Nagy Csaba nyugalmazott somogyi esperes-lelkipásztorral a somi református templom csendjében beszélgettünk. Csibész gyermekkortól kezdve, katonaságon át a lelkészi-körzet kihívásáig sok érdekes dolog került szóba. Bár a politikai kérdéseket tudatosan kerülte, mégsem rejtett mindent véka alá. Ismerje meg az olvasó Nagy Csaba Pro Pannonia Reformata díjas esperest, aki az érettségi és diploma miatt rövid időre elhagyta Dunántúlt, de lelkészként mindvégig ugyanabban a somogyi körzetben szolgált!
Belső-Somogyból származik, jóllehet, Trianon következtében ez a terület akkor már évtizedek óta Somogy néven össze volt vonva Külső-Somoggyal. Milyen családi gyökerekkel rendelkezik?
Sok olyan érdekeset fogok mondani, amiért az olvasók vagy megköveznek, vagy azt mondják, végre egy őszinte ember. Vallásos családban születtem. Apai nagyapám lelkész volt Somogyszobon harminckét évig. Anyám hitben élt, járt, kelt. Semmiféle kirívó nem volt a családban, elvoltak békességben. Jó anyám volt a nagyfőnök, az történt, amit mondott, nem ellenkezett senki sem. Onnan kezdődött az is, hogy én lelkész lehettem. Úgy nőttem föl, hogy folyton azt hallottam tőle, hogy ebből a gyerekből református lelkész lesz. Darabig nem foglalkoztam vele, aztán beláttam, hogy amit anyám mond, az úgy lesz. Utólag ráfoghatnám, hogy az Úr Isten így hívott el. De mindig kicsit ferdén néztem azokra a lelkész kollégákra, akik arról beszéltek, hogy „erre és erre a helyre Isten hívott el”, mert azt megfigyeltem, gyengébb vagy több munkát adó helyről sose beszélt velük az Úr Isten.
Ezek szerint Esperes urat nem szólította erősebb és egyszerűbb szolgálati renddel bíró gyülekezetbe Isten.
Én negyvennyolc év szolgálat alatt egyszer sem hallottam ezt a fajta beszédet az Úr Isten részéről. 1976. október elsejével kerültem ebbe a körzetbe, Nagyberény, Som, Bábonymegyer gyülekezeteibe, és mindezidáig itt vagyok helyben, öt éve már csak templomba járóként. Jó érzés, hogy leülök a templomban, nincs semmiféle feladatom. Nem kritikusan hallgatom az igehirdetést, mert az egy dolog, hogy én mit mondanék; azért jöttünk, hogy elvigyük magunkkal az Úr Isten üzenetét, ha lehet.
Na, most! Visszakanyarodva a gyermekkoromhoz, ami nyugodtan, szépen telt Bárdudvarnokon, a Kaposszentbenedek 42 alatt. Az első négy osztályt Bárdudvarnok-Kaposszentbenedeken végeztem. Akkor még az öreg Lőczi Lajos bácsi volt a lelkész ott. Az akkor átélt élmények sorát nem szeretném megosztani, mert többnyire a saját „hülyeségem” miatt szenvedtem el a dorgálást. Apám el nem tudta volna képzelni, hogy ne járjak hittanra. Időnként meglógtunk az ablakon keresztül – na, ilyenekért kaptam otthon. Eleven gyerek voltam, de nem voltam rossz, mert gonosz dolgokat nem csináltam. Viszont az tény, hogy állandóan kiverés fenyegetett, és anyám sokszor elcsépelt, mert nem értem haza időre horgászatból, gombászásból, focizásból. A felsőtagozatot Kaposmérőben vitézkedtem. Az egy érdekes korszak volt, bár az utókor már másként emlékszik bizonyos mértékig. Az öcsémmel mi ketten nem voltunk úttörők, mert apám elment a mérői iskolába, hogy vegyék tudomásul, ez a két gyerek nem úttörő. Ketten jártunk Nádor Jóska bácsihoz hittanra is. Ezt utóbb már vitatták. Azt mondják ez is, meg az is járt Mérőben hittanra, de akkor azok olyankor mentek, amikor mi nem voltunk ott, mert mi bizony nem találkoztunk velük. Jóska bácsi a hittant leckéről-leckére nagyon bevasalta, de akkor már nem akartam meglógni…
