Megértettük

Isten tükrében

Élt egy távoli vidéken egy kis faluban egy özvegyember a felnőtt fiával kettesben. Volt egy kis földecskéjük és egyetlen lovacskájuk, amivel dolgoztak. Egyszer ez a ló elszökött otthonról. Jöttek a szomszédok, ismerősök nagy együttérzéssel sápítozva: Jaj, mekkora nagy baj! Micsoda kár! De erre az öreg csak annyit mondott: Hogy kár vagy sem – Isten tudja. Néztek is nagyot az emberek.
Aztán kis idő múltán hazatért a csavargó lovacska, de nem egyedül ám! Összebarátkozott egy csapat vadlóval, s azok eljöttek vele. Lett az özvegyembernek mindjárt vagy két tucat lova. Jöttek is újra a szomszédok, ismerősök álmélkodva: Ejj, de jó! Micsoda szerencse! Mire az öreg csak annyit mondott: Hogy jó vagy sem – Isten tudja. Az emberek csak a fejüket csóválták, hümmögtek.
No de a vadlovakat be kellett törni, hogy hasznuk is legyen. Neki állt a fiatalember, meg is ülte őket derekasan, mígnem az egyik ló csúnyán levetette. Eltört a lába, sínbe rakták, de nem tudott egyebet, csak feküdni. Jöttek is a szomszédok, ismerősök sajnálkozva: Jaj, mekkora nagy baj! Micsoda kár! De erre az öreg megint csak annyit mondott: Hogy kár vagy sem – Isten tudja.
Kisvártatva érkezett a hír, hogy az országot megtámadta az ellenség, minden hadrafogható fiatalembernek jönnie kell a háborúba! Ebbe a faluba is bevágtatott a toborzó katonaság, elvittek minden ifjút, volt nagy kesergés, kétség, hogy hazatérnek-e valaha. De az özvegyember fiát otthagyták, hiszen járni sem tudott. Sóhajtoztak is a szomszédok, ismerősök: Ejj, de jó neked, micsoda szerencse! Tudjuk már, ugye, mit mondott az öreg: Hogy jó vagy sem – Isten tudja.

Vannak az életünkben helyzetek, történések, amikről azt gondoljuk, hogy milyen szerencsés fordulat, micsoda előny, nyerő helyzet, ebből biztosan ki fogunk hozni valamit. És vannak olyan helyzetek és történések, amikre úgy gondolunk, hogy micsoda balszerencse, milyen hátrány, hátrányos helyzet, amiből eleve vesztesként indulunk.

De ugyanígy vagyunk az egyéni adottságainkkal. Azt gondoljuk, hogy ebben vagy abban jó és erős vagyok, meg tudom mutatni, ezzel fogok célt érni. Másról viszont meg azt, hogy az a gyengeségem, esélytelen bármit is kihoznom, ebben használhatatlan vagyok.

Pedig kiderülhet, hogy éppenséggel egyáltalán nem így lesz, mert ez csak az emberi látásom, és ennél sokkal összetettebb a történet. Legtöbbünkben és legtöbbünk életében ráadásul általában egyszerre vannak jelen jó és rossz adottságok, helyzetek, körülmények. Nehéz bölcsen, józanul és jól látni…

Mózes élete erre tökéletes példa. Jól ismerjük a történetet: Izrael akkor már rabszolganépként él Egyiptomban, a gonosz fáraó pedig fél az erejüktől, lehetséges lázadásuktól, ezért minden zsidó újszülött fiúgyermeket a Nílusba dobat. Mózes megmenekül, mert édesanyja a nádasba rejti, az uralkodó lánya megtalálja, megszánja és örökbe fogadja.
A kisfiú élete első éveiben szülőanyjánál nevelkedik, megtudja, megtanulja, hogy valójában ki ő, kikhez tartozik, de mikor nagyobbacska lesz, a fáraó palotájába kerül nevelőanyjához, és – ahogy a történetét feldolgozó sok film címe is fogalmaz – Egyiptom hercege lesz. Tanult, művelt, sportos férfi, akinek hatalma van, nagy lehetőségek állnak előtte.
De sosem felejtette el népét, és mikor negyven éves kora körül szemtanúja lesz annak, hogy egy egyiptomi rabszolgahajcsár ütlegel egy hébert, elönti az indulat és betölti az önbizalom: Majd én! Van erőm, igazságérzetem és hatalmam is, majd megmutatom, hogy megszabadítom népemet a szenvedéstől! Vannak adottságaim és adott a helyzet! Agyonüti az egyiptomit. Gyilkol. És kiderül nem is sokára, hogy menekülnie kell. Igen, kiderül, hogy az az adottság, helyzet, előny, erősség, képesség, amit ő annak gondolt – nem volt az. Amije volt, amiben jó volt – nem tudta úgy látni, azt gondolni, hogy Isten adta, ezért Isten tudja.
(Kelleni fog még majd mindez, értelem és elszántság, erő és vezetői képesség, de sokkal-sokkal később.)
De Isten, aki az életét adta, aki babaként megmentette, aki, amikor hülyeséget csinált, bűnt követett el, akkor is vele volt – igenis tudja! Ő tudja, hogy mire képes, hogy valójában milyen, hogy kicsoda. Ha kudarcot is vallott, Isten tudja, hogy igazából mi a terve az életével, és hogy hogyan kerülhet a helyére minden.

Jó, ha van önismeretünk. Ha tudjuk, hogy ebben-abban tényleg jók vagyunk, vagy éppenséggel nem az erősségünk valami. És jó, ha szembe tudunk nézni a helyzetünkkel, akár jó az vagy akár rossz, szembesülni a lehetőségeinkkel és a lehetetlenségeinkkel. De semmit nem látunk reálisan, ha nem látjuk Istent! De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért menj! Én leszek a te száddal…

Mózes tehát tiltakozik: Hagyj békén! Hát nem látod, hogy egy nagy csőd az életem? Amiben jó vagyok, azt is elrontom. Ehhez az egészhez kevés vagyok! „Nem vagyok a szavak embere.”

De Isten erre azt mondja: Jó, oké. És? Még mindig itt tartasz? Ne a szavak embere legyél! Ne az emberi látásod, akarásaid, kudarcaid, vágyaid vagy félelmeid embere légy! Hanem az én emberem! Ne ezeké légy: a lehetőségeidé vagy lehetetlenségeidé – hanem az enyém! Mert mindezeket én adom.

És Mózes végül elfogadja Istent. Az Ő terveit, akaratát, vezetését. Kap majd segítséget is, meg bátorságot, erőt, kitartást. Belejön. Odaáll a fáraó elé, és végül valóban Isten eszköze lesz Izrael kiszabadításában, és még negyven évig fogja vezetni a népet az Ígéret Földje felé. És megtanulja, hogy kár vagy sem, hogy jó vagy sem – Isten tudja… Ez mindannyiunk életkérdése és élet-lehetősége.

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...