Az esős-borús-viharos május után – úgy tűnik – végre tényleg megérkezik a nyár…
Azt mondják, májusi eső aranyat ér, de idén talán sok is volt a jóból: egy nagybani kertészkedéssel foglalkozó ismerősömnek szinte mindene tönkre ment, elrohadt, vagy a csigák falták fel. Az egyébként száraz Alföldön is szinte teljesen megszűnt az aszály, más helyeken kifejezetten a belvíz okoz gondokat. Szóval ez az arany-dolog elég relatív. De most jön a kánikula…
A tanítás utolsó heteiben mindenesetre kevésbé pusztultunk a forró tantermekben, mint máskor, az idei meghosszabbított tanévnek az utolsó napjai lesznek csak emberpróbálóak, de most már szinte mindenütt inkább „tematikus napokat” tartanak, sok kirándulással, játékkal, szabad foglalkozásokkal. A gyerekek már felszabadultak, a pedagógusoknak ugyan valamivel tovább tart a munka, de már ők is látják az alagút végén a fényt…
A közösségi média oldalain is egyre-másra jelennek meg a tábor-hirdetések, invitálások napközis vagy ottalvós táborokba, iskolák, közösségek, gyülekezetek, sőt profi vállalkozók tartanak evezős, lovas, hittanos, kézműves és egyéb táborokat – eléggé változó árakon. A nyáron pedig egyébként ugyanúgy dolgozó szülők próbálják kitalálni, hogyan gondoskodjanak gyermekeik felügyeletéről és elfoglaltságáról, amíg ők munkában vannak. Ez sokszor pénztárca vagy épp nagyszülő-függő…
Azt hiszem, mint minden mást, ezt az időszakot is nagyon sokféleképpen élhetjük meg. Mármint a nyaralást. Kinek mire telik, kinek milyen lehetőségei vagy éppen korlátai vannak. Lehet egy drága külföldi körútról is kiüresedetten és kimerülten hazatérni, és lehet egy pár napos hazai kirándulásból, vagy néhány nap otthoni kertészkedő, kert végébe kiülős-olvasgatós lazulásból is feltöltődve újra munkába állni…
Alapvetően ez is a kapcsolaton múlik. A világgal, a hozzám közeliekkel és az önmagammal való kapcsolaton. Ahogy a Példabeszédek könyve mondja: „A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.”
Vannak persze nagyon nehéz élethelyzetek. De azért általában igaz az, hogy lehet napsütést vagy esőt, szűkös anyagi kereteket vagy éppen-arra-nincs-elég-pénz helyzeteket, mások hozzáállását, szóval sok mindent átokként, az univerzum személyesen ellenünk irányuló támadásaként megélni és elkeseredni, bosszankodni…
És lehet napsütést vagy esőt, adott anyagi kereteket vagy épp-arra-van-pénz helyzeteket, mások társaságát áldásként, előttünk megnyíló lehetőségként megélni. És örülni a létnek, Isten éppen nekünk adott ajándékának. És esetleg szánni egy kis időt az Ővele, vagy az önmagunkkal való beszélgetésre…
Sok tényezőnek vagyunk valóban kiszolgáltatottak. De leginkább önmagunknak…