…mert a mérői parókia akkori ablakaiban rács volt…
…nem a rács miatt (nevetünk), hanem mert tudtam, hogy óra végén sakk jön. Nyolcadikban elkaptak cigarettával, ezért félévkor a magatartásom rögtön közepes lett, és én ezzel felvételiztem Debrecenbe, a Refibe. Tóth Győző, szenbéki lelkész, akinél konfirmáltam, kijárta, hogy vegyenek fel. (Szerkesztői megjegyzés: Kaposszentbenedek egykor önálló település, ma Bárdudvarnok része, melynek helyben használt, rövid megnevezése a Szentbék.) Ott négy évet töltöttem el több-kevesebb sikerrel úgy, hogy nem tanultam, viszont hármas-négyes közötti osztályzataim voltak. A tanulástól már az első félévben elment a kedvem. Én Mérőben négy évig oroszt tanultam, viszont számos olyan iskolából jöttek az osztálytársaim, ahol nem tanultak oroszt. Az orosztanár kiadta a leckét: szótározz, azaz a nem ismert szavakat írd ki! Én tökéletesen értettem az olvasmányokat, öt-tíz percig fecsegtem oroszul egy képről, ezért nem írtam ki egy orosz szót se a szótárba. Meglátta a tanár, hogy üres a szótáram, egyből adott egy egyest. Meg se várta, hogy megszólaljak. Na, így kaptam nyolc vagy kilenc elégtelent, és a végén vizsgáznom kellett, miután oroszul elmondtam az elégtelenekkel való problémámat. Az igazgató közbenjárására megkaptam a közepest, de itt véget is ért a tanulási kedvem. Azt mondják, nincs kettős mérce. De van! Én nem voltam lelkészgyerek, ezért sokkal hátrébb voltam, mint az a sok lelkészgyerek, aki kitöltötte az iskolapadokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy negyedikben a kollégiumból kitettek, ugyanis Nagy Géza igazgatótól bár kimaradást kértem, mert húsz percet belelógott a film a kimenőbe, nem kaptam, ennek ellenére meglógtam a villámhárítón keresztül. Valaki lebuktatott, és Géza bácsi várta, hogy visszamásszak a villámhárítón. Az utolsó negyedévben nem voltam bentlakó, de azért az érettségit letettem 1969-ben. (mosolyog)
Érettségi után édesanyja akarata szerint következett a teológia?
Úgy van. A Budapesti Református Teológiai Akadémián két hónapot el is töltöttem, mert egyenesen behívtak katonának Nagyatádra, ahol 1971-ig szolgáltam harckocsizóként. Én ott is elvoltam, igaz volt egy féléves időszak, amikor Zalaegerszegről jött egy őrnagy, hogy átnevelje a papokat. Hetvenketten voltunk különböző teológiákról, és ott volt nyolc hónappal előttem Bellai Zoli is. A politikai tiszt nem tudott bennünket áttéríteni, pedig nagyon akart vitatkozni a Bibliáról, de aztán feladta. Leszerelés előtt egy hónappal azt az ajánlatot kaptam, hogy főhadnagyi rangban maradhatok a katonaság kebelén belül, mire én megkérdeztem, hogy „nem lehetne ezredes, mert ha már lúd, legyen kövér” (kacag), persze azért sem maradtam volna a katonaságnál. De az akkori rendszer szépsége csak ezután következett! Visszamentem a teológiára, és egy hét után megkaptam a katonai behívót két évre Nagyatádra. Sehol nem papírozták le, hogy én két évig már voltam katona. Elmentem Nagyatádra Takács alezredeshez, a laktanya parancsnokhoz, akivel sokat sakkoztam és kértem, hogy csináljon valamit, mert itt már elegem volt a katonaságból, és a katonaságnak is belőlem. (nevet) Egy óra alatt elintézte, és mehettem vissza a pesti teológiára, ahol nem szakadtam meg a tanulásban, viszont a negyed-ötöd évet egy év alatt jelesre csináltam meg, mivel akkor hoztak egy szabályt, hogy ilyen módon a katonaságban elvesztegetett időt be lehet hozni.
Végül tényleg időt tudott nyerni?
