Megszólal

Eső

Van az a történet, hogy nagy aszály sújtja a vidéket. A gazdák istentisztelet előtt körbefogják a papjukat és megkérik, hogy imádkozzon esőért. A pap gondolkodóba esik egy pillanatra, majd azt mondja, hogy nem. Nem értik és megkérdezik, hogy mi az akadálya, hogy imádkozzanak esőért. Csak az, hogy egyikőtök sem hozott esernyőt.

A történet a hit egy példázata. Azt meséli el, hogy ami nem hitből van, az nem jó, sőt bűn. Hit nélkül nincs értelme. A hittel kért esőhöz hozzátartozik az esernyő is, a történet szerint.

Nemrégiben olvastam, hogy valamelyik hajdúsági református gyülekezetben esőért imádkoztak, nyilvánosan is felvállalva ezt a történést. Istenhez fohászkodnak a történelmi jelentőségű aszály idején. Valaki szellemesen hozzászólt a hírhez, hogy esernyőt vittek-e. Bevallom ez nagyon rosszul esett nekem is. Hiszen hétről hétre reménységgel imádkozunk mi is esőért, bűnbocsánatért, enyhülésért, a munkánk eredményéért, áldásért. Úgy, hogy a harminc fokban nincs nálunk esernyő, csak biblia, énekeskönyv és alázatos szív. Szeretnénk elázni.

Ez a hozzászólás valószínűleg vicces akart lenni. De másképpen szól a tanmesében, amikor a hit valódiságát akarja tanítani. Másképpen szól a valóságban, ahol valóban megtört, megfáradt emberek, végső elkeseredésükben, a nyilvánosságot is felvállalva, akár a megszégyenülést is vállalva Istenbe kapaszkodnak, mert másban már nem bízhatnak. Éppenhogy felvállalják Istenbe vetett reménységüket.

Hogy mekkora a baj, az mutatja, hogy az alföldi gazdák már olyan összeesküvés elméleteket kezdtek gyártani, hogy a jégkár-elhárító rendszer ezüst-jodid ionjai akadályozzák meg az esőképződést az Alföldön. Ezért haladéktalanul szüntessék meg a jégkár-elhárító rendszert.

Jó régen Klézsén jártunk, Bákó mellett, a csángóknál (1992 vagy 1993). Előző évben valami hatalmas áradat pusztított, majd abban az évben semmi eső nem volt. Olyan aszály volt, hogy csak úgy „furulyáztak” a kukoricák. Pöndörödött a levelük, sárgult a száruk, és csövet nem hoztak. A házban a kis puliszkát megszállták a légyhadak. Nekünk tették félre, pedig volt gyerek bőven, vagy tíz is. Esélyes volt, hogy éhínség lesz, és a tél nehéz.
Délután csak azt láttuk, hogy gyülekeznek az emberek. Ott volt a falu apraja nagyja. Nők, karjukon szoptatós gyerekkel. Meglett férfiak, de a sihederek is. Munkából hazajött melósok, földről megérkezett parasztok. Olyan komolyan lépkedtek, énekeltek és követték a zászlóvivőt és kereszthordozót. Keresztutat jártak. Esőért imádkoztak. A maguk egyszerűbb, de ünnepi ruhájukban a földre térdeltek minden keresztnél. Nem volt csintalan, vagy komolytalan arc. Aki ott volt, az Istennel akarta elrendezni a sorsát. Olyan mélyből jövő énekkel vonultak, hogy ha én lettem volna Isten, ott helyben meglágyul a szívem. Azonnal megáztattam volna őket, esernyő ide vagy oda.

Az imádságot, hitelességet nem esernyővel mérik. A hitet sem. Értem én a matematikai egyenletet, de a hit máshogy működik. Egyszer csak lesz és odafordul a Teremtőhöz. Nincs benne semmi kiszámítható. Egyszer csak óriási reménnyé dagad, szeretetáradattá. Istent akarja elkápráztatni, de nem tudatosan. Istent akarja elérni minden áron. Már nem kérdez, nem alkuszik, falánk és mohó módon akarja megragadni azt, akit nem lehet. Közben érdektelenül hullajtja ki kezéből értékesnek tartott morzsáit, érzéseit. Mindent kidob, elejt, hogy üres kezével Istent ragadhassa meg. Lelkében, szívében betöltekezzen Istennel.

„Drept-drept [itt: hivatalos] imádságokat nem tudok, met a sok búsulástól el vagyok bolondulva gyitót [egészen], nem tartom észre, de imádkozom én úgy, az én szóimval, [a]hogy tudok én, úgy. Mikor menek a misére, akkor imádkozom în rînd cu lumea [a közösséggel együtt], úgy ahogy kell, de másképpüleg [egyébként] úgy imádkozom, ahogy tudok. De az Isten béveszi [meghallgatja]. Met én megüsmertem, hogy az Isten béveszi akármelyik imádságot, ha tiszta szüvedből mondod! De ott kell legyen a gondod!” ( IANCU LAURA „ELRENDÍTEM ISTENNEK” A FOHÁSZ)

Ősi kitörés ez. Nem hivatásos vallásos. Nem szabálykövető hitvalló. Ilyen-olyan rissz-rossz hittel és élettel, bűnnel terhelve, babonás sallangokkal. Egymást is áthatva megtalálják Istent. Énekeik, imáik zaklatottak, mint ahogy életük is. Mégis méltósággá lesz rajtuk a bűnbánó lélek imája. Isten megkönnyezi őket és esőt ad az Ő kicsinyeinek, akik nem szégyellték, és hozzá fohászkodtak.

Archaikus csángó ima /Lészped, gyűjtés/
1. Ereszd mëg a felhőket, Úr Krisztus! Adj szükségës esőket! Adj szükségës esőket!
2. Hallgasd meg mi könyörgésünköt, Úr Krisztus! Ne hagyj elveszni minket, Ne hagyj elveszni minket!
3. Ereszd mëg a felhőket, Úr Krisztus! Hallgasd mëg könyörgésünköt, Segíts mëg mi bennünköt!
4. Ereszd mëg a felhőket, Úr Krisztus!

Ezt láttam. Akkor is így tettek, ha Isten nem könyörült, és nem adott esőt. De a következő napon, és héten újból mentek, és térdeltek, énekeltek, és üvöltött a szívük. Komolyan, mint akiknek az életük múlik ezen. Igen. Tudták, hogy az életük múlik ezen.

Esőt akartok. Könyörögjetek! (Tudom, hogy hőmérséklet vízgőz meg kondenzációs magfelület…) Nem baj, ha azt kérdezik, hol az esernyő. Isten inkább azt fogja kérdezni, hogy hol a szíved. Nem hagytál-e egy darabot máshol, mert lehet éppen abban van az esőkód.

Mi van, ha nincs eső? Élet víz nélkül? Szerinted?

(Fotó: Fifaliana Joy from Pixabay)