Itt van ez a különös tíz nap. Egy valamiféle Isten-csend, Isten-hiány. Jézus felment a mennybe, eltűnt a tanítványok szeme elől, többé nem jelenik meg, nem toppan be, nem köszön békességet, nem tapintható. Már nincs bezárva az anyagi térbe és időbe semmilyen módon, léte beletágult a mindenütt jelenvaló isteni térbe.
És ott van az az ígéret, hogy majd kaptok erőt, hogy majd jön a Vigasztaló, hogy majd nem álltok itt dermedten bambulva, kicsit tanácstalanul ebben a világban, ebben a földönmaradtságban, hanem tanúkká lesztek. A bezárt felső szobákból szabadon és erővel kilépve a világ tereibe és tereire szóltok majd, szavakkal és beszédes tettekkel és életekkel.
De, ugye, itt még nem töltetett ki a Szentlélek.
Ebben a pünkösd előtti tíz napban vagyunk – legalábbis a naptár szerint. De Isten legyen irgalmas hozzánk, ha valóságosan is egy ilyenfajta istenhiányos, bénult csendben…
Mert a világunk közben hangos. Most éppen korteshadjárattól. Közeledik az Európai Parlament megválasztása és kis hazánkban az önkormányzati választások is. Az előbbi talán legtöbbünknek inkább pártpreferencia alapján zajlik, míg az utóbbinál igazából elég hiábavaló ilyesmivel számolni, próbálkozni az indulóknak.
Főleg a kisebb városokban és községekben az emberek személyesen ismerik a jelölteket, testközelből tapasztalják, hogy mit tettek, vagy mit nem tettek az eddig pozícióban lévők, és mennyire tevékenyek és megbízhatóak, vagy sem az újonnan jelentkezők. Összefutunk az utcán, a boltban, a rendelőben, az iskolában…
Vannak nyilvános kampánygyűlések is, de mintha a legádázabb csatározás a közösségi média felületén történne. És az ádáz szóval még finoman is fogalmaztam – sajnos. Talán csak én érzékelem így, de most hatványozottan folyik a pocskondiázás, a beszólogatás, vádaskodás. Pedig hát ez kontraproduktív.
Mert érződik az embereken, hogy kezd elegük lenni, és a most elhangzottak és leírtak nem fognak a kampány végével nyomtalanul eltűnni az emlékezetből. Akár a jelöltekhez, pozícióra igyekezőkhöz, akár követőikhez, vagy ellenzőikhez hozzáragad valamelyest minden mostani megnyilvánulásuk. Ezért jó még most is bölcsen a kellő erély és illő visszafogottság közti utat megtalálni.
Nekünk pedig – lelkészként, gyülekezeti tagként, keresztényként – szintén nem árt józanul és hitelesnek maradva részt venni mindebben. Tudva azt, hogy mi egy sokkal nagyobb szabású „kampány” „aktivistái” vagyunk. Jézusé. Küldetésünk nem korlátozódik kampányidőszakra, választási körzetre, nincs település- vagy országhatárok közé szorítva, sőt még kontinensre sem. Mert a földi idő végéig és a föld végső határáig szól.
Ugyanakkor éppenséggel a falubeli, a szomszéd, a munkatárs, a családtag, a most konfirmált – vagy ugyan dehogy konfirmált – gyermek, unoka felé… Ami még nehezebb…
„Tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8) „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, tanítva őket… és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)