Nem-nem. Bár én 1975-ben végeztem a teológián, mégsem kerültem ki gyülekezetbe. Otthon voltam a senki földjén, mert senkinek nem hiányoztam. Annyi volt, hogy segítettem Szentbéken Tóth Győzőnek. Aztán közölte velem Dr. Szigethy Gyula esperes a nagy hírt. Na, ha ő lett volna az esperes az esperességem idején, majd megtudták volna a lelkészek, mit jelent a szigor! Nála meg sem lehetett szólalni.
Ő az, akit a kommunista hatalom tett Kaposvárra, Nyáry Pál esperes utódjául, aki miatt elűzetett Dr. Ikafalvi Farkas Béla lelkipásztor Ádándra?
Igen, és az ő apósa, az öreg Patkó Jóska bácsi volt nekem az igazgató-tanítóm Szentbéken. Nem minősítem utólag egyiket sem, mert nem feladatom. A lényeg, hogy úgy kerültem Nagyberénybe, hogy Szigethy esperes levelet küldött két héttel előtte, hogy kihelyez ide október 1-től. Én megjelentem itt az adott napon, de senki nem tudott rólam, még a gondnokot sem értesítették. Három évig úgy voltam itt, hogy a státuszom nem volt meghatározva, és nem választott meg a gyülekezet. Elvoltam. Aztán áthívtak Balatonkilitibe Egri Ervin lelkipásztor helyére, aki Siófok mellett nem vállalta tovább Kilitit. Harmadik-negyedik hívó kör után át is mentem Kilitibe, ahol tizenhárom évet lehúztam úgy, hogy a korábbi gyülekezeteim mind megmaradtak nekem, és a végén még bővült is, egyidejűleg kilenc templom volt a felügyeletem alatt. Tab, Tengőd, Kapoly, Nágocs is hozzám tartozott, úgyhogy hat-hét istentiszteletet tartottam egy vasárnap. Büszke voltam, hogy meg tudom csinálni, de igen nagyon visszaüt ez a gyülekezetekre. Autóból nem lehet ám beszélgetni az emberekkel. Nem lehet semmit beszélni, csak suhan az ember a helyszínek között.
Miért nem maradt mindvégig Kilitiben, Esperes Úr?
Egy temetés miatt. Kilenc templomos szolgálati helyen néha a temetések torlódnak, de minden rendben megtartható, ha a lelkipásztorral egyeztetnek időpontot a hozzátartozók. Soha nem felejtem el: Nagyberényben bejelentettek egy temetést csütörtökön egy órára. Másfél óra elteltével Bábonyból is jöttek egy elhunyt miatt, és szintén csütörtökön egy órára akarták a temetést, de én már csak kettő órára tudtam vállalni. El is fogadta a család. Aznap meghalt Kilitiben egy presbiter, a család Siófokon elintézte a temetést és lehozatta az újságban, hogy csütörtökön kettő órakor lesz a temetés, és én este meg is tudtam ezt. Ment a huzavona, és én megkértem az öreg Szatyi bácsit (Szerkesztői megjegyzés: Szatmári A. Lajos ádándi lelkipásztor, espres), hogy legyen szíves, temessen Kilitiben. Ezen úgy megsértődött a család, hogy a vasárnapi gyászistentiszteleten számon kértek, hogy micsoda csúfságot tettem azzal, hogy nem temettem el a halottjukat, mert nekem az a dolgom, hogy akkor temessek, amikor ők mondják. Mai napig fenntartom, amit válaszoltam: abban az esetben, ha csak Balatonkilitiben lennék lelkész, úgy akkor temetnék, amikor mondják, de abban a helyzetben, amikor a körzet egyik gyülekezetéből előbb szóltak, már nincs mit tenni. Elkezdtek balhézni, és a következő vasárnapon én már nem tartottam istentiszteletet Kilitin. Bellai volt az esperes, szóltam neki, hogy határozatlan időre nevezzen ki Tabra, mert nem vagyok hajlandó a kilitiekkel tovább huzakodni. Ez így alakult, kész. Azóta is haragudnak a hozzátartozók. Talán először önmagukra kellene.
Tab mennyi ideig volt a körzet központja?
