Margó

Kapszula

Azt mondják a svájciak, ha kell valami, akkor megcsinálják a faluban. Ha ott nem tudják, akkor a környező falvakban vagy városban. Ha ott sem, akkor a tartományban. Ha ott sem, akkor nem lehet megcsinálni.

A svájciak megcsinálták. Szép. Modern. Gyönyörű. Kiállították. Egy kapszula. Sci-fi. De mire való?

Mostanában sok szó esik a Marsra induló expedícióról. A Marsot elérni jelenlegi tudásunk és tervek szerint olyan 9 hónap, és persze a visszaút is annyi. Ez egy hosszú űrutazás. Az induláskor olyan terhelést kap a szervezet, hogy fáj minden izom. De a világűrben a mikrogravitációban megváltozik minden. Nincs fájdalom. Aludni összegömbölyödve, magzatpózban a legjobb, mert a gerinc folyamatosan nyúlik. A kettő között nagy a kontraszt. Egy dolog maradandóan változik az űrutazás során. A csontsűrűség csökken. Ez a visszatérés után sem változik. Egyéb veszélyek is vannak. A mágneses tér hiánya miatt olyan magas a kozmikus sugárzás szintje, ami negyvenszerese az emberi szervezet teherbíró képességének. Szükség van „sugáróvóhelyekre”. A szűk tér okozta lelki terheléséről még szó sem esett. Ennyi időre összezárva nem kis kihívás. Észnél kell lenni, ha életben akarnak maradni. Van egy lehetőség, hogy ezeket kiküszöböljék. Ez a hibernálás. Persze nem a filmeken ismert fagyasztott állapot, hanem inkább a ma már ismert terápiás hipotermia segítségével. Ez ma még kiforratlan, és nem lehet nagyon hosszú ideig alkalmazni, csak kb. két hétig. De felváltva esetleg meg tudják csinálni. Ez a kapszula mind a sugárzás ellen védhet, és a hibernálás állapotában is tarthat, sőt akár mentő funkciót is elláthat.

Fantasztikus. Íme, a Mars utazás egyik legjobb eszköze. Vagy mégsem?

Aki egy picit is szereti a tengert, a búvárkodást, és hallott Cousteau kapitányról, az tudja, hogy nem lehet csak úgy feljönni a vízből. Van egy csúnya búvárbetegség, a keszonbetegség. Amikor a búvár túl gyorsan jön fel a vízből, azaz a személyt körbevevő külső nyomás túl gyorsan csökken, akkor a vérben oldódó gázok, leginkább a nitrogén, a vérben apró buborékok formájában gázzá alakul, ami meggátolja az emberi szövetek oxigénnel való ellátását. Oxigénhiányos állapot lép fel. Ez veszélyes. Dekompressziós kamrába, keszon kamrában kell a beteget kezelni. A nyomás szabályozható, és így tudják a gázbuborékokat ismét oldott állapotúvá tenni. Ha időben kezdik a kezelést, akkor megelőzik az idegrendszeri károsodást, és súlyosabb esetben a halált. De nem csak a búvároknál léphet fel, hanem a mélyépítőknél, bányászoknál is előfordulhat.

Ez a kapszula egy modern, életmentő, nyomásszabályozó szerkentyű. Úgy néz ki?

Lassan második éve együtt élünk a koronavírussal. A jómódú emberek számára sikerült kifejleszteni egy regeneráló kapszulát. A súlyosan megbetegedő emberek számára a keszonkamrához hasonló nyomásszabályozással működő készülék képes a koronavírus által megtámadott és kisebb felületen működő tüdőn keresztül a vérbe diffundálni a jól beállított arányú, steril levegőt. Ez az élet fenntartásához elengedhetetlen. Hihetetlen jó eredményeket értek el vele. A készülék használati kockázata az intenzív osztályon is használt lélegeztető gépekhez képest minimális, 10 % az elhalálozásstatisztika. Az egyik legígéretesebb találmány, de a fejlesztése, a felhasznált anyagok, a működtetéséhez szükséges anyagok, és költségek miatt még nem mindenki számára elérhető. Ez egy picit igazságtalan, de hát mit csináljunk. A világ már csak ilyen.

Vagy mégsem ez a végső megoldás?

De. Ez a kapszula a végső megoldás. Időt és pénzt nem kímélve kifejlesztettek egy futurisztikus, professzionális, öngyilkoló gépet, a Sarco-t. De tényleg.

A gép háromdimenziós nyomtatással készül. Akár egy kertben, a nappaliban, de még talán a kedvenc kirándulóhelyen (ha nem ütközik valamilyen jogszabályba a közterületen való használata) is felállítható. Jogilag sincs már kifogás, hiszen a Sarco használójának nem kell külön engedélyt kérnie, sőt orvosi segítség sem kell hozzá.

A gép nitrogénnel kezdi megtölteni a kapszulát, és az oxigént elkezdi kivonni. A használója hamar elveszíti az eszméletét, és állítólag a fulladás minden pánik nélkül bekövetkezik egy perc alatt, amiből nem érez semmit.

Sok helyen legális az eutanázia – Kanadában, Svájcban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Kolumbiában. Ez utóbbiban csak gyógyíthatatlan beteg esetén. Erre sikerült kifejleszteni, mondhatni űrtechnikával ezt a csodagépet.

Bizonyosan van az a helyzet, amikor az ember elveszíti a reményt a gyógyulásra, méltatlannak érzi az életét, vagy olyan fájdalmak között él, amikor a halál is jobb. Nem kételkedem. Az orvostudomány már elég sok eljárást ismer arra, hogy hogyan hosszabbítsa meg az ember életét. De ahogy az öregek mondják: szép a hosszú élet, de csak amíg nagyjából rendben van minden. Az elhordozhatatlan fájdalmakkal, betegségekkel azért nem vágyott dolog. Az orvostudomány az egész-séget, teljességet már nem tudja visszaadni.

De ha belegondolunk, hogy kifejlesztettek egy olyan gépet, ahol önmagam visszafordíthatatlan folyamatot tudok elindítani az életemmel kapcsolatosan, akkor elég ijesztő. Azzal az ígérettel, hogy nem fog fájni.

Itt azért elindult bennem a cinikus. Megfogalmaztam pár mondatot.
Vásárlás előtt ki lehet próbálni?
Ez egyszer használatos, vagy hosszú távra tervezhetek?
Ha használat közben nem tetszik a színe, kicserélik?
Meddig állhatok el a vásárlástól?

Ha tágabb térbe helyezem, akkor az döbbent meg, hogy milyen könnyűvé vált az élet. Most nem az eutanázia passzív és aktív támogatásával vitatkozom. Hanem azzal az egyszerű, kézzelfogható ténnyel, hogy olyan jogi és fizikai környezetet hoztak létre, ahol olyan egyszerű az élettől megválni, mint meginni egy csésze teát. Teret adnak a reménytelenségnek ezzel a végső megoldással, megsemmisüléssel. Ha ez megvásárolható, akkor elég egy kis identitászavar, és ellenőrizhetetlenül hullanak az emberek.

Mindeközben Advent ideje van. A reményteli várakozásé. Ahol az idő, a várakozás szövetségesek. A legkegyetlenebb helyzetből is kifelé tekint az emberből Istenre. Az Ő jóváhagyására, segítségére, megszólítására vár, hogy akár éljünk, akár haljunk, a Krisztusé legyünk. Ha az ember kezébe nyomnak egy ilyen megoldási lehetőséget, akkor vajon választhatja-e még a Krisztust?