvénnyé lett az, hogy Valentin napon ide jönnek az emberek és végig járják ezeket a csókpadokat. Rendezünk amatőr kutyaszépségversenyt, szervezünk shopping-night-ot, pokrócfesztivált. Húsvétkor tojáskereső játék, pünkösdkor szuperhős kerestetik csapatjáték szokott lenni. Ezeknek az a célja, hogy ne csak vevő-eladó vagy szolgáltató-igénybe vevő kapcsolatban legyünk, hanem mint szórakozó emberek találkozzunk és játszunk együtt boltról-boltra. Emellett igyekszünk a város kulturális életéhez is hozzájárulni, például színházi előadások szervezésével. Itt kanyarodnék vissza a gyülekezethez, ugyanis Tiszteletes asszony nagyon-nagy híve annak, hogy koncertek szervezésével részesei legyünk a város kulturális életének. Legutóbb László Attila volt itt, aki egyházi énekeket is énekelt. Adventban és tavasszal szokott jönni a hévízi Musica Antiqua Együttes.
Az alelnöki feladaton és a presbiteri szolgálaton túl még egyházmegyei tanácsosi tisztséget is vállaltál. Miben látod ennek a tisztségnek a jelentőségét?
Pál: Szabó Róbert esperes keresett meg azzal, hogy foglalkoznék-e az egyház dolgaival a gyülekezeti kereten kívül is. Mivel nekem tetszik a református egyház kerete, amiben működik, ezért igent mondtam a jelöltségre, illetve megválasztásomat követően a feladatra. Rendszeresen részt veszek a tanácsüléseken, és vizitálni járok Nagytiszteletű asszonnyal, aki szintén tanácsos. Vizitáció során az a célom, hogy segítsek az általam ismert jó, működő tapasztalatok átadásával. Az pedig a helyi presbitérium saját döntése, hogy azokat elfogadja, kipróbálja, vagy sem. A tanácsos szóban benne is van a „tanács” kifejezés.
A hévízi református gyülekezet környezete jól működő, rendezett közösség képét mutatja. Úgy vélem, hogy az olvasók nem veszik szerénytelenségnek, ha elmondjátok, mivel járultatok ehhez hozzá?
Erika: Amikor Lelkészasszony idekerült 2013-ban, csak négy hittanos volt – ma ötvenen vannak -, akik egy nem túl gyerekcentrikus terembe gyűltek anno össze. Amikor mi ezt láttuk, akkor Palival összenéztünk, és felmentünk Zalaegerszegre, hogy bevásároljunk.
Pál: Akkor mi még nem szolgáltunk, tehát nem azért vettünk kisbútorokat és eszközöket, hogy magunknak komfortosabbá tegyük a termet, ami egyébként egy raktár volt a parókia mögött, de Tiszteletes asszony idekerülésekor gyülekezeti teremmé alakította. A kereskedelemből adódóan is megvannak bennünk a marketig fogások, amivel az ember megfoghatóbb, persze itt nem üzleti céllal, hanem azért, hogy otthonosabban érezzék magukat.
Erika: Szőnyegeket, felhajtható tárolós ülőkéket, zsírkrétákat, színesceruzákat, falidekorációkat vettünk adományba. Egy kis ovi-sarokká lett a terem. (kacag)
Pál: Mi nem utazunk hosszú külföldi nyaralásokra, csak országon belül megyünk el pár napra, mivel nekünk nagyobb öröm a gyülekezet javára adni és a gyülekezetben jelen lenni.
Erika: Ha nagy-nagy ritkán elmegyünk vasárnap, a lelkünk itt van.
Nyáron a gyermekek közötti szolgálatban ugyan szünidő van, de a háttérben a következő tanévet készítjük elő. Ti mire készültök?
Pál: Hittanos tanévnyitó istentiszteletre, ami szeptember 7-én lesz, és a templomkertben szeretetvendégségre hívjuk a családokat.