Hat évig voltam ott, aztán Csákai László, majd Sándor Zoltán és Noémi következett. Amikor én esperes lettem, kellettek a fiatalok. Zoli a gyülekezeteket vitte, Noémi pedig az esperesi hivatalt egyházmegyei lelkészként. Tizenkét év telt el esperesként. (hümmög egyet) Nem oldotta meg az egyházmegyének a megváltást az a két ciklus, az biztos! 2020-ban nyugdíjba mentem, és néhány hónapja megkaptam az aranydiplomámat a teológián.
Úgy tudom, a fia vette át és hozta haza az aranydiplomát.
Igen, mert én a szívműtétem után lábadoztam. Ekkora nagy papírt hozott haza, mert elmúlt 1975 óta ötven év. Azt mondták az orvosok, hogy tizenöt évre van garanciája a disznó-szívbillentyűmnek, mert a biológiai billentyű elfárad. Nem probléma, majd visszamegyek tizenöt év múlva, és újat adnak! (nevetünk) Inkább ez, mint a műbillentyű, ami bár korlátlan idejű, de minden nap olyan véralvadásgátló gyógyszert kell szedni, amiben a patkányméreg alapja van benne. Ha többet veszek be, akkor elvérzek, ha pedig nem venném be, rög keletkezhet. És a feledékenységgel bizony nálam már számolni kell! Van gondosórám is, ami szíveseknek kötelező – ha el nem felejtem, fel is veszem. Még jó, hogy az esti gyógyszerre a volt menyasszonyom, azaz az asszonypajtás figyelmeztet! (nevet)
Ha már említette a feleségét, hadd kérdezzem meg. Hogyan lettek házasok, illetve családosok?
A teológián ismertük meg egymást. Amikor ő elsős volt, én akkor voltam harmadikas. A mi időszakunk alatt adta be a teológia a derekát arra, hogy a még nem végzett hallgató házasságot köthet a teológus évei alatt. Először Bellai Zoltán kötött házasságot Gáspár Enikővel, aztán a következő évben mink gyüttünk Somodi Judittal. (mosolyog) Harmadéves korában már Nagyné volt. Aztán született négy kölyök, meg van még két fogadott. Rajtuk látszik, hogy múlik az idő: a legidősebb negyvennyolc lesz már novemberben. Akkor volt nehéz anyagilag, amikor a három fiú egyszerre járt Budapestre, főiskolára és egyetemre, és csak egy volt támogatott, a másik kettőnek mindent fizetni kellett. Túl vagyunk rajta, és mindnek megvan a diplomája. Mondjuk az is igaz, hogy régen egy szakmával eléltek az emberek, tudták, mit akarnak csinálni, most meg nem tudják eldönteni, mi legyen belőlük, halmozzák a diplomát, aztán túlképzettek lesznek, vagy a béren nem tudnak megegyezni. Ma már akkora bérek vannak, hogy az asszonnyal együtt nem adja ki az éves nyugdíjunk a havi fizetést. (hallgat) És éhen akar halni a jónép Magyarországon! Szegénység van ugyan, de nyolc-tíz milliós autóból legalább egy-kettő áll minden ház előtt. Dolgozni meg nem akar semelyik, ezt meg lehet nézni a szőlőhegyen. Nem akarják vállalni a fizikai munkát, nem érdekli őket a régi tudás sem. Faluhelyen sincs már veteményes: vagy gaz van benne, vagy pázsit van helyette, amit önjáró fűnyíróval tartanak karban. Faluhelyen is zöldséget-gyümölcsöt mozgóboltból piacoznak, mert hozzászoktak, hogy nem dolgoznak, megveszik inkább. Na, de ez már a politika felé tendál, úgyhogy kérdezzen inkább, Bogi!
A gyerekek hogyan születtek sorban és mivel foglalkoznak?
