BlogHittem, azért szóltam

Isten, haza, család

Három szó, amely amennyire közhelyes, annyira zseniális tömörséggel fejezi ki a régi azonosulási pontokat, s amelyeknek a tartalma napjainkban foszlik semmivé.

Ezt a hosszú folyamatot forradalmi osztagok elnevezték fejlődésnek, és egy senki által nem igazolt tétel alapján a hagyományos identitásalapok szétesése maga lett a modernitás.

Először a természettudományok hatalmas fejlődése robbantotta szét az Isten-alapú világképet. Ezt elnevezték felvilágosodásnak. A megvilágosodás azon a feltételezésen alapult, hogy ha a tudomány képes megmagyarázni az anyag mozgását, akkor arra is képes, hogy a világot önmagából magyarázza. Nem kell többé Isten ahhoz, hogy a világot érteni lehessen. Ezzel összeomlott a keresztény elbeszélésben még ismert univerzum, az emberi létet már nem kellett elhelyezni a nagy egészben. A teológia, mint olyan nézőpont, amely még képes volt megfogalmazni a valóság egészét, hasznavehetetlennek tűnt fel, sőt maga az igény, hogy a transzcendensből vezessük le az immanenst, irracionálisnak tűnt fel.

Aztán jött a haza, amelyről az okosok kiderítették, hogy fölösleges történeti képződmény, amely több kárt hozott, mint hasznot, s ezért jobb a nemzet ideájával végképp leszámolni. Mennyivel jobb egy olyan emberiség, amelyet már nem szabdalnak szét olyan hamis hiedelmek, mint a nemzeti tudat. A nemzeti eszme nem több szimpla törzsiségnél, tribalizmusnál, amely csak régi, atavisztikus maradvány.

Aztán jött a család, amelyről azt sikerült kideríteni, hogy az egyén kiteljesedésének a gátja, mert hagyományos szerepekbe kényszerít. Mennyivel nagyobb szabadságot ad az a gondolat, hogy amit eddig családnak hittünk, apával, anyával, gyerekekkel, az csak egy berögzült fikció, az elnyomásnak a rendszere, mert nem engedi az egyént független identitásválasztásra.

Semmi kétség, hogy ami ma folyik Nyugaton, a régi civilizációs alapok teljes leépítése és szétverése.

Ebben a helyzetben a kereszténységet az új világ megteremtésének prófétái úgy tüntetik fel, mint a múlt maradványát, amelyet vagy fel kell számolni teljesen, vagy úgy kell átértelmezni, hogy illeszkedjen a haladásnak nevezett széthullási folyamatba.

Persze, nem fog itt eljönni semmiféle új világ. Vagy az lesz, hogy eljön egy konzervatív fordulat, vagy az, hogy a régi azonosulási pontok szétverésével megszűnik a nyugati zsidó-keresztény civilizáció, s átadja helyét valami másnak. Végül is, volt már ilyen a történelemben.

De Krisztus feltámadt. Az igazság tehát nem omlik össze, de megtanít bennünket eszkatológikus távlatokban látni azt, ami történik velünk.