Erika: Próbáljuk a képernyő idejüket lefaragni, kizökkenteni a pörgős kütyük világából, és igyekszünk bevonni őket a csoportba. Jó hallani, amikor a gyerekistentisztelet végi játék idején mondják, hogy „túl korán jöttél értem”. Elkészítjük a jutalmazó füzetjeiket, amibe tanév során matricákat gyűjthetnek. Egy vasárnap egy matrica, ünnepnapon két matrica jár. Az aranymondásokból hűtőmágnest készítünk, amit hazavihetnek. Ez mind-mind vonzó számukra.
Pál: Meg még nagyon fontos a közvetlenség és a humor, amit nem lehet erőltetni.
Minden alkalom napsugaras, vagy tapasztaltátok már szembeszelet is?
Pál: Nagy nehézségekbe még nem ütköztünk, de azért előfordulnak az emberi tényezők miatt kisebb gondok. Viszont nekünk a nagy egészre, és főleg Isten ígéretére kell nézni. Azt tapasztalom, hogy ha szeretettel fordulunk a másik felé, akkor az emberi közösség szele elcsendesedik.
Volt már úgy, hogy elfáradtatok?
Pál: Hú, igen, még táboroztatás közben is el tudunk fáradni! (nevetünk) Szellemileg és fizikailag is komoly megterhelés különböző korú gyermekek között szolgálni, úgyhogy fel kell rá készülni. A karácsonyi, húsvéti, anyáknapi műsorokra való felkészülés is erőt próbáló, mert nem egy osztályba járnak a gyerekek, hanem különböző intézményekbe.
Erika: De mi ott vagyunk egymásnak, és bátorítjuk, támogatjuk a másikat, ha elfárad.
Pál: Nekünk a nyári szezon húzós időszak, de a munka mellett mindig szakítunk időt a táborra, és Isten ad hozzá erőt.
Erika: Tanév közben a szerdai bibliaóra a mi igei alkalmunk, mert templomi istentiszteletre csak nyári szünetben tudunk járni…
Pál: …valamint úrvacsorakor, amikor presbiterként segítünk a bor osztásában Tiszteletes asszonynak.
Az idő kerekét előre hajtva milyennek szeretnétek látni a hévízi református gyülekezetet?
Pál: Olyan élő közösségnek, amilyen most. Ehhez viszont nagyon kell az, hogy kinevelődjenek azok a tevékeny emberek, akiknek a hite hallásból van, de a tetteik által válik az láthatóvá. Ahogy Jakab levelében áll: „a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában”. (Szerkesztői megjegyzés: Jak 2,17) Változatos alkalmak, események kellenek majd, amiken keresztül lehet kapcsolódni ahhoz a templomi közösséghez, ami élő és tevékeny, és az utcán is úgy köszön egymásnak, hogy „Áldás, békesség!”.
Gyermekek között szolgáló felnőttől nem idegen a játék, ezért gondolom, vállaltok egy villámkérés-játékot zárásként, ugye?
Erika és Pál: Igen!
Fenyőfa vagy pálmafa? Pál: fenyő; Erika: fenyő.
Gedeon vagy Sámson? Pál: Sámson; Erika: Sámson.
Lekvár vagy májkrém? Pál: májkrém; Erika: lekvár.
Hegycsúcs vagy völgy? Pál: völgy; Erika: völgy.
„Az Úr énnékem őriző pásztorom” vagy „Nagy hálát adjunk az Atya Istennek”? Pál: „Az Úr énnékem őriző pásztorom”; Erika: „Az Úr énnékem őriző pásztorom”.
Tél vagy nyár? Pál: tél; Erika: tél.
Kinyit vagy becsuk? Pál: kinyit; Erika: kinyit.
Péter apostol vagy Pál apostol? Pál: Pál; Erika: Pál.
Polc vagy komód? Pál: polc; Erika: polc.
Várakozás vagy megérkezés? Pál: megérkezés; Erika: megérkezés.
Köszönöm, hogy megismerhettem eddigi utatokat, kívánom, hogy tudjatok még sok-sok éven át közösen szolgálni a hévízi református gyülekezet gyermekei javára a lelkipásztori munkát segítve, támogatva!