Bizonyára mindnyájan ismerjük a vicces mondást, hogy mi a különbség az angolok és magyarok távozása között. Az angolok búcsúzás nélkül távoznak, a magyarok pedig távozás nélkül búcsúzkodnak. Ez is azt mutatja, hogy a búcsúzásnak is megvan a maga „művészete”, nem mindegy, hogy hogyan megy végbe. Nem mindegy, milyen képet visz magával a távozó. Az sem mindegy, hogy úgy megy-e el valaki, hogy vissza szándékozik-e még jönni, vagy egyáltalán visszajöhet-e még a jövőben, vagy végleg bevágja maga után az ajtót. És az sem mindegy, hogy mit hagy hátra.
Ma, áldozócsütörtökön Jézus mennybemenetelére, egyben búcsújára is emlékezünk, amire 33 évnyi földi élet, 3 év nyilvános működés, szenvedés, kereszthalál és a feltámadását követő 40 diadalmas nap után került sor. Bár Jézus úgy köszönt el, hogy visszatér majd egyszer, ehhez nem kapcsolt pontos időpontot. Azóta fizikai jelenléte nélkül él a keresztyénség, de az Úr sok mindent hátrahagyott nekünk.
Van, amit bevégzett/elvégzett, ahogy a kereszten ezt ki is mondja. Ez pedig nem más, mint a világ megváltása, ami egyszer és mindenkorra megtörtént. De nincs befejezve még az a szolgálat, amelyet így körvonalazott: Az Ember fia azért jött, hogy megmentse és megtartsa/üdvözítse, ami elveszett. Amíg 1 ember is él a földön, aki nem hallott Jézus megváltó szeretetéről, addig ez a feladat nincs befejezve. Hatalmas missziói területek kiáltanak: „Nincs befejezve a feladat.” Távoli tájakon vagy éppen a közelben lévők, elégedetlenkedők, kiábrándultak, nyomorúságosak, lelki táplálékra éhes, kereső vagy éppen összetöretés előtt álló, fennhéjázó lelkek kiáltanak: „Nincs befejezve a feladat.” Lehet, hogy épp a szomszédod, a barátod, vagy valaki, akit nagyon szeretsz kiált: „Nincs befejezve a feladat.” De az is lehet, hogy épp te magad kiáltasz: „Hahó, velem mi lesz? Hogy is van ez az Isten-kérdés az életemben, ki is ez a Jézus? Nincs befejezve a feladat.” De maradhat-e befejezetlen ez az ügy? Azon is múlik, hogy a keresztyének mennyire hajlandóak részt venni a befejezésében. Jézustól tanulhatunk: Annak a dolgát kell tennem, aki elküldött, amíg nappal van, mert eljön az éj, amikor senki nem munkálkodhat. Addig kell szólni, szeretni, az irgalmasság cselekedeteit tenni, amíg lehet.
Jézus hátrahagyott egy megkérdőjelezhetetlen, fantasztikus üzenetet, mely kiállta az idők próbáját, amely ellenáll minden támadásnak. Az üdvösségről, az Istennel való megbékélésről, az ő irgalmáról szóló örömhír ma is megállja a helyét. Ember nem kezdheti ki, pedig nagyon sokszor nekiugrik különböző izmusok ruháját magára öltve. Produkált már a történelmünk annyiféle megváltási teóriát, de mindbe belebuktunk eddig. Az emberek hamar más evangéliumhoz pártolnak; pedig nincsen más. Újra és újra jönnek, akik megzavarják a fejeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. De a végén mindig kiderül a hamisság. A jézusi örömhírt nem kezdheti ki még Isten ellensége a Sátán sem, mert az túléli a gonosz végső támadásait is, ahogy olvashatunk erről a Jelenések könyvében. Nem kezdhetik ki a szekták, a tévtanítók, a különböző kultuszok sem, mert aki elfogadja a Jézus által szerzett üdvösséget Isten kezéből, azt már nem lehet akármilyen ígérvénnyel elcsábítani, hiszen mindene megvan, ami számít.
De Jézus hátra hagyta megkérdőjelezhetetlen szeretetét is. Életét adta azért, hogy élhessünk általa. Elhagyta értünk a mennyet, vállalta az elutasítást, a megaláztatást, a szenvedést, halált és mindvégig könyörög értünk, ahogy a kereszten is tette: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.”
Jézus hátrahagyott egy világos tervet is: „Tanúim lesztek a föld végső határáig”. A tanúnak meg kell esküdni, hogy az igazat, csakis az igazat mondja. Saját tapasztalatáról tesz vallást, a saját élményéről számol be. A keresztyéneknek tanúknak kell lenni és nem marketingeseknek. Nem pénzért, érdekből, valakinek a megbízásából vagy más okból kicsit feltupírozva, fazonírozva, átszabva mindenáron eladhatóvá kell tenni az evangéliumot, hanem őszintén beszélni arról, hogy ez a mi életünkben bevált, tényleg működik. Tanúskodni otthon, közvetlen környezetünkben, népünk körében, de bárhol, akárhova is kerülünk életünk során.
Jézus hátrahagyott egy megállíthatatlan erőt is, ez pedig a Pünkösdkor kiáradó Szentlélek ereje. Aki részesül áldásában, az nem fél többé az emberektől. Annak személyes küldetése lesz Jézus missziói parancsa, és nem vár többé az un. hivatásosokra, hanem maga is része lesz a megállíthatatlan erőnek. Beáll a feltartóztathatatlanok sorába, mely sor kezdetén ott vannak az apostollá (küldötté) váló tanítványok és Pál is, de ott vannak a keresztyénség mártírjai éppúgy, mint az egyházatyák, a reformátorok, hitvalló őseink, és ott lehetünk Isten kegyelméből mi is.
És végül Jézus hátrahagyott egy biztos ígéretet is: visszajövök. Elment, hogy ígérete szerint helyet készítsen nekünk, de azt is mondta, hogy el fog jönni újra és magához vesz minket, hogy ahol ő van, ott legyünk mi is. Ezzel múlandó földi életünk örökkévalóságos távlatot kap.
Jézus távozott a mennybe, de nem hagyta az övéit sem üres kézzel, sem eszköztelenül, sem feladat, sem pedig reménység nélkül. A mindenkori egyház és hívő ember kérdése, hogy figyelmen kívül hagyja, visszautasítja, jegelve őrizgeti, vagy tovább viszi, kihasználja, felhasználja-e a mennybe távozott Jézus örökségét.
