Idén konfirmált egyik barátnőm lánya, aki nem mellesleg az én szeretett keresztlányom is egyben. És ha már konfirmáció, ahhoz az örömön, a reménységen, az imádságon és az ünneplésen túl valamiféle ajándéknak is társulnia kell. De mi is legyen az, milyen is a jó konfirmációi ajándék? Valami, ami maradandó, ami emlékeztet a fogadalomtételre, de ami mégis egészen személyes.
Nos, az én ajándékomnak nagyon hosszú története van. Kicsit visszaidézi az ő keresztelésekor is elhangzott, gyakran énekelt ének sorait: „Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; / Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; / Még meg sem formált szent kezed, / Már elválasztál engemet, / Hogy társam légy e földön.” (RÉ 329:2) Merthogy Zsófink meg sem fogant, meg sem született még, mikor a most átadott konfirmációi ajándéka már megvolt, nagy utat téve meg, hogy a nyakába kerüljön.
A történet visszanyúlik egészen 2004 februárjáig. Ekkor ugyanis lehetőségem adódott, hogy egy csoporttal eljussak a Szentföldre. Nem akarom részletezni, hogy mit jelent az akkori élmény még ma is, milyen felemelő volt azokon a helyeken megállni, ahol egy-egy fontos bibliai esemény történt. Tény, hogy azóta egész máshogy olvasom a Bibliát, mert azonnal felködlik az emlékeimből az Olajfák-hegye, a Templom-hegy vagy a Genezáreti-tó; a Jordán folyó vagy épp a Holt-tenger vidéke. Bár sok dolog változott azon a tájon is az évezredek során, de a távolságok, a domborzat, a bibliai települések elhelyezkedése – egyfajta szoros kapcsolatot jelentve a múlttal – máig változatlan.
A sok látnivalót felsorakoztató utunkon nagyon kevés szabad időnk volt. Közben, persze – emberi gyarlóság – mindenkiben felvetődött, hogy a látványon, a lelkieken túl, némi emlékeztető szuvenírrel is gazdagodni kellene. Meg az otthoniak is várják a különleges út kézzelfogható „ereklyéit”. Mi, protestánsok a csoportból, meg is állapítottuk, hogy mennyivel könnyebb katolikus útitársaink helyzete, mert ők vesznek és visznek maguknak és szeretteiknek egy-egy a helyszínen megáldott rózsafüzért, és máris boldog lesz mindenki, és valamit a helyek spiritualitásából is átment az ajándék. De mit vegyünk, mit vigyünk mi reformátusok, akik annyira csínján bánunk még a szimbólumokkal is?
Végül az egyik ékszerésznél megláttam az un. Jeruzsálem keresztet arany medálként. (A jeruzsálemi kereszt olyan mankós vagy görög kereszt, amelynek szárai között egy-egy kisebb görög kereszt van. Ilyen kereszt van Jeruzsálem címerében, ahonnan a nevét is kapta. A keresztesek keresztjének is nevezték, mivel II. Orbán pápa utasítására az első keresztes hadjárat résztvevőinek ruháin jelent meg. A négy kis kereszt utal a négy evangéliumra, de a négy világtájra is, amelyek felé Jézus tanítása Jeruzsálemből elterjedt. A nagyobb kereszttel együtt az öt kereszt pedig egyesek szerint Jézus öt sebére utal, melyet a megfeszítésekor szenvedett el.)
Rögtön megtetszett, és vettem is egy medált magamnak. Úgy gondoltam, hogy ez mind történeti, mind lelki szempontból szép emlékeztetője lesz utunknak. Azóta is nagyon szívesen hordom. (Az már egy másik történet, hogy az én vastagnyakú, erősen puritán kálvinista édesanyámtól mit kaptam, mikor meglátta a keresztet a nyakamban. ☺ Ő azt tanulta, hogy egy rendes református nem hord keresztet a nyakában. Győztem magyarázni, hogy ez nem „katolikus” kereszt, hanem olyan emlék, mely nekem a szentföldi utazást jeleníti meg.)
Megvettem, kifizettem a kiválasztott medált. Már léptem is ki a boltocskából, mikor bevillant egy gondolat: Venni kéne még egyet! Azt az aranyos kisebbet is, mely szintén nagyon tetszett a kínálatból, és sokáig vacilláltam, hogy végül melyik is legyen az enyém. Meg kellene venni azt is. No, de kinek? Ugye, anyukámról szó sem lehetett! Akkor és ott az jutott eszembe, hogy ezt a kisebbik keresztet megveszem konfirmációi ajándéknak. Ha az Isten megajándékozna egy kislánnyal a későbbiekben, akkor neki, ha nem így alakul az életem, akkor annak a lánykának, aki nagyon közel fog állni majd a szívemhez.
Jelentem, a kis kereszt több mint 18 év után gazdára talált. Természetesen ugyanazt nem jelentheti majd keresztlányom számára, mint nekem, de bízom benne, hogy valamit megérez, később majd talán még jobban meg is ért a szimbolikájából.
Azt kérem a Mindenhatótól, hogy életútja során váljon számára is a hit olyan kézzelfogható tapasztalati valósággá, mint ahogy számomra megelevenedtek a bibliai helyszínek azon az izraeli úton. Meg azt is, hogy értse meg Ő is élete során eszével is és szívével is Jézus keresztjének igazi jelentőségét. Végül – kicsit önző módon – még azt, hogy kapcsoljon össze bennünket is ez a messziről jött medál szeretetben, tudva, hogy a jövőben is bármikor számíthatunk egymásra.
