Vendégszerző – Katona Viktor és Katona-Hegedüs Anna
Sokféle ember kerül hozzánk a ráckeresztúri terápiás otthonba, de zömében olyanok, akik életében a hitgyakorlás nem meghatározó. A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban viszont a terápia részét képezik hitéleti alkalmak is, melyeken sokaknak teljesen újszerű vallásos énekeket énekelni, a Bibliában lapozgatni és úgy is imádkozni, hogy nem éppen valamilyen halálközeli élményben van részük. “A bibliaóra kötelező, de hinni nem kötelező” – szoktuk bátorítani őket.
Karácsonytól kezdve az evangéliumi történeteket szoktunk olvasni bibliaórán és istentiszteleten. Idén Márk evangéliuma mentén haladunk, így a magától növekedő vetésről (Márk 4,26-29) volt szó az egyik vasárnap. Egy cserépnyi tescos nárcisz volt a szemléltetése a történetbeli folyamatnak, amiből akkor még csak zöld hajtások látszottak, aztán a következő vasárnapokon át láthattuk a fejlődését.
(Viktor) Talán el is felejtettem volna már, hogy a magától növekedő vetésről is volt szó, de két hét múlva egy hétköznapi beszélgetés közben jelezte az egyik lakó, hogy egyébként szeretne nekem mondani valamit. Leültünk és elmesélte, hogy maga sem tudja hogyan, de hogy ő egy ideje imádkozik. Nem érti – hüledezett még néhányszor, ő eddig nem volt ilyen, de elhatározta, hogy szeretne hinni és mintha azóta jobbra fordult volna az élete, kevésbé agresszív és talán a barátnője is nyitottabbá vált arra, hogy adjon még egy esélyt a kapcsolatuknak. Mi ez? Lehetséges ez? – kérdezgette.
Egy héttel később bibliaórán azt olvastuk, amikor Jézus a tisztaságról tanít (Márk 7,1-23). Egyik srác kifejezetten aktív volt. Ez nem volt teljesen új tőle, de az előző ittlétekor még a hangos kétkedők és kötekedők táborát erősítette. Most nagyon együttműködően szólt hozzá újra és újra a témához. Egyik megszólalásában megosztotta az emlékét, hogy milyen sokat is jelentett az előző terápiája elején – amikor hajléktalanként érkezett ide – az, hogy lezuhanyozhatott. “A testről a sok szennyet, mocskot le lehet mosni, de vajon ki mossa meg a szívünket?” Maga is zavarba jött, ahogyan folytatta: “ahogyan a gyermeket az anyja mossa meg, lehet, hogy Isten meg bennünket.” El is mondta, hogy azért van zavarban, mert ilyeneket ő nem szokott mondani, nem is tudja, mi van vele. Gyorsan hozzá is tette, hogy talán mégiscsak az emberek találták ki a Bibliát és a hitet.
(Nusi) Az alkalom után odaléptem hozzá és megmutattam neki a nárciszokat és felidéztem a magától növekedő vetés képét és a prédikáció néhány mondatát:
„Lehet, hogy magad sem hitted, hogy egy ilyen helyre kerülsz, vallásos énekeket énekelsz és a bibliából olvasunk közösen. Mégis időnként talán megérint valami. Egy ének, egy szó, egy ember. Ha ez az érintődés, mint egy kis mag, elkezd benned működni, akkor ne told rá a fűnyírót, ne gyomirtózd le. A példázatbeli ember nem csinált sok mindent, de ez is fontos. Engedte, hogy nőjön az a növény. Engedd, hadd nőjön benned Isten érintése, és figyeld, hogyan alakítja az életed.”