Na, most jön a nehéz kérdés! Csaba gyerek született 1977. november 11-én, annak ellenére, hogy az egész rokonság meg volt győződve arról, hogy végette házasodtunk össze. Tizenharmadik hónapra meg is született, úgyhogy megkérdeztem őket, hogy megfelel-e? (kuncog, majd legyint) A régieknek ez volt a legfőbb problémájuk. András 1980. január 4-én született, majd 1982. április 29-én vagy 24-én született Laci, mert Anna lányom nyolc évvel később ugyancsak áprilisban született 24-én vagy 29-én. Úgy fogok meghalni, hogy nem fogom tudni, hogy melyik volt 24 és melyik volt 29. Az anyaotthon kapcsán örököltünk egy lány testvérpárt. Az idősebbik Niki, ő megtartotta a nevét, és Isten kegyelméből jövőre eskethetem. A kisebbik, Anett felvette a mi nevünket, elvégezte az ELTÉ-t beruházási szakon, és egy állami dohányboltban eladó – mérges vagyok miatta. Anna lányom háztartásbeli, ő is elvégezte az ELTÉ-t. Lackó fiamnak van a legtöbb papírja, de egyik szakmában sem dolgozik, hanem tűzoltó akar lenni. András gyerek Pakson az atomerőműnél fő-fő vezető, nagyon felelősségteljes munkája van. A legtöbbre Csaba úr vitte, aki tizenkét éves kora óta amatőr rádióversenyző és világbajnokságokon vett részt. Tizenötévesen morze világbajnok lett, 172 leütést tudott egy perc alatt angolul. Neki a hobbija lett a megélhetése, mert főiskola után az Ericsonnál egész magas pozícióba került. A legnagyobb húzása akkor volt, amikor Ausztráliában másfél év alatt nyolcadmagával megtervezte és megcsináltatta a kontinens erősítőadó-hálózatát. Utána volt még Angliában, Dél-Afrikában, Amerikában, aztán végre hazatalált.
Hány unokája van Esperes Úrnak?
Csak négy. Nagyon szegény a világ! (elcsendesedik) Ezt én komolyan nem értem meg. Annak idején az volt a kifogás, hogy fel is kell nevelni. Most zsebre dugott kézzel tízet fel tudnának nevelni, és van újabb kifogás: a kényelem. Huszonnégy unokát reméltem a hat gyerek után. Már négy unoka van, csak a következő száz évet kell behoznom!
Lelkipásztori pályája során volt olyan időszak, amit ideálisnak nevezne?
Ideális időszak az egyház és a gyülekezetek életében nem létezik. Még ha a legjobb időszak is van, azt is el lehet rontani, meg lehet közelíteni rossz oldalról, és ha valaki ki is használ valamit abban az adott időszakban, majd lesznek kívülről bíráló kritikusok, akik szerint rossz döntést hozott, és számon kérik, minek adta be a derekát, miért egyezett meg X-szel, Y-nal. Ez azért érdekes számomra, mert 1989-1990-ben volt a rendszerváltás, és akkor az MSZMP-n kívül minden párt többször megkeresett Kilitiben, hogy induljak a színeikben a választásokon, és garantálják, hogy Siófok megválaszt, mert kikezdhetetlen emberek kellenek. Ugyanazt válaszoltam mindegyiküknek: ne haragudjanak, eddig a huszonharmadik senki voltam ezen a téren, most leszek a huszonnegyedik. Nem vállaltam politikai szereplést, mert bár bele lehet tanulni, de igazat adok a szállóigének, hogy a politika úri huncutság. Akárhogyan is, a hatalom átrendezi az ember természetét, javarészt rossz irányba.
Hatalom, egyházi hatalom. Ennek kapcsán merül fel bennem a kérdés: milyen karaktereknek látta az espereseket és püspököket szolgálati ideje alatt?
