Szlukovinyi Károlyné Papp Irén néni mélyen megélt hitéről tett bizonyságot, mikor testvérként beszélgettünk balatonföldvári otthonában. A Kiss Ferenc-díjjal kitüntetett egykori kőröshegyi gondnok, ma is szolgálattal tölti a napjait, ugyanis a „Lepramisszió-Magyarország” segítője. Tiszta tekintettel és áldott jóságot hordozó hanggal köszöntött a kapuban, majd szobájába érve, mielőtt kérdéseimet feltehettem volna, kérte, hogy csendesedjünk el imádságos áhítatra. Ha semmi mást nem közölnék imádságain és lelki énekein kívül, az is teljes képet adna megtért voltáról és Istenhez ragaszkodó hitéről. De sorjázzanak kérdéseimre adott válaszai, amikből fény derül misszió iránt elkötelezett gondolkodására!
Gyönyörű, gondozott előkerten keresztül jöttünk be a házba. Mindig itt élt Irénke néni?
Kőröshegyen születtem, és ott éltem harminc évig, utána költöztünk Balatonföldvárra a férjemmel. Húsz éves koromban férjhez mentem, majd 1984-ben megözvegyültem. Amíg édesanyám élt, addig vele laktam itt, majd a covidos helyzet óta a lányom él itt velem, és így nagyon jó dolgom van. Különben egyedül voltam sokáig.
Hogyan éltek a harmincas-negyvenes években az emberek Kőröshegyen?
A szüleim és nagyszüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Egy testvérem volt, akivel minden nap jártunk templomba református iskolásként. Azóta is járok minden vasárnap templomba, mert nagyon szeretem Isten hajlékát, ott nyugalmat és felüdülést nyer a lelkem. Nagyon áldott lelkészünk volt, aki feleségével együtt sokat foglalkozott velünk, gyermekekkel és ifjúsággal, mert ők maguk gyermektelenek voltak. Hitéleti előadások voltak a gyülekezetben, és több éven keresztül vasárnapi iskolát tartottam én magam is a gyerekeknek. A férjem, aki budapesti volt, eleinte eljárt velem a templomba, de később már nem.
Ha visszatekint az elmúlt kilenc évtizedre, miért hálás Istennek?
Mindig volt szolgálat az életemben. Megadatott, hogy gondnoka lehettem a kőröshegyi református gyülekezetnek, amihez Balatonföldvár is tartozik. Két évig hitoktathattam is, negyven gyermeket bízott rám Isten. Harminc éve pedig a lepramisszióval foglalkozom.
Hogyan került kapcsolatba a Lepramisszió-Magyarország szervezettel?
Kaptam a vállalatomtól, a SZOT Dél-Balatoni Üdülési Igazgatóságtól, ahol számviteli csoportvezető voltam, egy jutalomüdülési jegyet a bécsi üdülőhajóra. Ott egy debreceni nő kötött egy fehér csíkot, és nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet. Én is nagy kötő voltam hajdanán, de addig még ilyet nem láttam. Elárulta, hogy leprásoknak sebkötöző fáslit köt babafonálból. Hazajöttem, és meglátogattam a barátnőmet, egyben lelki testvéremet, aki szintén egy ilyen csíkot kötött. Hát én is kedvet kaptam, kértem tőle fonalat, és elkezdtem én is csíkot kötni. Közben Dobos Károly bácsival, a lepramisszió vezetőjével kapcsolatba kerültem, és azt mondta nekem, hogy jó volna, ha nem egyedül foglalkoznék fáslikötéssel, hanem toboroznék magam mellé társakat.
Hogyan tudott társakat találni?
Mindenhova vittem magammal a kötésemet. Utazáskor vagy rendelőben várva például kötöttem, aztán beszédbe elegyedtem, és így sikerült társakat szerezni. Amikor megalakultunk a régiónkban, akkor hetvenen voltunk, és két-háromszáz fáslit megkötöttünk különböző méretekben. Évekig csináltuk ezt a munkát, míg Kaposváron le nem állt a fonalgyár, ami minden évben kimondottan a lepramisszió miatt átállt babafonal gyártására, így biztosítva a szükséges alapanyagot. De attól kezdve nem volt babafonal. Meg már a gyógyszergyárak készítettek megfelelő pólyát, úgyhogy nem is volt rá égető szükség. Ezt az egyet emléknek tettem el.
A fonalgyár leállása után mitévők lettek, milyen módon folytatódott a karitatív munka?
