Egy régi kabaréjelenetben vissza-visszatérő poén volt, hogy az igazságnak két oldala van. Akkor jót mosolyogtunk rajta, ma már ez az alapállás.
Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor beszédet mondott Dallasban. S most ott tartunk, hogy az egyik oldal sajtója bizonyítottan harsogja, hogy üres volt a terem, míg a másik – szintén bizonyítva állítja, hogy tele volt. Persze ki-ki a saját beállítottsága szerint választhat eme két, egymástól merőben eltérő „igazság” közül.
A világ iránt érdeklődő ember – mivel nem lehet mindenütt ott – tájékozódási pontként a sajtót használja. De mitévők legyünk akkor, ha ugyanarról az egyszerű dologról is egymásnak teljesen ellentmondó hírek jelennek meg? És itt már többről van szó, mint hogy hányan voltak abban az adott teremben. Miként a sajtó feladata is túlmutat az egyszerű tájékoztatáson, hiszen a világról alkotott képünket nagyban meghatározza az, hogy mit tudunk ama világról.
Volt olyan elképzelés az internet korai szakaszában, hogy az majd tágítja a világképünket. Nos, mára bebizonyosodott, hogy nemhogy nem tágítja, de szűkíti. Az információk, a „világképtágítás” helyett inkább megerősítést keresünk és találunk is, akár ésszerű, akár buta teóriáinkra.
A sajtó az online térben a tájékoztatás helyett is mindinkább ezt az igényt szolgálja ki, az azonos álláspontúak álláspontjainak megerősítését. Vagyis nem a valót, a hírt – ami ugye egy réges-régi állítás szerint szent – tálalják, hanem a valóság, a világ olyan szeletét nagyítják fel, ami egy adott réteg igazságérzetét erősíti – vagy bántja, ezzel megerősítve azt a bizonyos világnézetet. Ez persze önmagában rendben van, hisz a sajtón számonkérni az igazságot, az objektivitást naivság lenne (mondjon bármit a magát függetlennek és szakmainak kikiáltó bármely sajtóorgánum), a baj viszont az, hogy az egymásra licitáló „megerősítő” platformok kiölik az emberekből az egészséges kételkedést. Olyannyira, hogy már én is találkoztam olyannal, aki a saját tapasztalásában sem hitt, csak az online igazságszeletben. Vagyis a saját világészlelését alárendelte az elé tárt világképnek. Még konkrétabban, ha ott is lett volna az illető abban a dallasi teremben, akkor sem a szemének hitt volna, hanem az általa elfogadott sajtótermék igazság-prezentálásában.
Ismerjük ezt a jelenséget a közösségi médiából. Hányan vannak olyanok, akik a valóságot nélkülöző kinyilatkozások megerősítése alapján határozzák meg saját magukat. Így van ez a hírfogyasztással is. Legyinthetnénk, hogy köszi Zuckerberg, de jelenleg a mai, stabilnak hitt világunk van omladozóban, és erről is csak azt tudhatjuk, amit az igazságot szubjektíven, öncélúan értelmező sajtó prezentál nekünk. Mi vár ránk, ha már tényleg a legegyszerűbb dolgokról is ellentétes információkat adagolnak nekünk a sajtóban?
Én a magam részéről maradok kétkedő (akár magamban is, még ha éppen az ellenkezőjét szorgalmazzák a szlogenek), a teremtett világ egyoldalú igazsága felől szemlélő hírfogyasztó.
