1794. július 17-én, csütörtökön nagyon meleg volt Párizsban. Thérèse anya vezetésével 15 nővér sétált mégis a kármelita rend hosszú ruhájában. Bár éppen feloszlatták őket, és így kérdéses, hogy minek is minősült a rajtuk lévő rendi ruha. Persze a dátum sem biztos, mert mégis a dicsőséges, fantasztikus, nagy óriási, fergeteges francia forradalom kellős közepén vagyunk, ahol még a Gergely-naptárt is megszüntették, a hónapok neveit megváltoztatták, és egy hét tíz napból állt. A Compiègne-ben 16 kármelita apáca a fejkendő nélkül, levágott hajjal ballagott lassan és Salve Reginát, a Veni Creator-t, a Te Deumot énekelve. Miért nem fedte semmi a nyakukat, hát a guillotin kezelője szerette látni, hogy hová is esik a kés. Aztán meg nehogy megakadjon, mert csak többletmunkát okozott volna. Lassan ballagtak és énekeltek. A vesztőhelyhez érve sorban odaléptek Thérèse anya elé és azt mondták, „Engedélyt kérek a halálra, anyám”.
A máskor hangos, gúnyolódó tömeg állítólag némán figyelte a kivégzést. A hóhér sem tudta hová tenni, hogy a nővérek levágott hajjal, kendő nélkül és énekelve lépdeltek a vesztőhelyre.
Így haltak sorban, énekelve. Az élettelen testet ledobják a vesztőhelyről, a guillotin mellől. Ahogy sorban halnak meg, halkul az ének. Végül az utolsó is felér. Énekel még. Amikor lecsap a kés, akkor hirtelen elnémul az ének. Szimbolikus. Ott állnak a forradalmárok, a kivégzők, férfiak és nők. Akik vérre szomjaztak és ártatlan embereket öltek kedvtelésből, vagy félreértelmezett humanizmusból, gátlástalan embertelenségből.
Akkor, amikor elnémul az ének. Akkor hirtelen kiderül a súlya mindennek. Kimetszettek magukból valamit, amit soha többé nem kapnak vissza.
Azóta ezen mártírok hitvallása a mai napig megindítja a lelkeket. Nem csak a római katolikusokét, de más felekezetűekét és minden jóérzésű emberét. Mert az ének nem szűnt meg, hanem szól azóta is.
A mi negyven gályarab prédikátorunkat is fel kell idéznünk. 1674. március 5-én, hétfőre idézték be őket Pozsonyba. Háromszáz ment el a hétszázból. Pozsonytól Nápolyig, gyalog és embertelen módon és körülmények között negyvenkettőt hajtottak le. Nem szűnve gyalázni, kényszeríteni, megverni, éheztetni, megalázni a nyomorult sorsúakat. De még azokat is, akik segítő szándékkal léptek melléjük. Több emberség volt a falusi kutyákban, mint a vallásos hajcsár katonákban. Végül a 32 életben maradtat eladták rabszolgának hajókra. Michiel de Ruyter holland tengernagy ágyúnaszádaival nyomatékosítva szabadította ki az életben maradt huszonhat prédikátort nyomorúságukból 1676. február 12-én.
Miért ütősek ezek a történetek? Miért indítanak meg bennünket? Miért hatnak ránk?
Mert óriási kontraszt által mutatnak fel olyan értéket, amelyek csak úgy kimondva nem jelentenének semmit. Ez pedig a hűség Istenhez, a megváltó Jézus Krisztushoz.
Miért van az, hogy az evangélium egyes emberektől igaz, és hitelesen szólal meg, míg mások hiába mondják, nincsen, vagy nem látjuk a hatását?
Bátky Miklós esperesünk mondta egyszer, hogy Budapesten Dr. Gyökössy Endre igehirdetéseit sokan hallgatták. Sokan jártak hozzá beszélgetni is. Ő volt az a lelkipásztor, aki pszichológiai ismereteket szerzett. Tudós lelkigondozó is volt. Az evangélium, amit hirdetett az pont az volt, mint amit a többiek is hirdettek. Ha valaki pontosan ugyanazt hirdette volna szó szerint, akkor is oda vágytak, ahol ő volt. Miért, kérdezte Bátky esperes úr. Nincs válasz, de egy kontraszt van. Tudós is volt, és a tudománya nem ellenezte a hitét, hanem éppen támogatta.
Egy volt dogmatika, etika professzorom kisunokájával megnézte a Narnia Krónikája című filmet. Ott Aszlán az oroszlán, a király meghal, feláldozzák egy oltáron, egy árulóért. Azonban, aki ártatlanul hal meg azon az oltáron, az harmadik napon feltámad a történet szerint. Nem véletlenül, mert az írója keresztyén volt és szerette volna úgy érdekesen a megváltás történetét. Amikor kijöttek a moziból, akkor kezdte magyarázni Dr. Szűcs Ferenc az unokának, hogy tudod ez az oroszlán Júda oroszlánja, Jézus Krisztus, aki feltámadt a harmadik napon, miután keresztre feszítették. Mire a kisunoka csak annyit mondott, hogy jaj papa, neked mindenről ez jut az eszedbe.
Gondoljuk el, hogy egy lelkipásztor is hányszor mondja el életében ezt a történetet, mert dolga is. Most virágvasárnap és húsvét előtt vagyunk. Most is hirdetni fogjuk Isten megváltását, a kereszthalált, feltámadást, Isten kegyelmét. El fogjuk mondani, és tökéletesen érdektelen lesz erre sok ember. Egyszerűen nem is fogják meghallani, de nem is fogja őket érdekelni. Lelkészek hiába mondják, mert az emberek véleménye szerint, nekik ez a dolguk. Valahol el kell térni a szokványostól, hogy a szó, az Ige helyet keressen magának az emberek szívében.
Másképpen hangzik az evangélium a civil elkötelezett emberek szájából. Másképpen hangzik egy tudós orvos, karaktereket megformázó filmszínész, egy űrhajós vagy futballista szájából, a világban sikeres, ám önzetlen, szimpatikus ember szájából, hogy Isten van, keres téged, szeret téged és meg akar menteni.
Vagy éppen tragikus életutat bejáró embertől. Akár prostituálttól, aki megtér és az új élete már teljesen másról beszél. Egy drogostól, bűnözőtől, aki megtér.
Miért? Mert kontrasztot mutat az élete. Van egy emberi, világi élete, amelyet mégis úgy él meg, hogy közben megtért hívő emberré lett. Nem is gondolnák róla sokan, hogy Istenhez tartozik.
„A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk, hanem az egyetlen.” Albert Schweitzer
Talán nem véletlen, hogy pont azt kell tennünk, amit Isten ránk bízott. Nem többet, mást. Pont azt. Az a mi feladatunk. Hagyjuk, hogy Isten beszéljen általunk. Persze ne szégyelljük az evangéliumot, akárkik is vagyunk, és akármi is az életben a feladatunk. Ki tudja, hogy nem hivatalos egyházi személyként hány ember számára leszel a lelki, testi irgalmas samaritánusa.
„Ádáz ellenfelünk sokkal erősebb nálunk. Mi csak veszíthetünk, ha magunk csatázunk. Ha Krisztus nincs velünk, hiába könny és bánat, úgy mit sem ér hitünk. De Krisztusunk feltámadt!” Georg Racliffe Woodward 1902, fordította Hamar István
Ez a legnagyobb kontraszt. Jézus Krisztus a földi ember életében. Jól látszik.
