Hogy amúgy meg MINDEN KEGYELEM.
Február óta már sok szó esett a kegyelemről egyházunkban és népünk körében is, mindenféle platformon. Mit jelent a kegyelem politikai értelemben és mit jelent a kegyelem fogalma a teológiában – Isten bűnbocsátó, megváltó munkájában. Ez utóbbi, dogmatikai szakszóval, a gratia specialis.
Csakhogy elérkezett a langyos, sőt szinte nyáriasan meleg tavasz, és kibomlott a maga tomboló színeivel, illataival és gyönyörűségével a természet. Erről pedig eszünkbe juthat, hogy mind emellett ott van a gratia generalis, az általános kegyelem is.
Hogy mi is ez? Hát maga a lét! Az élet.
Isten szuverén Úr, aki önmagában és önmagának tökéletesen elégséges. Nincs szüksége ránk. Ő a teljesség, maga a szeretet, a szépség, a jóság, a VAGYOK.
Mégis úgy tetszett neki, hogy létrehozza az anyagi valóságot, a teremtettséget, ennek a szépségnek és jóságnak színteréül a tér és idő koordinátái közt. Senki nem kötelezte rá, senkinek nem „járt” ez, Ő mégis megtette – és ez már kegyelem.
Különösképpen is azok után, hogy a bűn, az ember Istennel szembeni döntése miatt megrontotta az egész teremtett világot. Átkozott lett a föld Ádám miatt… Milyen döbbenetes a Noéról és az özönvízről szóló őstörténetben, hogy Istennek az ember bűne miatti ítélete kiterjed a földre, a többi élőlényre is!
„Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.”
És milyen csodálatos, hogy ott az Ararát hegyén a Noéval kötött szövetség, Isten türelmes kegyelmének szövetsége érvényes lesz az egész létező természetre.
„Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”
„Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel;”
És ez a „kegyelmi idő” azóta is tart. Isten az Ő kegyelméből hozza fel napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Vár még a végső ítélettel, hogy a Krisztusban adott különös kegyelmének örömhíre tényleg eljuthasson a föld végső határáig…
Kegyelem tehát a lét minden pillanata. Minden fűszál, virág és bogáncs, minden új reggel, napsugár és égszakadás, kegyelem a hideg és meleg, a tél és a nyár, minden szél és lélegzet.
A kegyelemről való buzgó vitatkozások közepette ezért nem árt, ha beengedjük a szívünkbe és gondolatainkba az általános kegyelem valóságát – főleg egy ilyen szép április idején – bármiben is vagyunk egyébként. Igen nagy vigasztaló ereje lehet:
„Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.”
