Ha az ember fia vagy lánya egy bizonyos kor fölé cseperedik, elkerülhetetlen, hogy egy orvosi rendelőben ne hangozzék felé: Kérem, az egészsége és életminősége érdekében kerülje a stresszt! Ilyenkor gyorsan végig pörgeti a rendszer a stressz tényezőket. Iszonyat hangerővel kiált bele már a reggelbe az ébresztőóra. Egy null a stressz javára. Majd jön a kapkodás, gyors reggeli vagy még az sem. Ennek sebessége a gyerek életkorából fakadóan is hatványozódhat. Aztán az utazás, dugó vagy rossz időjárás miatti mérgelődés. A munkahelyen konfliktus a munkatársakkal. A gyomorba nyelt, ám gondolatban gyakran emlegetett nárcisztikus főnök édesanyjának képe, ami nem a virágos réten röpködő lepkék keltette áhítatból fakad. Munka után újabb munka otthon, hiszen már családban élni is olyan, mintha munkahelyre járnánk. Napirend, edzés, szennyes stb. Párkapcsolat? Ugyan! Ki emlékszik arra már? A nap végére megszámlálhatatlan gyomros, fejre, nyakra és a test egyéb tájaira mért valós fizikai fájdalom a stressz javára. Ezért is megyünk orvoshoz egy idő után, mert már fizikális tünetei vannak az ilyen életmódnak.
Nem képeznek kivételt az egyedülállók, a diákok, de még az idősek sem. Mindenki ideges, aggódik valamiért. Ebben szerintem szuperek vagyunk, akárhol is éljünk, akármilyen háttérrel. Mindig van valami, ami miatt lehet aggódni. Ha mégse, elővesszük a műgond nevű retikülünket és csinálunk egy műbalhét.
Nagyon szarkasztikusnak és szélsőségesnek tűnik így ez a felsorolás. Ha akarjuk, így működnek a mindennapok. Ezzel a keserűen ideges hozzáállással, mígnem egyszer csak meghalunk. De szabadok vagyunk arra is, hogy tele tűzdeljük a stresszes napokat örömmel, hálával, elfogadással és megbocsátással. Van, amit nem kerülhetünk el. Lehet vergődni benne, mint egy horogra akadt hal, de elfáradunk, elfogy az életerőnk és megint csak annyi a vége, hogy meghaltunk úgy, hogy igazán nem is éltünk.
De mi is a stressz, amit kerülni kellene? Selye János alkotta meg a stresszelméletet. Életünk és a stressz c. könyvében a stressz testünkre gyakorolt kártékony hatásairól ír. Hogy az el nem engedett sérelmek, állandó belső feszültség micsoda elképesztő erővel hatnak ránk. Jó volna néha nem érezni, nem sebződni, de milyenek lennénk akkor? Ki érinthetné meg lényünk valóságát? Kinek szavai jutnának szívünkig? Elszigeteltek és magányosak lennénk, ahogy azt olyan sokszor érezzük is, amikor bizonyos dolgok miatt szorongunk. Az igazság az, hogy olyan, hogy stresszmentes élet nem létezik. Évezredek óta nélkülözhetetlen eleme a túlélésünknek. Amikor el kell dönteni, hogy fussunk vagy üssünk, a szervezetünkben keletkező stressz ösztönöz mozgásra. „Nem a stressz elkerülése a cél, hiszen amióta vadászunk, mozgunk és szerelmesek vagyunk, nincs menekvésünk előle.” állítja Selye János. Az elkerülés helyett viszont meg kell találnunk azokat a technikákat, melyek segítségével enyhítjük a bennünk lévő tartós feszültséget. Mert a valódi gondot ez okozza. A tartósan fennálló szorongás, aggodalom a múlt vagy a jövő miatt, és idegeskedés a jelen kihívásai láttán.
Jézus korában még nem létezett a stressz fogalma, de az érzést nagyon jól ismerték az akkori emberek is. Nem hiába mondja Jézus, hogy „ne aggodalmaskodjatok”! Viszont azt mondani egy aggódó embernek, hogy „ne aggódj, ugyan ne stresszeld magad!” olyan is lehet, mintha még egyet bökne valaki az amúgy is szúrós kedvén. Úgy vélem, van az a szint, ahol már el tudjuk fogadni az ilyen tanácsokat, de az oldódás belülről kell előbb induljon. Óriási irodalma van a különböző stresszkezelési módszereknek. Meditációs gyakorlatok tömkelege áll rendelkezésünkre, mégsem tud igazán működni, vagy csak olyan hatásfokkal bír, mint a divat diéták. Látványos sikert érünk el rövid időn belül, de ha nem válik életünk részévé, aljas módon visszakúszik a stressz, ahogy a leadott kilók is.
Jézus azt kéri, ne szorongjunk a jövő miatt, de nem csak ennyit mond, hanem meg is mutatja, hogy mi az a gyakorlat, amiben oldható ez a belső bizonytalanság, feszítő félelem. Ez a módszer pedig az imádság. Ha megfigyeljük az imádság több, mint egy látványtechnikai elem. Nem egy speciális effekt a gyógyításoknál vagy krízishelyzetben. Pedig abból akad bőven a Szentírásban. Az imádság, az Isten felé fordulás időt és teret biztosít a lenyugvásra. Egyfajta kommunikációs csatorna, aminek hatására kapcsolatba kerülünk magunkkal és Istennel. Olyan ez, mintha egy lépést tennénk hátrafelé, hogy nagyobb perspektívából szemléljük a dolgokat. Ha sikerül eddig eljutni, megélhetjük, amit Hamvas Béla transzcendens derűként ír le. Továbbra is számít, ami körülöttünk és bennünk történik, de bennünk lesz annak képessége, amit végül is Jézus is kimond: „Uram! Kezedbe ajánlom lelkemet.” Vagyis az, hogy ne a legsötétebb keretbe illesszük állandóan életünk eseményeit, hanem helyet kapjon a szépség, jóság és a hála. Ezért a következő kiegészítést tenném a címhez:
Kérem, kerülje a stresszt imádsággal!
