BlogHittem, azért szóltam

Liberális emocionalizmus

Nem tudom, megfigyelte-e a tisztelt olvasó, hogy amikor napjaink kulturális küzdelmeiben a keresztény-konzervatív nézőpont mibenlétének meghatározása kerül terítékre, akkor legtöbbször ez olyan szavak segítségével történik, amelyek érzelmekre utalnak.

Például, ha arról a kérdésről esik szó, hogy mi is gondoljunk az Európába áramló muszlimok millióiról, akkor az az álláspont, hogy a migrációt meg kell állítani, úgy van a világnézeti ellenfél részéről bemutatva, mintha itt pusztán érzelmi kérdésről lenne szó. Akik tehát elutasítják Európa határainak a megnyitását az illegális bevándorlók előtt, nem elvi, hanem érzelmi alapon teszik. Szimplán idegengyűlölők. Aki pedig kerítést épít, vagy csak kiáll Európa kulturális karakterének megőrzése mellett, az csak uszít is hergel.

A lényeg tehát, hogy van egy súlyos elvi kérdés, s a vita nem elvek összecsapása mentén zajlik, nem is a racionalitás szintjén, hanem az egyik fél azt állítja, hogy a másik azért mondja azt, amit mond, mert az érzelmei vezérlik. Mondani sem kell, hogy aki érzelemvezérelt gondolkodással, mentalitással van megvádolva, az mindig a keresztény-konzervatív oldal.

Ez a (mai) liberalizmus kereszténység-kritikájának nagy trükkje. Így lesz a hagyományos keresztény világkép képviselőiből valamilyen fóbiában szenvedők gyülekezete. Homofób, xenofób, s ki tudja még miféle gyűlölet rabja. Ez az emocionalizmus minden olyan gondolkodást, amely elutasítja a liberális szabadság fogalmát minden további nélkül gyűlöletkeltőnek, kirekesztőnek nevez.

Ez gyakorlatilag ellehetetleníti az értelmes párbeszédet, a keresztény-konzervatív oldalt folytonos védekezésre kényszeríti, amelynek az a tartalma, hogy a védekező egyfolytában azt akarja bizonyítani, hogy nem azért áll ki hagyományos értékek mellett, mert gyűlölködik, hanem elvi alapon.

De mindhiába.

Amíg a liberális emocionalizmus marad napjaink sok vitájának értelmezési kerete, addig ebből az ördögi körből nem is lehet kikeveredni.

Ha a keresztény-konzervatív oldal tényleg meg akarja haladni ezt a terméketlen vitát, akkor arra kell rámutatnia, hogy vissza kellene térni a racionalitás talajára, mert súlyos világnézeti kérdések megtárgyalásától teljességgel idegen a másik fél meggyőződésének érzelmi alapú értelmezése.

Egy szó, mint száz: a hagyományos kereszténység, csak azért, mert kiáll bizonyos értékek mellett, s nem hajlandó behódolni a liberális progresszió világképének, nem gyűlölködik és nem kirekesztő. Ezek az értelmezési kategóriák egész egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy a keresztény-konzervatív világnézeti pozíció lényegét feltárják.

Talán itt lenne az ideje, hogy a mai liberalizmus némi önkritikát gyakoroljon emocionalizmusa fölött. Ha egyáltalán az ideológiai ellenfél megbélyegzésén túl valóban kész érdemi vitára is.