Bakos püspök úr idején talán egy évet szolgáltam, és semmi közvetlent nem tapasztaltam vele kapcsolatban. Egyetlen egyszer találkoztam vele, amikor első évesként legátus voltam Veszprém-Nemesvámos körzetben, és egy betanult prédikációt kellett elmondanom, aminek a másodpéldánya ott volt nála. Mivel prédikációt olvasni máig sem tudok – futnak össze-vissza a sorok, és én eltévedek -, kénytelen voltam megtanulni kívülről. Az öreg püspök végig követte, és megdicsért, mert szóról-szóra el tudtam mondani a prédikációt. Aztán amikor végeztem a teológián, még néhány kötelező balatonfüredi lelkésztestületi gyűlésen ott volt, és találkoztam vele. Apám testvérének férje, az Antal Gabi bácsi, aki csurgói vallástanár volt és együtt végzett Bakos püspök úrral, magázta őt, mondván, „Püspök úr, kérek engedélyt megszólalni”. Hát, gondoltam magamban, szeretném látni azt az évfolyamtársamat, akivel így beszélek! Bakos ilyen volt, a viselt dolgai nem az én feladatom, nem én felelek érte. Kovách Attila dunántúli püspökről nem nagyon tudok szólni, mert rövid ideig szolgált, és váltotta őt Dr. Márkus Mihály, aki három cikluson át szolgált. A második püspöki ciklusa alatt lettem a gazdasági bizottság elnöke. Legyen becsületére mondva, sohase utalt át úgy pénzt a kerületi pénztárból, hogy ne egyeztetett volna a bizottsággal. A nágocsi református anyaotthon az ő ötlete volt, és addig „nyaggatott” minket Tabon, amíg el nem vállalta a feleségem. Volt olyan hét, hogy felénk járva ötször bejött, hogy meggondoltuk-e magunkat. (nevet) Végül 29 évig vezette az anyaotthont a feleségem, és valljuk be, az Úr Isten így oldotta meg a gyerekeink iskoláztatását is, mert ő az én fizetésem háromszorosát kereste meg. Steinbach József püspök úr idején az esperesi alkalmak sokkal demokratikusabbá váltak, ami különösen köszönhető volt ez a Pápán rendszeresen tartott esperes-gondnoki értekezleteknek. Egy-két dologban nem engedték, hogy rálátásunk legyen, amik Bellai Zoltán kezében voltak. Akkor volt életünk legnagyobb veszekedése, amikor a kerület valutahitelt vett fel, és én az elején elmondtam, négyszemközt a „komámnak” hogy ez nem lesz jó. Hát, így teltek a lelkészi és esperesi évek, amiből a második ciklust az egyik kollégának köszönhettek, aki nagyon felhúzott. A fülem jó, és alig tíz méterre tőlem azt mondta, hogy „ah, a vén hülyével ne törődjetek, az nem indul úgyse”. Mi az, hogy vén hülye? Azért is elindultam a választáson! Utólag már nem biztos, hogy nagyon örvendtem neki, amikor a „komolytalan esperes” újra megnyerte a választást – merthogy így hívtak. (nevet)
Esperesi ideje alatt mi tudta lendületben tartani, és mi tudta kedvét szegni?
Nemcsak az esperesi időm alatt, hanem az egész szolgálatom ideje alatt ugyanaz okozott nehézséget, hogy öt-hat-hét-nyolc gyülekezetnek vittem a papírmunkáját. Soha nem voltam grafomán, amúgy pedig ennyi gyülekezetben képtelenség volt határidőre dolgozni. Főleg, mert én nem gyártottam előre jegyzőkönyvet, és ha nem volt határozatképes létszámmal jelen egy presbitérium, akkor újra összehívtam őket egy másik vagy harmadik időpontra. Természetesen így kifutottam az időből, de nem hamisítottam. Ez a típusú gond végig kísért az esperességem alatt megyei és kerületi szinten is, pedig a leadott papír alapján minősítették a lelkészi és esperesi munkámat. Engem ez nem elkedvetlenített, hanem nehezítő tényező volt számomra. Mivel csodákat nem vártam az esperességtől, és tudtam, hogy az Úr Isten kezében vannak a gyülekezetek, én pedig egy perccel sem hosszabbíthatom meg a létüket, így nem tudott elkedvetleníteni semmi.
Említette Bellai Zoltán főtanácsossal folytatott veszekedését. Milyen szerepe volt somogyi, dunántúli és zsinati szinten?
Mindenütt meghatározó szerepe volt. Mi többszörös komák voltunk, egymás gyermekeit megkereszteltük, minket ő esketett, de már a szüleinken keresztül kezdődött a kapcsolat, mert Bárdudvarnokot és Zselickisfaludot néhány domb választja csak el. Az az igazság, hogy én nagyon élveztem az első időket Zolival, mert húzott, mint egy traktor. Iszonyatos energia volt benne. Bakos püspök idején kikerült Csurgó-Alsokra, egy lerongyolódott gyülekezetbe, amit nagyon gyorsan talpra állított. Elültetett nyolcvan-száz almafát, amiből később meg is élt. Összejártunk, jóban voltunk egészen addig, amíg esperes nem lett. Ott kezdődött a különutas politika részemről, mert nem tudtam beleszállni abba a menetbe, aminek az ütemét ő bírta, én meg nem. Illetve nem értettem egyet azzal, hogy egy jó ötletért mindent összedöntünk magunk körül. Aztán halottról jót vagy semmit, úgyhogy én nem bántom, mert én végig szerettem és kitartottam mellette, mert a barátság akkor is barátság, ha valami nem jól alakul, de nagyon gyakran hűtöttem a kedélyeit, hogy másképp is lehet elérni a dolgokat. „Nem érek én rá vacakolni velük!” – és ment, mint a buldózer. Az ő megítélése rám is pecsétet nyomott, mert akik ellene voltak megyei vagy kerületi szinten, azok egy kalap alá vettek vele engem is, pedig a végén többségében nem értettem vele egyet, és nem minden javaslatát szavaztam meg.
