Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy vissza fog jönni, és a visszajövetelét egy minden korábbinál nyomorúságosabb időszak fogja megelőzni. Az időszak kezdetét éhségek, háborúk, járványok, földrengések jelzik, üldözni fogják a követőit, elhatalmasodik a gonoszság, a szeretetlenség, sokan hamis irányba vezetik az embereket, megtévesztik őket, de az időszak végére Jézus üzenete bejárja az egész Földet. Az időszak végén, amikor már szinte elviselhetetlen lesz a nyomorúság, Jézus visszajön, és angyalai által összegyűjti a választottakat a világ minden tájáról. (Mindezeket elolvashatjuk például Máté evangéliumának 24., vagy Márk evangéliumának 13., vagy Lukács evangéliumának 21. részében.)
Ha most körülnézünk a világban, az összes jelet beazonosíthatjuk. Mondható, hogy korábban is voltak éhségek, háborúk, járványok, földrengések, hogy már Caligula, Néró és Domitianus is üldözték Jézus követőit, hogy mindig is voltak hamis tanítók, megtévesztő vezetők, de azt, hogy Jézus üzenete bejárta az egész Földet, nem túl régóta mondhatjuk el. A helyzet az, hogy mostanra együtt van már minden, és ennek ismeretében nehéz nem gondolni arra, hogy ez az az idő, amiben élünk, amiről Jézus beszélt. A kibontakozó felismerést csak erősítik azok a hitbeli szemléletmódtól teljesen független ténymegállapítások, amelyek a valószínűsíthető klímakatasztrófáról, a túlnépesedési és energiaválságról, az egymást követő világjárványokról szólnak, valamint azok a híradások, amelyekkel nap mint nap találkozunk valamilyen médiafelületen háborúkról, terrorcselekményekről, földrengésekről, árvizekről, erdőtüzekről és rendkívüli időjárási helyzetekről.
Jézus azt mondja, hogy a jelekből láthatjuk ennek az időnek a beköszöntét. „Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.” (Márk 13:28-29.)
Ha valaminek a jeleit figyeljük, akkor valójában nem a jelek a lényegesek számunkra, hanem az, amire a jelek utalnak. A lényeg itt is az, hogy Ő visszajön! Hatalommal és dicsőséggel! De azok, akik éppen itt lesznek abban az időben a földön, visszajövetelét megelőzően, rettenetes időket fognak megélni, amikre nem árt valamiképp felkészülni.
Felkészülés alatt nem az élelmiszer-felhalmozásról, a fegyver-beszerzésről, a bunker-építésről és más túlélési technikákról gondolkodom, mert Jézus nem viszi ilyen irányba a gondolataimat. És arról sem, hogy még a nyomorúságos idők előtt elragadtatnának a mennybe a választottak, mert Jézus egészen mást mondott. Meg arról sem, hogy mindez mikor lesz, mert nem tudjuk. Sem az órát, sem a napot. Igyekszem a gondolataimat abban a mederben tartani, amit Jézus határozott meg.
Azt gondolom, hogy ezekre az időkre elsősorban lelkileg kell felkészülni.
Bocsánat – számomra ez a legfontosabb! Elfogadni, hogy a másik, aki bántott, aki cserbenhagyott, aki becsapott, aki rágalmazott, aki elárult, aki mellőzött … – akkor, abban a helyzetben arra volt csak képes. Azt a bennem sebeket ejtő döntést, azt a cselekvést, azt a mondatot hozta össze benne az összes addigi megélése, sérülése, fájdalma, félelme, hiánya … Amikhez valószínűleg én is tettem hozzá. Vagy ha nem, hát nem. Ez csak annyiban lényeges, hogy ha igen, akkor van miért azt mondanom, hogy bocsáss meg … A megbocsátás hiányában hiábavaló nekifutnom az összes többinek. Akkor is, ha pont ez tűnik a legnehezebbnek. Nincs olyan vétek, amit ne lehetne megbocsátani. Mert nincs olyan ember, aki nem valamilyen, tőle független hatások sorozata miatt lett olyanná, amilyen. Ha ezt nem vagyok hajlandó gyakorolni, akkor miként várhatok arra, akinek én, magamra vonatkoztatva, a bocsánatára alapozok?
Bizalom – ez a másik, ami nekem különösen fontos. Olyan időszakról beszél Jézus amikor a nagy nyomorúságról szól, amit emberi okossággal, leleményességgel, ügyességgel nem lehet átvészelni. Azt mondja róla, hogy ha kitelne minden napja, senki sem élné túl, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok. Adhat és ad is Isten eszközöket, képességeket, amik segítenek, amikkel másoknak is segíthetünk, de ezek más természetűek, vagy a használatuk más irányú, mint ami a mi ösztönös, emberi gondolkodásunkból adódna. Számomra ez úgy lesz konkrét, hogy lemondok a saját megoldási terveimről, és megelégszem azzal, hogy a helyzetekben, amikben majd találom magam, Vele együtt lehetek jelen. – Abban tudok bízni, akiről tudom, hogy szeret engem. Ezt érdemes tisztázni. Tudom-e, hogy mennyire szeret engem? Maradéktalanul Rá tudom-e bízni magam?
Bátorság – ez is fontos. Egy olyan világban, ahol a meghatározó, talán kötelező irány nem Istentől van, nagy bátorságra van szükség ahhoz, hogy az ember kitartson Isten mellett. Lehet, hogy ma még csak nem vagy szimpatikus valakinek a hited miatt, vagy nem vagy elég komolyan vehető, de jöhet olyan helyzet is, amikor kitesznek miatta a munkahelyedről, vagy amikor akár kitaszítanak a társadalomból is. Ha lesz ilyen, hogyan fogsz rá reagálni? Inkább megtagadod az Istennel való kapcsolatodat, hogy megmaradjanak a megszokott életkörülményeid, vagy vállalod a hitedet és annak következményeit? Az utóbbi egyedül nem megy. Ehhez egészen mély összetartozás és egységérzés kell. Elsősorban Istennel, azután azokkal, akikkel azonosképpen gondolkodtok. Itt van nagy hangsúly azon, hogy ápolod-e a testvéri kapcsolataidat, vagy hagyod, hogy azokba is beszivárogjon a szeretetlenség lelkülete.
Betölteni a küldetést – ez jut most utolsóként eszembe. Jézus ránk bízta, hogy megosszuk azt a táplálékot másokkal, amit nekünk adott. Minden értelemben. Úgy is, hogy megosszuk a kenyerünket az éhezővel, és úgy is, hogy Róla, mint az Élet Kenyeréről tegyünk bizonyságot. Akkor is, ha csak kevesek nyújtják ki érte a kezüket, és akkor is, ha esetleg bántás ér miatta minket. Mindig vannak olyanok, akik örömmel fogadják, amit Ő ad általunk. Értük szól a küldetésünk. Nincs olyan elhívott köztünk, aki ne lenne küldött is egyben. Mindenkinek megvan a maga feladata. A kérdés az, hogy betöltjük-e azt, vagy kitöltjük az időt helyette valami egészen mással?
Most látom csak, hogy négy „b” jött össze: bocsánat az ellenünk vétkezőknek, bizalom Istenben, bátorság a hitben és betölteni a küldetést. Biztosan lehetne még folytatni, ha nem is pont „b” betűsen. Olyan lelki kincsek ezek, amik által akkor is hasznára lehetünk azoknak, akikkel együtt élünk, vagy csak találkozunk, ha ez a nyomorúságosként emlegetett idő még odébb van, és ami most van, az csak előszele annak.