Dobos Károly bácsi mondta, hogy kockákat kössünk, és küldjük Budapestre. Viszont később tájékoztattak minket, hogy nincs elegendő munkaerő, aki összeállítja a kockákból a takarókat. Akkor átálltunk a kockák összeállítására is, így készítve el a takarókat. Az évtizedek múlása alatt a hetven fős csoportból sokan elköltöztek a mennyei hazába, vagy megbetegedtek. Úgyhogy már csak négyen vagyunk, akik foglalkozunk ezzel a kötéssel.
Ezek a takarók vastagabb fonalból készülnek. Ezt honnét szerzi be, Irénke néni?
A fonalakat meg a bontani való kézzel kötött pulóvereket ingyen kapjuk, azt kimossuk, fejtjük, és megkötjük a kockákat. Csak egy esetet hadd mondjak a beszerzéshez! Van egy barátnőm, akinek a lánya katolikus, és Óbudán a plébános úrral meghirdettette, hogy akinek van fonala vagy kézzel kötött holmija, az hozza el. Három zsák fonalat kaptunk. Egyik ember átadja a másiknak, és így szereznek tudomást rólunk.
Kikhez kerülnek a takarók?
Az adományozókat ajándékozzuk meg a takarókkal. Minden év végén az adakozóknak köszönő levelet küldök igés képeslappal és verssel együtt. A pandémia idején sem csökkent az adakozási kedv. A covidig évente tartottunk hálaadó találkozókat. A Lepramisszió központjából eljöttek, vetítettképes beszámolókat tartottak a leprabetegek életéről, gyógyításáról és az ott szolgáló orvosokról. A balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban polgármester úr támogatásával gyűlhettünk össze, és mindig szeretetvendégséggel zárult az összejövetel.
A karitatív munka pénzben soha nem jövedelmező, de tiszteletet érdemlő. Irénke néni önkéntes munkáját is elismeri szűkebb és tágabb környezete.
Mind a kőröshegyi, mind a balatonföldvári önkormányzat elismerte karitatív tevékenységemet. A Zsinat pedig 2009-ben, Balatonszárszóra kihelyezett ülésén Kiss Ferenc-díjjal ismerte el önkéntes, missziói szolgálatomat. Olyan számomra ez a szolgálat, mint a csontjaimba rekesztett tűz. A világ legnyomorultabbjai felé indít Isten Lelke. Azokon segítek, akiket betegségük miatt kiközösít és megbélyegez a család, a társadalom. Őket segítem adománygyűjtéssel. Láncszem vagyok a nagy egészben. Nem a magam dicsőségére, hanem Istenére cselekszem. Még este tizenegykor is alig bírom abbahagyni a köszönőajándékok készítését, a kislányom szól rendszeresen, hogy tessék abbahagyni. Bizony a lepramissziót támogató szolgálatomat úgy tudom végezni, hogy a jó Isten megáldott ilyen drága gyermekkel, aki sokat átvállalt tőlem a házimunkából.
Mekkora családja van Irénke néninek, és hitben járnak ők is?
Egy gyermekem, két unokám és három dédunokám van. Az egyik lányunokám Németországban él, bőrgyógyász, a másik Kaposváron él, tanárnő. Pedagógus, mint a lányom volt. Munkavégzésben mindegyikük jeleskedik, de templomba minden vasárnap csak a lányommal járunk. Keresztelve, konfirmálva vannak az unokák, rendszeresen nem járnak templomba, de szeretnénk, ha nyomdokainkat követnék. Imádkozunk értük.
Örömökkel átszőtt életének melyik volt a legutóbbi jeles alkalma?
A kilencvenedik születésnapom, amikor a gyülekezetem a templomban köszöntött, és kaptam ezt az állólámpát, ami a kézimunkához nagyon nagy segítség. Az egyik gyülekezeti tagunk írt egy verset ebből az alkalomból, és felolvasta. Riskóné Fazekas Márta, a lepramisszió vezetője, aki Dobos Károly bácsitól vette át a feladatot, szintén személyesen megköszöntött itt az otthonomban.
Isten gondoskodó szeretetének valóságosságát miben tapasztalta meg életútja során?
Az asztmámra szedett gyógyszer mellékhatása a csontritkulás. Ezért már tizenhétszer volt törésem. Protézis van a két térdemben, combnyaktörésem, combcsonttörésem volt, de mind a tizenhét törésemből az Úr Jézus, az áldott orvos meggyógyított. Ez a megtartó szeretet biztat engem, hogy megtart a jó Isten, és végezhetem a szolgálatot, amíg éltet. Minden egyes nap hálás vagyok, mert felvirradtam az új nap reggelére, és kegyelméből még kilencven éves koromban is tudok cselekedni. Bizony az Úr csodásan működik. Nekem voltak és vannak fájdalmaim, de az Úr Jézus a Golgotán többet szenvedett értem.