Egy témakört még nem érintettünk: Csurgó, az egyházmegye iskolája, ami jelentős feladatot ró az elnökségre.
Nekem a csurgói református iskola mindig kedves volt, mert apám is oda járt. Igaz, hogy papgyerekként őt is kitoloncolták onnét, mert „jógyerek” volt, ahogy én is tartottam az ő nívóját később. (nevetünk) Aztán apám testvére, Kató ott volt angol-latin tanár, és Antal Gabi bácsi főállású vallástanár ott kérte meg a kezét. Sajnos nem voltam semmiféle egyházi pozícióban akkor, amikor a csurgói iskolát visszakérte az egyházmegye, így nem tudtam javasolni, hogy ne csak a gimnáziumot, hanem a mezőgazdasági szakiskolát is kérje vissza, ami a gimnázium része volt hajdan. Vissza kellett volna kérni együtt a kettőt, még akkor is, ha semmire nem használjuk, akkor ma nem lenne ellenlábasa a csurgói Refinek a Nagyváthy Technikum és Szakgimnázium. Egyet látni kell: Csurgón sose lesz ötszáz diák, mert az országhatár odakerült.
Valami vidámabb zárszóra lenne szükség, ezért javaslom, hogy egy villámkérdés-villámválasz játékkal zárjuk a beszélgetést.
Jó, legyen!
Horgászbot vagy fűkasza? Egál!
Dávid király vagy Salamon király? Salamon.
Dráva vagy Száva? Dráva.
65. zsoltár – A Sionnak hegyén vagy 79. zsoltár – Öröködbe, Uram, pogányok jöttek? A 79 jobb. (kacag)
Vörös vagy fehér? Fehér.
Malom vagy torpedó? Malomban jobb vagyok! Malom.
Példabeszédek könyve vagy Jelenések könyve? Példabeszédek.
Színház vagy kirándulás? Inkább kirándulok, minthogy színházba menjek! (mosolyog)
Csillag vagy lángnyelv? Lángnyelv.
Belső- vagy Külső-Somogy? Külső. (elkomorodik) Belső-Somogy a végét járja, ott már tizenöt évvel ezelőtt is siralmas állapotok voltak. Úgy gondolom, hogy az első esperesi ciklusom alatt felmerült ötlet, miszerint gondozói nagy körzetek létrehozását kell megvalósítani, ahol három-négy lelkész szolgál, és onnét kijár, a halál lenne. Ha pár fő van csak helyben, akkor is ott kell lenni. A megoldást nem tudom, az a következő generációk feladata lesz. Egyben biztosak lehetünk: az Úr Isten ügye nem fog zátonyra futni, csak lehet, hogy nélkülünk megy tovább. Ezzel számolnunk kell! Itt még egy reformáció nem segít. Azt akarjuk megreformálni, ami dogmatikailag tiszta? Azzal pedig biztosan nem hozható megújulás, hogy a cifra zászlósokat bevesszük.
Részemről egy rövid összegzés: Egész életemben, beleértve a majdnem ötven éves lelkészi időt, jól éreztem magam a bőrömben. Tetszett és most is tetszik az élet! Hálát adok Istennek, hogy nem látogatott meg olyan csapással, ami hitem megtagadásához vezetett volna, és olyan nagy-nagy öröm sem ért, ami elfeledtette volna, hogy merre tart az utam. Hogy ez az út meddig tart, azt nem tudom, de hogy hova, azt igen!
Köszönöm a beszélgetést, a villámválaszokat és a hitvalló záró gondolatot!
Akkor mi a játék eredménye? Nyertem egy csokit? (nevetünk)
