A krízis fogalmi köre: bizonytalanság, fordulópont, változás, szétválasztás, döntés, megítéltetés.
Ha betegség esetén beszélünk a krízisről, akkor az az időszak, amikor eldől, hogy életben marad valaki vagy meghal.
Ha alkotói krízisről, akkor az dől el, hogy lesz-e folytatása a művészi pályának, a regénynek, a festői alkotói ciklusnak és egyebek.
Ha egy személy mentális állapotában lép fel krízis, akkor az lehet élethelyzeti, gyász, szerelem, válás. De lehet életkori sajátosság, kamaszodás, vagy a klimax.
A krízis nem a vég. Nem ítélet. Ez az időszak az, ahol kiforrja magát a jövő. Lehet belőle rossz, negatív ítélet és elmarasztalás. De a krízis lehetőség is a megújulásra. Aki túléli, az tudja, hogy ugyanúgy nem szabad többé cselekednie, gondolkodnia, mint azelőtt. Újat kell kezdeni. Olyat, ami nem vezet újból ilyen állapothoz.
A REFORMÁTUS EGYHÁZBAN krízis van.
Megelevenedik a Szentírás, hihetetlenül élővé lesz a szemünk láttára. A történetek, amelyeket úgy gondoltuk eddig, hogy szinte tét nélkül tanítottunk, most megszólalnak, bevonnak, és máris benne vagyunk a sűrűjében, mint egy nagy bibliodrámában.
Egyik legkifejezőbb élő történet, amikor Jézus lecsendesíti a vihart. (Lk. 8)
Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, de miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy nagy veszélyben voltak. Odamentek hozzá, felébresztették és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.
Ez egy krízis. Ahol a tanítványok bizonyosan próbálkoztak a maguk esze szerint mindent megtenni, hogy mentsék a helyzetet. De nem sikerült nekik. Két választásuk volt, vagy elsüllyednek, vagy felébresztik Jézust. Ez utóbbit tették.
Jézushoz vittek egy holdkóros fiút, akit a tanítványok nem tudtak meggyógyítani. Amikor megkérdezik tőle, hogy miért nem sikerült nekik kiűzni az ördögöt, azt mondja Jézus, hogy az „ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” (Mt. 17) Az ördögöt én idegen léleknek, démonnak, szétdobálónak is nevezem.
Az egyházunkban krízis van. Azért, mert idegen lélek van benne. A világ lelke (a politika, a politikai erőterek) adja az identitásunkat, vagy Krisztus Lelke? Van azzal nekünk dolgunk?
Nem tudok nem emlékezni Vályi-Nagy Ervin egy gyönyörű kifejezésére, amikor a „hüpomoné” görög „alázat” szót „alul maradni tudásnak” fordította. (MINDEN IDŐK PEREMÉN) Teljesen Páli gondolat: „De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12, 9-10
Isten megpróbál, és újat készít számunkra. A püspököktől, espereseken, lelkipásztorokon, presbitereken és egyháztagokon keresztül megtérésre, megújulásra hív.
Böjti idő van. Az idegen lélek kiűzésére való idő. Imádságban ébresszük fel Jézust!
„Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.
Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő vagy mint más dolgába avatkozó.
Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.
Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?
És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?
Akik tehát Isten akaratából szenvednek, azok is ajánlják lelküket a hű Teremtőnek, és cselekedjék a jót!” 1 Péter 4, 14-19
(Kép: Somogyi Győző: Jézus lecsendesíti a tengert, 1984)