Mindig ezzel az alázatos bölcsességgel tudta szemlélni az életet?
Igen. Tizenegyéves korom óta olvasom a Bibliát. Akkor még nem nagyon értettem. Amikor tizennégy éves koromban konfirmáltam, akkor adtam át teljesen az életemet Istennek, és szerettem volna diakonissza lenni. De 1948-ban a rendeket feloszlatták, ezért nem tudtam menni közéjük.
Honnét eredt az elgondolás, hogy diakonissza lesz?
Középiskolába Siófokra jártam, ahol volt két diakonissza testvér, akik nagyon sokat törődtek velünk. Tekintetükből szeretet és tisztaság sugárzott. Megragadott engem. Bibliai témájú darabokat tanultunk meg és adtunk elő a gyülekezetben, nagyon sok éneket megtanultunk velük. A hittanosoknak mindig azt mondtam, hogy tanuljunk éneket, mert a lelki tarsolyunkból olyan éneket veszünk elő, amilyen lelkiállapotban vagyunk. Ha éjjel nem tudok aludni, akkor ebből a tarsolyból veszek elő megfelelőt én is.
A Balatonhoz közel lakik. Időnként lemegy még úszni?
Isten kegyelméből, hogy itt van a kislányom, minden nap egy fél órára levisz a vízpartra. Menni már csak járókerettel megyek az udvaron kívül. Ha nagyon-nagyon meleg a víz, akkor bemegyek a vízbe. Tavaly ötször is fürödtem. Nagyon szeretem a Balatont, a jó Isten alkotásaiban gyönyörködöm a parton.
Bármikor érte bántás vagy megkülönböztetés a hite miatt?
Volt olyan, hogy megvádolt egy ötgyermekes kommunista anya a pártbizottságon, mert őt elbocsátották, mivel belenyúlt a kasszába. De a főrevizor végül megvédett. Aztán harcot kellett vívnom az iskolaigazgatóval, amikor a lányomat hittanra írattam be, és ő a munkahelyem elvesztésével ijesztgetett. De kiálltam a gyermekem hitben neveléséért, és nem féltem. Nem titkoltam, tudta a munkahelyemen az igazgató is, hogy nagypénteken biciklivel elmegyek Kőröshegyre templomba. Nem olyan régen, tíz-tizenöt éve pedig az orvosnak mondtam el, hogy rajtam csak a jó Isten könyörült, azért találták meg a bajom okát, és azért gyógyultam meg az idegrostok szigetelő burkolatának gyulladásából.
Manapság nem egyszerű dolog utódot találni, főleg önkéntes szolgálatra. A lepramissziót támogató önkéntes szolgálatot át tudja majd adni valakinek?
Van egy kedves és buzgó adományozónk, akire ráhagyhatom a szolgálatot, mert nagyon jó szervező. Szolgálatra kész életű, a siófoki kórház szociális ügyintézője, aki már szervezett Lellén, Szárszón, Siófokon a templomokban előadásokat.
Akkor folytatódik a missziói munka támogatása. Ez megnyugtató. Megosztaná az olvasókkal élete vezérigéjét és énekét?
Örömmel! Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből való az igém: „De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól…” (20,24). Énekből pedig nagyon sok szép van, most az új énekeskönyvből a „Jézus, te égi szép” kezdetű ének lett kedves számomra.
Beszélgetésünk végéhez érve, szeretettel kérem, legyen szíves néhány dolog körül választani! Ez nem teszt, csupán azt mutatja meg, hogy mi fontosabb vagy mi kedvesebb Irénke néni számára.
Természetesen.
Kirándulás vagy kertészkedés? Kertészkedés.
Újszövetségi levelek vagy ószövetségi prófétai iratok? Nekem mindkettő.
Selyem vagy vászon? Vászon.
Pénzbeli adomány vagy kétkezi adomány? Egyaránt fontos.
Imanap vagy konferencia? Imanap.
Mazsola vagy marcipán? Mazsola.
Lukács evangéliuma vagy János evangéliuma? Mindegyik.
Halvány vagy élénk? Élénk.
Zsoltárok vagy lelki énekek? Mind.
Régen vagy most? Hát… Szerintem mindegyik kedves.
Kívánom, hogy még sokáig és sokaknak tudjon adni Irénke néni szeretetéből, erejéből, tudásából és lelkiségéből!