1945 április 9-én Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkészt felakasztották, mert a második világháború idején nyíltan a náci ellenállás tagja volt, és részt vett egy a Hitler elleni merénylet megszervezésében is. Míg voltak olyan egyházi szolgálattevők, akik szerint mindaz, ami Hitler vezetésével történt elfogadható, sőt biblikus választ is találtak rá, Bonhoeffer vállalta, hogy hangot ad nem csupán saját egyet nem értésének, hanem annak a sok istentelenségnek, ami ott és akkor folyt a náci Németországban.
Az állam és egyház viszonya mindig is kényes téma volt. Nem csak a második világháború idején, de most is, és nem volt ez másként Jézus korában sem. Péter, Pál de még Jézus is engedelmességre int. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, mondta Jézus, amikor az adózással kapcsolatban kérdezték. Hiszen minden hatalom Istentől van, ezért mindenki engedelmeskedjék a felsőbbségeknek, mondja Pál apostol a római levélben.
De az is igaz, hogy nem volt és nem is lesz olyan idő, amikor ne kérdőjeleződne meg a király, a kormány vagy egy vezető testület, vezető ember hatalma. Honnan kapta ezt a hatalmat? Milyen jogon lett vezető? Hogy jön ahhoz, hogy emberek sorsa felett döntsön? Sorra tehetjük fel az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket.
Nem véletlen, hogy a régebbi korokban fontos szerepet töltött be a papság. A pap vagy a pápa a koronázási ceremónián mintegy azt hivatott szimbolizálni, hogy az adott uralkodó Isten akarata szerint király. (Ma, hadd legyek egy pillanatig szarkasztikus, a mindenható demokrácia az úr.) Itt szeretném hangsúlyozni, hogy egy általunk rossznak, gonosznak és kizsákmányolónak titulált vezetés is lehet Isten üdvtervének a része. Hogy miért? Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy mindennek rendelt ideje és célja van.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy annak a sok millió embernek a halála, akiket megöltek a háborúkban, legyen az a második világháború vagy bármely más háború, esetleg a napjainkban folyó események, járulékos veszteségei lennének Isten üdvtervének. De ne felejtsük el soha, hogy a mi hangyányi életünk az örökkévalósághoz képest vajmi kevés, hogy mindent átfogón lássunk és megértsünk. Afelől szemernyi kétségem sincs, hogy Isten bölcsen igazgat mindent. Olyan bölcsességgel, amit a mi elménk bár vágyódik rá, nehezen bír felfogni. Persze azért ne legyünk naivak sem. Mindig is voltak és lesznek olyan vezetők, akik visszaélnek hatalmukkal.
Ám nem vagyunk forradalmárok, mártírok, Bonhoefferek és nem is kell annak lennünk. Péter sem és Jézus sem erre buzdít. Ellenkezőleg, azt mondja: „Tisztességesen éljetek a pogányok között.”(1Pét 2;13-17.) Vagyis bárhol, ahol vagytok ebben a világban. Nem azért, mert ez a legjobb reklám a keresztyénségnek, hanem azért mert, ha így tesznek, rágalmaik másságotok miatt alaptalanok lesznek. Ismerjük mindannyian ezt a világot. Ebben a világban élünk, és nem vonhatjuk ki magukat az egyenletből. Ahhoz kell alkalmazkodnunk, ami van, de nem azért, amit sokan úgy mondanak, hogy „ezt dobta a gép”, hanem az Úrért. Annak tudatában élünk, hogy bár e világ törvényei alá vagyunk rendelve, kínkeservesen nyögjük annak terheit, létezik annál egy nagyobb hatalom, mely minden ember fölött áll. Akkor élnénk egy egészséges világban, ha ezt mindenki felismerné és eszerint élne. Van Isten, aki ítél. Mindenki más Isten alá van rendelve. De amíg van más akarat is, mint az Istené, addig sajnos történnek visszaélések, gonoszság, kizsákmányolás és pusztítás. Mit tegyünk hát? Csapjuk össze a tenyerünket, mondván, úgy tűnik, nem bír változni az ember? Cseppet sem!
Lásd meg, aki a környezetedben él! Ne csak azt, akitől hasznot remélsz, vagy, aki veled egyenrangú, hanem mindenkit. Annak is add meg a tiszteletet, akit utolsónak gondolsz, akivel nem ülnél le egy asztalhoz, akit nem vennél emberszámba, és biztosan tudni fogod, mi a feladatod a napi rutinon túl. Így tükrözöd vissza annak a Krisztusnak az arcát, akinek követője vagy. Legyen hát övé valóban a hatalom és a dicsőség mindörökké, és így lehet nekünk is békességünk!
